Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2020. március 29. vasárnap, 23:21

Osztályfőnöknek lenni (kényszerű) távoktatás idején

Évekkel ezelőtt merült fel a kérdés, hogy kell-e egyáltalán osztályfőnök az iskolában, illetve épp osztályfőnök kell-e. Akkoriban arra jutottunk, hogy nem fontos, hogy egyetlen személy cipelje az egész, sok esetben elviselhetetlenül nehéz batyut az adminisztrációtól az osztályprogramok megszervezéséig, azonban egy olyan eleme van ennek a hagyományos szerepnek, amelyről azt gondoljuk, hogy nem ereszthető el, ez pedig a személyesség. És ez az online iskolában sincs másképp…

Kell valaki, akinek nevesített feladata az egyes gyerekek megismerése, fejlődésük követése, a családjukkal való folyamatos kapcsolattartás, a nehézségek és konfliktusok kezelésében történő segítségnyújtás (bár ott, ahol mentorok/patrónusok állnak a gyerekek mellett, ez a funkció is megoszlik a tanárok között). Többletlehetőség és többlet felelősség, hogy az osztályfőnök a gyerekek fejlődését egy alakuló kortárscsoporton belül kísérheti figyelemmel, s módja van ennek a csoportnak a fejlődését támogatni.

Milyen szerep hárul az osztályfőnökre a jelenlegi rendkívüli körülmények között?

Ki kell alakítani az osztállyal való folyamatos kapcsolattartás mindenki számára otthonos kereteit. Szükség van az online együttlétre, amikor a csoport tagjai örülhetnek egymásnak, amikor ki-ki megoszthatja a problémáit, kibeszélheti a félelmeit és megbeszéljük a mindenkit érintő tanulásszervezési kérdéseket. (Funkcióját tekintve akár nevezhetjük ezt „osztályfőnöki órának”.)

Az osztályfőnök sokat tehet annak érdekében, hogy az osztályban működő tanárok összehangolják az elvárásaikat, ne zúdítsanak az elviselhetőnél nagyobb terhet a tanítványaikra. Célszerű folyamatos kapcsolatot tartani az osztályban tanító tanárokkal, jelezni, ha a diákok oldaláról problémák vetődnek fel, segíteni a feszültségek megelőzésében, feloldásában.

Mindeközben a szülők is gyakrabban igénylik a pedagógusokkal való kommunikációt, az egyéni problémák megbeszélését, illetve a gyerekek feladatainak összehangolását. Bár a jelen helyzetben az összes szaktanár külön-külön is kapcsolatba kerül a gyerekekkel (fiatalabbak esetén a szülőkkel), paradox módon épp ezért nőhet meg az osztályfőnök szerepe, aki segíthet az őrületes kakofónia összehangolásában.

Ugyanabban a feszültségektől terhes világban élünk valamennyien. A pedagógus akkor tudja a legtöbbet nyújtani, ha nyitott a gyerekek, a szülők (és a kollégák) felé, bizalmat kelt és bizalmat ad, segít, ha kell, és kész az értelmes együttműködésre. Miközben ügyel a saját jóllétére, szükségleteire, határaira is.

A csoportunkat azért hoztuk létre, hogy az ötletek megosztása és a tapasztalatok megbeszélése mellett támogassuk egymást a személyes megéléseinkben is.

Ehhez kérjünk minden érintett és érdeklődő közreműködését. Kommenteljetek, illetve írjatok nekünk a következő e-mail címen: osztalyfonokok@gmail.com.

Segítsünk egymásnak!

Sok erőt kíván minden érintettnek az OFOE elnöksége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep