Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Szatmáry Nóra

Kövér lányok a dobbantón

Családom egyik kedvenc iskolai története, mikor a Bakáts téri alsós tanító néni jóvoltából hétéves bátyám ellenőrzőjébe a következő üzenetváltás került: „T. Szülő! Zsolt többszöri figyelmeztetés ellenére sem tud sorakozni, ezért megintem.” „T. Tanítónő! Gyakorolnánk, de sajnos nem vagyunk hozzá elegen.” Azóta szerencsére már tud.

Az elmúlt hét vezető oktatási híre Magyar Bálint bejelentése volt a testnevelés-osztályzatok eltörlésének tervéről. A javaslat, mint az várható volt, borzolta a kedélyeket rendesen: tanárok, egyetemi oktatók nyilatkoztak a szakma „nemzettudatunk szempontjából veszélyes lealacsonyításáról”, szomorú képet festve egy tornajegyétől megfosztott, „fizikailag és biológiailag hanyatló népességről”. De hasonlóan felháborodott megnyilvánulásokat lehetett hallani folyosókon, tanári szobákban is.

Noha egy pillanatra sem lepett meg a kollégák heves reakciója, azt azért nem gondolom, hogy a közoktatásban testnevelésnek nevezett tantárgy körül a kislabdadobásra adott érdemjegyek eltörlésének sötét víziója lenne a legégetőbb probléma. Különös például, hogy a nyilatkozatokban és a magánbeszélgetésekben az osztályzás kapcsán megnyilvánuló hevületnek nyoma sincs akkor, amikor megfelelő számú tornaterem hiányában ugyanezek a kollégák a kedélytelen betonudvarra vagy az iskolához közeli lépcsősorra terelik ki diákjaikat futni, le-föl lépcsőzni – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy amikor a pedagógiai programokban megfogalmazott szép elvek helyett a tömegsportnak nevezett foglalkozások fizetős teniszórákká, egy-egy testnevelő vállalkozását erősítő magánórákká silányulnak, vagy mikor az iskola bevételeinek növelésére a legértékesebb koradélutáni órákban külsősöknek adja bérbe a tornacsarnokot. Hol van ez az indulat akkor, amikor – felteszem – ők sem tudják nem észrevenni, hogy bizony a legtöbb iskola udvaráról eltűntek a délutánonként egykor önfeledten focizó diákok? Valami nagyon nincs itt rendben.

Közhely ma már, hogy e – sajnos meglehetősen csekély óraszámú – foglalkozások elsődleges célja az, hogy megszerettesse a mozgást a gyerekekkel, kialakítsa bennük a rendszeres sportolásra való igényt. Szórakoztató, sikerélményt nyújtó, szerethető tevékenységeken keresztül. Ilyen lenne a bokát és a térdet egészségtelenül megterhelő, véget nem érő, udvari körözés vagy a büntetésnek is erős lépcsőfutás, mely még a legjámborabb diákban is masszív gyűlölethullámokat kelt a tanerővel szemben? Kétlem. Miért gondolják testnevelő kollégáink, hogy az a nagyfenekű kamaszlány, aki huszadszor fut neki a dobbantóval kombinált, látványnak is rémisztő ugrószekrénynek, hogy megszégyenülve torpanjon meg újra és újra, vagy aki elkeseredetten imitálja vörösre nyúzott combokkal, fél méterrel a padló felett himbálózva a kötélmászást, e tevékenységek közben a mozgással kapcsolatos, életre szóló kellemes benyomásokat szerez? Mi táplálja bennük azt az illúziót, hogy azokban a diákokban, akik a „kislabdának” nevezett, gusztustalanul foszló bőrdarab hajigálásával töltenek értékes órákat a heti két-három alkalomból, nyolcadik végére fixálódik a rendszeres sportolás iránti belső igény?

Nap mint nap szembesülünk a ténnyel, hogy egyre több a túlsúlyos, egészségtelenül mozgáshiányos életmódra szokott, szoktatott gyerek. Ma már nem osztályonként 1-2 diák, hanem szélsőséges esetben a tanulók egyharmada tartozik ebbe a körbe. Ne legyünk álszentek: a heti két-három, babzsákozással és magasugrással tarkított tornaóra nem elegendő ahhoz, hogy megelőzzük a megváltozott életmódból és a nem megfelelő táplálkozási szokásokból származó túlsúlyosságot. Máshol kell keresni a megoldást.

Jó kezdeményezések, próbálkozások persze akadnak. A minap hallottam például, hogy a solymári általános iskolában a testnevelésórán hastáncolnak a lányok, maguk varrta tüllruhában, koreográfiával, a szülőknek tartott fellépésekkel, vagyis ahogy azt kell, és ahogy azt a lányok szeretnék. Kicsik, dundik, vékonyak, magasak, önbizalommal telve, örömmel. Kívánhat ennél többet testnevelő, szülő, miniszter?

Meggyőződésem, hogy az iskolai testnevelésnek valamilyen módon reagálnia kellene az iskolán kívüli világ, de legfőképpen a gyerekek megváltozott igényeire.
Miért nem használják ki a testnevelők jobban a közös mozgásban, sportolásban rejlő páratlan lehetőségeket, ahogy azt például Solymáron teszik? Nem sok tantárgy mondhatja el magáról a testnevelésen kívül, hogy igazi közösségszervező erővel bír. Miért várjuk el egy kiskamasztól, hogy szabadidejében ne a számítógép előtt üljön, ha nem mutatjuk meg neki, mit is jelent például egy csapat tagjaként élvezetből mozogni, játszani? Miért olyan nehéz ma elképzelni, hogy a szülők és a testvérek délutánonként vagy hétvégén a sportpálya széléről együtt szurkoljanak a gyerekeknek a mindenki számára elérhető, ingyenes, valóban „tömegsport” foglalkozásokon? De továbbmegyek: miért megy egyenesen eretnekségszámba az ötlet, hogy a kémia- és a földrajzóra közé besuszterolt testnevelés helyett a diákok hetente kétszer kötelezően választott, közös délutáni sportoláson vegyenek részt, kinek-kinek tetszése és a helyi adottságok, lehetőségek szerint? Aki egyszer is látta, érezte, hogy a megfelelő mosakodási lehetőségek hiányában (egy átlagos budapesti iskolában jó, ha három vízköves, csöpögő csapú mosdó jut húsz anyányi lányra) hogyan fest, és milyen szagot áraszt egy osztálynyi, tornaóráról földrajzdolgozatra beeső kamasz, bizonyára elmélázott már e lehetőség felett, de mint eleve lehetetlent, azonnal el is hessegette magától a gondolatot.

Pedig talán mégis érdemes lenne átgondolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
--
2020.11.22.
Dacolunk a trenddel: maszkot erőltetnek a fogyatékkal élőkre is
Hiába sok esetben megoldhatatlan feladat számukra a kötelező maszkhasználat, az operatív törzs elutasította az autisták, illetve a súlyos értelmi fogyatékossággal élők hozzátartozóinak...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Csapó Benő: Évekig tarthat behozni a diákok lemaradását, amit a távoktatás okoz
Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára szerint a tavaszi távoktatás miatt Magyarországon is van lemaradás, és bár pontos eredményeket csak 2–3 éve múlva kapnak...
(Forrás: szeged.hu)
--
2020.11.21.
Tantermen kívüli digitális oktatás. Braun József írása
2020. március 12-én az a sajátos és – csak különféle katasztrófák idejéről ismerős – helyzet adódott, hogy egyik napról a másikra, péntekről hétfőre sutba kellett vágni szinte...
(Forrás: Tani-tani online)
--
2020.11.21.
A gyermekeknek joguk van a szeretetteljes élethez
Az ENSZ Közgyűlése 1959. november 20-án fogadta el a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. A dokumentum megfogalmazta többek között az állampolgársághoz, a névhez, vagy az oktatáshoz...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep