Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019. március 23. szombat, 16:05

Tedd egy kicsit MÁSsá ezt a nyaradat!

a MáSzínház sajtóközleménye

„Tedd egy kicsit MÁSsá ezt a nyaradat!” – ezzel a szlogennel hirdetett meg először Budapesten bejárós jellegű táborokat a MáSzínház társulata. Az alkotócsoport hosszú évek óta valósít meg nyári táborokat ép értelmű és értelmi fogyatékossággal élő gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek. A bentlakásos ELEGY (ELfogadva EGYmást) táborokhoz hasonló struktúrával megvalósuló, de csak napközbeni programok ideálisak lehetnek bárkinek, akinek gyermeke, vagy ő maga szeretne egy héten át feltétel nélküli elfogadás mellett kreatívan alkotni, de életkörülményei nem engednék meg egy elutazással járó táborban/workshopon való részvételt.

2019 nyarára négy különböző tematikájú és célcsoportú programot hirdetett meg a teátrum, amelyek mind 5 napon át tartanak, reggel 9-től délután 4-ig:

2019. június 17. és 21. között a „KözösÉg” inkluzív drámatáborba várnak minden olyan 14 éven felüli értelmi fogyatékossággal élő fiatalt, valamint ép értelmű középiskolást és egyetemistát, akik szeretnek játszani és színházzal foglalkozni.

2019. június 24. és 28. között „Te hogy látod?” címmel hirdettek média tábort, 14 éven felüli értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak. Itt a résztvevők lehetnek akár természetfotósok, kritikusok, filmrendezők, szövegírók, vagy épp riporterek.

2019 júliusának első hetében a kisebbeké a terep; a 8-14 éves értelmi fogyatékossággal élő és ép értelmű gyerekekre lélegzetelállító kaland vár, ami minden nap a Bázisról indul, ahol Szuperhősök szuper-képességeivel felfegyverkezve – úgymint Bátorság, Belevalóság, Vagányság, Kalandvágy, Kíváncsiság – vehetik birtokba a Várost, amit fel kell szabadítaniuk Rémronda Ciszterna uralma alól!

2019. július 8. és 12. között egy újabb integrált táborba várják a 14 éven felülieket; a MiCirkusz résztvevői meghaladhatják saját képzeletüket! Játszanak, zsonglőrködnek, akrobatikus mozgásokat tanulnak és edzenek majd, hogy megtalálják a határaikat, és túllépjék azokat.

A táborok egységesen 30.000 Ft-ba kerülnek a résztvevőknek. Ez az összeg fedezi a szakmai munkákat és a kötetlen programokat egyaránt, illetve háromszori étkezést. A táboroknak az Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával működő AppArt ad otthont a Wesselényi utca 73. szám alatt.

Jelentkezés, valamint további információk a MáSzínház honlapján érhetők el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep