Örülhetünk, ha igen, miért nem igazán?

„Nem lesz kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételinél” „Jöhet a nulladik évfolyam az általános iskolában.”

Tépjük magunkat és csattogó fogakkal egymást is – nyelvvizsga, nulladik évfolyam (kilenc évfolyamos általános iskola).

Egy széthulló rendszer itt-ott beismeri a saját hibáit: nem, nem tudunk nemhogy mindenkit, de sokakat felkészíteni a nyelvvizsgára, s azokban a szakmákban is szükségünk van diplomásokra, ahol jellemzően nulla pontot szoktak vinni nyelvvizsgákból. Nem a tanulók egy részének lemorzsolása a baj, hanem hát na… csak kell az az óvónő, ápoló stb.

A nulladik évfolyam pedig azok után, hogy jövőre tömegével lesznek játékra éhes elsősök vonalközbe és négyzetrácsba szorítva, s így voltaképpen bebörtönözve az iskolába, szintén tekinthető egyfajta beismerésnek.

A kérdés most már csupán az, hogy megvesszük-e a pedagógia szakmai tudását értékén – azaz, adunk-e olyan szabadságot a tanítónak, amelyben tudhatja, hogy 4. év végén anyanyelvén olvasott szöveget megértő, elfogadható helyesírással rövid szöveget alkotó gyermekek fognak vidáman rajzolni a koordinátarendszerben, keresik együtt a gép működési szabályát, és számolnak magabiztosan (tízes átlépés és egyéb bonyodalmak) ezres körben – tudom, a jelen cél a milliós számkör. A szabadságnak része lenne a fizetés is. Amelyből fizethető lakhatás, étkezés és valamiféle élet is, a megélhetésen túl.

Vérre menő, durva minősítgetések helyett akár örülhetnénk is, hogy ha a látszatra vigyáz is, de láthatóan ocsúdik a rendszer. Mondom ezt úgy, hogy szerintem nem lenne ördögtől való a nyelvvizsga kötelező volta, de a jelenleg még nem létező nulladik osztály táján eldől a népesség közel fele számára, hogy neki bizony nem lesz.

Szabó Anna

(Az illusztráció Szűcs Édua műve.)