Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. szeptember 28. szerda, 11:00

Az osztályfőnöki órák beszélgetéseihez 19.

Tell Vilmos

A svájci nép nem volt mindig szabad. Korábban a szomszédos Ausztria uralkodott felette. Gessler, az ország helytartója, nagyon kegyetlen ember volt, és sok szigorú törvénnyel próbálta uralma alá hajtani a svájciakat. Gessler tudta, hogy gyűlölik, ezért kigondolt egy ördögi tervet. Megparancsolta a szolgáinak, hogy kerítsenek egy magas póznát, tűzzék fel arra az ő kalapját, és minden arra járó ember tisztelettel köszöntse azt. Aki elmulasztaná a tiszteletadást, börtönbe kerül.

Tell Vilmos a hírneves íjász távol járt falujától, amikor a parancsot kihirdették. Fiával tartott éppen hazafelé, s látta ugyan a kalpagot, de eszébe sem jutott üdvözölni azt. Miután az őrök többszöri figyelmeztetése ellenére sem hajolt meg a zsarnokságot jelképező fejfedő előtt, mindkettőjüket elfogták.

Tell kérte a helytartót, hogy legalább a kisfiát engedje szabadon. Gessler hajlandó volt megkegyelmezni mindkettőjüknek, de rettentő feltételt szabott. A mesterlövész hírében álló Tell Vilmosnak egy almát kellett nyilával eltalálnia. Ez önmagában még nem lett volna olyan nagy baj, de az almát a kisfiú fejére tették. Elég, ha csak egy kicsit megremeg a keze, és a nyíl akár meg is ölheti a gyermeket…

Hiába könyörgött a kétségbeesett apa. Hiába jelentette ki, hogy inkább meghal, mint hogy ilyen szörnyű próbát kelljen kiállnia. A zsarnok Gessler nem kegyelmezett. Ha Tell nem hajlandó parancsát végrehajtani, őt és a gyereket is megöleti.

A mesterlövész elővette hát az íjat, kilőtte a nyilat – s a fiú szerencsére sértetlen maradt.

A zsarnok helytartó azonban észrevette, hogy Tell Vilmos a lövés előtt nem egy, hanem két nyilat készített elő. Kérdésére a megígért kegyelemben bízó íjász bevallotta e tettének okát. Ha a keze véletlenül megremeg, s a nyíl a gyermekét találja el, Gessler kapja a második lövést. És ez a lövés biztosan célba talált volna.

A helytartó éktelen haragjában ígérete ellenére börtönbe záratta Tellt. Ő azonban megszökött a börtönből.
Ez idő tájt a svájci nép fellázadt már a zsarnokság ellen, s hősiesen küzdött a szabadságért. A zsarnok Gesslert a hős Tell Vilmos nyila sebezte halálra.

(Friedrich Schiller nyomán)

Feldolgozási, megbeszélési szempontok (10 éves kortól)

Kérdések és feladatok

Mit jelképez Gessler parancsa?

Mi készteti Tell Vilmost arra, hogy gyilkoljon?

Helyeslitek-e a tettét?

Vajon mit érzett, amikor a fiára kellett lőnie?

Megérdemelte Gessler a halált?

Milyen más megoldásokat lehetett volna találni Tell és Gessler konfliktusára?

Meséljétek el a történetet Tell Vilmos fiának szemszögéből!

Próbáljátok felépíteni a történetet Gessler szemszögéből!

Minden esetben igaz-e a mondás, amely szerint a cél szentesíti az eszközt?
Indokoljátok a válaszotokat!

Néhány évvel ezelőtt néhány svájci újságban olyan írások jelentek meg, amelyek írói azt követelték, hogy Tell Vilmosról ne nevezzenek el iskolát, mert ő tulajdonképpen gyilkos volt, aki tettével rossz példát szolgáltat az ifjúságnak. Egyetértetek-e az így vélekedőkkel? Indokoljátok a válaszotokat, és csoportvita formájában ütköztessétek a véleményeteket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.03.08.
Szegregáció vagy integráció…? Petrikné Jánossy Csilla írása
Vizsgálódásunk tárgya: a segítségre, támogatásra szorulók, azaz a különleges figyelmet igénylők, az SNI-sek, a részképességzavarral élők helyzete. A többségi, a köznyelv szerint „...
(Forrás: tani-tani online)
--
2021.03.08.
Modernizációba kényszerítve
2019-ben hozta létre a magyar kormány az első vagyonkezelő alapítványt, melyből kísérleti jelleggel a Budapesti Corvinus Egyetem intézményi modellváltását finanszírozta. Az alapítványi...
(Forrás: Drót.eu)
--
2021.03.08.
Csikorog a KRÉTA az általános digitális oktatás első napján
NEM ELŐSZÖR VAN GOND A KRÉTA-RENDSZERREL. Februárban is többször tört borsot a tanárok orra alá. Ez akkor és most is azért okoz a szokásosnál nagyobb kellemetlenséget a pedagógusoknak é...
(Forrás: index)
--
2021.03.08.
Az iskolaőröknek nem jár home office
Az iskolaőrök zöme az online oktatás idején is bejár dolgozni, néhányukat ideiglenesen másik iskolába vezényelték vagy a helyi kapitányságon kaptak megbízást – tudta meg a rendőrsé...
(Forrás: Népszava)
--
2021.03.08.
Dr. Sófi Gyula: A gyerekek 25–30 százalékának van pszichés gondja, és ezen a Covid tovább ront
Szorongás, halálfélelem, tisztálkodási kényszer – csak néhány olyan pszichés probléma, amely jelentősen gyakoribb lett a gyermekek és a serdülők között a járvány kezdete óta. Sófi...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.03.06.
Az óvodákban és iskolákban is lesz hétfőtől gyermekfelügyelet
Hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák pedig online oktatásra térnek át. A kormány mindenkit arra kér, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja...
(Forrás: telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep