Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019. szeptember 5. csütörtök, 7:43

Álhírek elleni küzdelem az oktatásban

Kérdőív középiskolai tanároknak

Napjaink talán egyik legtöbbet tárgyalt témája az álhírek jelensége. Bár sok szó esik arról, hogyan vehetjük fel ez ellen a harcot, és ebben sokan központi szerepet szánnak az iskolának, szinte semmit nem tudunk arról, hogyan látják a kérdést maguk a tanárok.

A Social Development Institute és a Political Capital – a Heinrich Böll Alapítvánnyal együttműködésben – kutatást indít középiskolai tanárok körében, hogy ezt a hiányt pótolja. Célunk, hogy megismerjük véleményüket

  • a tudományos ismeretekkel és közéleti témákkal kapcsolatos álhírekről,
  • a dezinformáció okozta kihívás mértékéről,
  • az álhírekkel szembeni fellépés lehetséges módjairól és a megvalósításukhoz szükséges segítséggel kapcsolatos tanári igényekről.

A kutatás egy online kérdőívből és mélyinterjúkból áll, hogy minél teljesebb és összetettebb képet kapjunk a tanárok tapasztalatairól, véleményéről. Az eredményeket bemutatjuk majd a nyilvánosságnak, azt remélve, hogy hasznos segítséget nyújt majd mind az oktatáspolitikusok, mind az oktatáskutatók, mind az intézményvezetők, mind a tanárok, mind a szülők számára.

A kérdőív gyorsan kitölthető, többségében feleletválasztós kérdéseket tartalmaz, kitöltése kb. 10-15 percet vesz igénybe. A kérdőív ezen a linken érhető el.

A kitöltés alapértelmezetten anonim, de ha a kitöltő vállalja, hogy egy mélyinterjú keretében bővebben is megosztja velünk tapasztalatait, javaslatait, meg tudja adni az emailcímét.

Hogy minél átfogóbb képet kapjunk, szeretnénk kérdőívünket minél több iskolába és tanárhoz eljuttatni. Célunk, hogy iskolatípus, fenntartó típusa, régió/megye, településtípus, ellátott feladatok, valamint tanított tárgyak szempontjából is minél teljesebb képet alkothassunk.

Arra kérjük Önt, töltse ki a kérdőívünket szeptember 15-ig, és küldje tovább ezt a levelet a kérdőívvel olyan középiskolai tanár kollégáinak, akik találkozhatnak ezzel a jelenséggel, és érdekelheti őket a téma.

Köszönjük, ha rászánja az időt, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon először felmérjük a tanárok véleményét a témában.

Ha kérdése, észrevétele van, írjon nekünk bizalommal!

Üdvözlettel:
Szitás Katalin
operatív igazgató
Political Capital
1037 Budapest, Montevideo utca 2/c, II. lépcsőház, II. emelet
Mobil: +36 20 665-0384
Email: szitas[kukac]politicalcapital.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep