Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019. szeptember 26. csütörtök, 10:30

Középiskolai év az USA-ban teljeskörű ösztöndíjjal

Október 17-ig lehet pályázni a Future Leaders Exchange (FLEX) ösztöndíjra, melynek nyertesei egy tanévet tölthetnek az Amerikai Egyesült Államokban. A FLEX program az amerikai kormány által biztosított teljeskörű ösztöndíj, melyet az Amerikai Tanács (American Councils) szervez az USA Magyarországi Nagykövetsége támogatásával.

A FLEX egy kulturális csereprogram, mely során az ösztöndíjasok önkéntes fogadó családoknál élnek, megismerkednek az amerikai kultúrával, a szokásokkal, a családi, az iskolai és a közösségi élettel, valamint az amerikai értékekkel. Mindeközben saját országuk nagyköveteként számos lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák hazájukat.

A program már lassan három évtizede létezik, 21 országból lehet rá jelentkezni, azonban a magyarországi diákok számára tavaly nyílt meg először ez a lehetőség. Az első magyar FLEX ösztöndíjasok idén nyáron utaztak ki az USA különféle államaiba és kezdték meg a 2019/2020-as tanévet.

Jelenleg 9. és 10. évfolyamosok jelentkezését várjuk, akik jó angoltudással és legalább jó (4-es) tanulmányi eredménnyel rendelkeznek. A pályázat teljesen nyitott, bárki jelentkezhet rá, aki megfelel a feltételeknek. Az első lépés az online pályázat kitöltése és megírása, ahol az adatok megadásán túl három fogalmazást kell írni angol nyelven, adott témában. Ez alapján egy független washingtoni bizottság fogja eldönteni, hogy kik kerülnek be a következő fordulóba, ahol már komolyabb megmérettetésen kell átesniük a jelölteknek: angol nyelvi teszt, esszéírás, személyes meghallgatás, csoportmunka és egy húszoldalas pályázati űrlap kitöltése vár rájuk. A végleges döntés 2020 tavaszára várható.

Az ösztöndíj tartalmazza az útiköltséget, egészségbiztosítást, egy előzetesen ellenőrzött fogadó családnál való elhelyezést, középiskolai beiratást, az elutazás előtt egy többnapos felkészítő tréninget, havi zsebpénzt és a helyi amerikai közösségek által szervezett programokat. Az American Councils magyarországi irodája teljes mértékben segíti és támogatja mind a pályázókat, mind az ösztöndíjasokat.

Pályázati link itt.

A program weboldala: www.discoverflex.org

A program leírása az USA Magyarországi Nagykövetségének oldalán is elérhető.

A magyar FLEX program a közösségi médiában FLEX Hungary néven található meg, ahol az országszerte tartandó tájékoztató előadásokról is informálódhatnak az események menüpont alatt.

Magyar nyelvű tájékoztatás az American Councils magyarországi képviselőjétől, Garai Enikőtől kérhető a 30/979 0314-es telefonszámon vagy a hungary[kukac]americancouncils.eu email címen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep