Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. október 20. csütörtök, 18:34
Címkék:

Hóboszorkány, keksz és tea a Fonóban

Szakmai bemutatók pedagógusoknak

A magyar, az osztályfőnöki és a tanítói munkaközösségek vezetői most szakmai beszélgetéssel egybekötött bemutatókon személyesen győződhetnek meg a Fonó új színházi és irodalmi gyerekprogramjaiban rejlő pedagógiai lehetőségekről.

A Fonó Budai Zeneház programjában a korábbi éveknél jóval fontosabb szerepük lett a gyerekeknek. Új kínálatunk összeállításának legfontosabb elvei, hogy egyrészt a fiatalokat értő és velük kommunikálni képes hiteles művészetpedagógusokat tudjunk megnyerni, másrészt ezek a szakemberek a saját területükön magas színvonalon, a szakmájuk és a fiatalok által is elismerve dolgozzanak. Alapvető szándékunk az, hogy ezek a programok segítői és kiegészítői tudjanak lenni az iskolai oktatásnak és nevelésnek, tehát a diákokat nem elhozni szeretnénk a tanulástól, hanem a tanulás újabb módjait és területeit szeretnénk megadni nekik.

A most induló programok meggyőződésünk szerint ilyenek. Szeretnénk, ha lehetőséget kapnánk arra, hogy ezek a programok bizonyíthassanak. Szeretnénk hosszú távú együttműködést kialakítani az iskolákkal. A programok jellegénél fogva az együttműködés közvetítéséhez a magyar és az osztályfőnöki munkaközösségek vezetőit kérnénk meg. Hiszünk benne, hogy lehetséges egy közművelődési intézmény és az iskola között a szokásostól eltérő, magasabb színvonalú együttműködés.

Minden programot úgy szeretnénk bevezetni, hogy az érdeklődő tanároknak, munkaközösség-vezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy személyesen is megnézzék, mielőtt véleményt alkotnak róluk, és munkaközösségükkel döntenének arról, hogy ellátogatnak-e diákjaikkal is ide, a Fonóba. Ezért szakmai bemutatóként működő alkalmakat szervezünk, és arra kérjük a magyar, az osztályfőnöki és a tanítói munkaközösségek vezetőit, hogy látogassanak el ezekre, majd vegyenek részt a foglalkozásokat követő szakmai beszélgetéseken. Tudjuk, hogy ez a kérés egyáltalán nem természetes, plusz energiát igényel, mégis talán ez az egyetlen módja, hogy a két kezdeményezésről kiderüljön, hogy életképesek-e, a diákok hasznára válnak-e vagy sem.

Kex és tea – Kortárs magyar irodalmi program a Momentán Társulat gondozásában

Igényes és szórakoztató műsorunkban, meghitt és kellemes hangulatban (gyertyafény, aláfestő zongoraszó, sokféle tea, aprósütemény) kalauzoljuk el a nézőket a kortárs irodalom szépségeibe, mutatjuk meg rejtett vagy ismeretlen értékeit. Az irodalom ma csak kis körben népszerű, nem eladható, nem „trendi”. Szándékunkban áll az előítéletek, ódzkodások és azon nézetek eloszlatása, miszerint a modern irodalom, a közelmúlt magyar irodalma értelmetlen és érthetetlen. Szerintünk ugyanis szerethető, fogyasztható, kézzelfogható, sőt szórakoztató.

Ennek bizonyítására előadásainkon saját magunk válogatunk elsősorban kortárs magyar szerzők műveiből, és az általunk legjobbnak találtakat teaházi körülmények között tárjuk a közönség elé. Felolvasóestünk tehát szórakoztató kedvcsináló: célunk megkedveltetni a hallgatókkal a műveket, és olvasásra buzdítani őket. A művekkel a művekért, az irodalomért, magáért a szöveg öröméért. Előadásaink középpontjában minden hónapban egy-egy meghatározó mai magyar író vagy költő áll, az ő műveikből és kedvenc olvasmányaikból válogatunk, s legtöbbször a szerzők maguk is olvasnak fel alkotásaikból. Az estek a felolvasások után a szerzővel való kötetlen beszélgetéssel folytatódnak. A tavalyi évad vendégei voltak: Tóth Krisztina, Lackfi János, Garaczi László, Háy János, Varró Dani.

Színházi nevelési programok

Hóboszorkány – Foglalkozás 6–8 éveseknek (21. Színház)

Van a világban egy boszorka, a Hóboszorka: akitől mindenki retteg, mert megfagyasztja az emberek szívét. A játszó gyerekek két királyi család gyermekeit, királylányait és királyfiait alakítják a történet elején. A két család nagyon jóban van egymással. Van egy nagyon öreg Mesélőjük is, aki 66 napig az egyik családnál, majd 66 napig a másik családnál mesél. Ezek a mesék varázslatosak, de legfőképpen az utolsó; mert az képes megállítani a világot egy pillanatra, hegyeket megmozgatni, vihart kavarni… A világon már csak ez az egy Mesélő él, aki több mint 700 éves. Történik egy nap, hogy a mesélőt elrabolja a Hóboszorka, a két királyi család pedig háborúzni kezd. A gyerekek útnak indulnak, hogy kiszabadítsák a Mesélőt, az utolsó igazi Mesélőt…

Foglalkozásunk során a – a mese erejével – a szülők közötti, és szülők és gyermekeik között adódó konfliktust járjuk körbe, miközben az összetartozás, az egymás iránti tolerancia, az aktív figyelem erősödik észrevétlenül a gyerekekben. A mese erejével próbálunk utat mutatni a konfliktusok megoldásában.

A meseolvasás, mesehallgatás az egyik legfontosabb összetartozást, kapcsolatot erősítő cselekvés egy család életében. Sajnos manapság egyre kevesebb idő jut egymásra, a televízió szerepe túlzottan megerősödött; reméljük, hogy ez a foglalkozás felébreszti a gyermekekben a vágyat, hogy szüleiket meséltessék, olvassanak és játsszanak mesét.

Vásottak (Méta Kommunikációs Nevelési Kör)

Színházi-nevelési foglalkozás 15–18 éveseknek

Négy fiatal él különleges, szövevényes kapcsolatban egymással. Az ő történetükön keresztül szeretnénk foglalkozni az egész életünkre meghatározó, sokat nyújtó, de gyakran gyötrelmes, sőt néha veszélyes közösségekről. Mit kaphatunk, mi vonz minket a közösségben, és mikor kezdünk elszigetelődni a világtól? Hogyan őrizhetjük meg saját magunkat, hozott értékeinket, és mennyire kell alkalmazkodnunk a vezetőkhöz? Van-e magánélet a csoporton kívül is? A foglalkozás során színházi jelenetekben mutatjuk meg a szereplők életének néhány meghatározó pillanatát, majd közös gondolkozásra, játékra várjuk játszóinkat, hogy tovább gondolkozzunk a felvetett kérdésekről.

József és testvérei (Káva Kulturális Műhely)

A program témája a féltékenység és az abból fakadó lelki és fizikai agresszió. A foglalkozás részeként bemutatott előadás alapja a bibliai József-történet. Ez a színpadi mű elsősorban a testvérek közötti kapcsolatokat, konfliktusokat boncolgatja. Központi kérdése, hogyan jutnak el József testvérei addig a pontig, hogy bedobják őt a kútba. Az első színházi rész után a gyerekek a mai világba átültetett történetekkel dolgoznak, melyek kidolgozásában nagyon nagy szabadságot kapnak (idő, tér, szereplők, történet meghatározása). Lehetőségük van megvizsgálni mindkét fél (a kivételezett és a háttérbe szorított) érzéseit, és lehetőségük van egymásnak bemutatni, hova jutottak a gondolkodásban. A program zárásaként vendégeink végignézhetik, József egyiptomi alkirállyá válása után hogyan képes megbocsátani testvéreinek.

Az előadás a lugosi Nemzetközi Kulturális Fesztiválon a legjobb rendezés különdíját, valamint a legjobb díszlet különdíját nyerte el 2000-ben.

Időpontok, helyszínek

2005. november 8. 18.30
Kex és tea, vendég Karafiáth Orsolya

Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ
II. ker. Marczibányi tér 5/a

Első alkalom a Fonóban: november 23. 18 óra

2005. november 11. 10-11.15 óráig
Hóboszorkány, foglalkozás 6-8 éveseknek
Szakmai beszélgetés: 11.30-12.15-ig

Helyszín: Fonó Budai Zeneház

2005. november 18. délelőtt 09-12 óráig
Vásottak – színházi nevelési foglalkozás 15-18 éveseknek
(utána szakmai beszélgetés)

Helyszín: Fonó Budai Zeneház

2005. november 30. 10-13 óráig
József és testvérei – színházi nevelési foglalkozás 11-12 éveseknek
(utána szakmai beszélgetés)

Helyszín: Fonó Budai Zeneház

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest, Sztregova u. 3.
Tel.: 206-5300, fax: 203-1752
Web: http://www.fono.hu
E-mail: fono[kukac]fono[pont]hu
Jegyrendelés: ticket[kukac]fono[pont]hu

Megközelíthető a Deák tértől 47-es, a Moszkva tértől 18-as, a Batthyány tértől pedig 41-es villamossal. Leszállás a Kalotaszeg utcai megállónál, ahonnan 2 perc gyalog visszafelé; a legközelebbi keresztutcán jobbra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep