Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. szeptember 27. kedd, 22:31
Címkék:

Az új OFOE honlapról

Mint azt régi látogatóink bizonyára észrevették, a honlap kissé lelassult, nyári tempóját a szeptemberi tanévkezdés sem pörgette fel. Legalábbis nem annyira, amennyire szerettük volna. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy szüneteltünk: a háttérben nagy lendülettel készült az új honlap, amely reményeink szerint mostantól az elmúlt három évben megszokott ritmusban frissül majd.

Néhány szó a változásokról. A 2001-ben kialakított, mára avíttá vált dizájnt leporoltuk kissé, de azért igyekeztünk megőrizni a honlap eredeti színvilágát és hangulatát. Az évek során megnövekedett tartalmat már nehezen kezelő menüsort újragondoltuk és – legalábbis szándékaink szerint – áttekinthetőbbé tettük. Az alapvető opciók zavaró hiányát pótoltuk, illetve hamarosan pótolni fogjuk: a betűméret mostantól állítható, és a cikkek néhány napon belül már nyomtatóbarát verzióban is olvashatók.

Megújult a Tanácsadó is. Mint azt a rovat 2001-es beharangozójában írtuk, eredetileg elsősorban az iskolai együttélést érintő mentálhigiénés kérdések, problémák megoldásában igyekeztünk partnerek lenni. A rovatban azonban az elmúlt hónapokban olyannyira megszaporodtak a jogi kérdések, hogy úgy éreztük, ez az új, egyre erősödő igény meghaladja kompetenciánkat, és speciális szakember bevonására van szükség. Mostantól tehát a jogi kérdésekre a közoktatás törvényi szabályozásában és az iskolai érdekérvényesítésben jártas Baranyai Imre közoktatási szakértő válaszol, mentálhigiénés problémákkal pedig továbbra is Földes Petra mentálhigiénikushoz és Szekszárdi Júliához, az OFOE elnökéhez fordulhatnak segítségért. Technikailag ez annyi változást jelent csupán, hogy a kérdés elküldésére szolgáló űrlapon jelezni kell, hogy mentálhigiénés avagy jogi természetű problémáról van-e szó.

Fontos változás még, hogy a főoldal hírblokkját mostantól az Aula közoktatási internetfigyelő és híroldal szerkesztői frissítik naponta többször.

Érdeklődésükben bízva kívánunk hasznos böngészést:

A szerkesztők

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep