Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. október 21. péntek, 13:49

Az osztályfőnöki órák beszélgetéseihez 21.

Kisfiú és Nagyfiú

Az ember is gyakran az ösztönei szerint viselkedik. A következő novella mutatja, hogy miként viselkednek a „rangsorban” különböző pozíciót elfoglaló fiúk. A gyengébb ösztönösen megadja magát, míg társa él az erősebb természetes jogával. Ez az állatoknál ugyan természetes, de az embereknél nem kellene ugyanezt szükségszerűnek tekinteni. Vámos Miklós novellájának feldolgozását 12 évesnél idősebb gyerekeknek ajánljuk.

Vámos Miklós: Kisfiú és Nagyfiú

Éppen a III/B osztály nyomult kifelé a kapun. Futottak, bár egyik-másik a szíve szerint lépésben jött volna. Minket most csak egyikük érdekel. Az illető közepes magasságú Kisfiú, egyáltalán nem Kisfiúbb, mint a többiek, de kevésbé sem Kisfiú, mint azok. Persze azért különbözik is tőlük. (Hiszen a Kisfiúk különböznek egymástól.) Lökték hátulról, kénytelen volt futni. A kapunál megbotlott, és a Nagyfiúra zuhant.

– Nem tudsz vigyázni, öcskös? – mondta az, és ellökte magától. Ám a kapun kibuggyanó újabb gyerekhullámról visszapattanva, a Kisfiú ismét a Nagyfiú karjai között találta magát.

– Hát löknek! – méltatlankodott.

– Akkora pofont kapsz, hogy leszárad a fejed! – sziszegte a Nagyfiú, és újra odébb taszította. De a Kisfiú megint csak visszaperdült a korláthoz.

– Nem hiszed, hogy szájon váglak? – ragadta meg a Nagyfiú a Kisfiú gallérját. A Kisfiú hallgatott, majd felnézett rá.

– Hát üss! – mondta csendesen.

– Micsoda?

– Üss, ha akarsz. – A Nagyfiú meghökkent.

– Mi az, hogy üssek?

– Hát üssél, na!

A Nagyfiú még egyszer végigmérte a Kisfiút, vékony lábaira, keskeny vállára siklott a szeme. Megvakarta a fejét, és följebb tolta a sapkát.

– Te azt hiszed, hogy erősebb vagy nálam?

– Dehogy hiszem!

– Hát akkor? – tette csípőre a kezét a Nagyfiú. Lehajolt, egészen közelről nézett a Kisfiú arcába.

– Ha meg akarsz verni, úgysem tudom megakadályozni! – mondta az. A Nagyfiú csapdát sejtett. Összeráncolta a homlokát, tanácstalanul nézett körül. A kapu már üres volt, csak egy-egy lemaradt Kis-, illetve Nagyfiú jött ki rajta időnként. Három Kisfiú (III/B-sek) az eseményeket figyelte – persze tisztes távolból. Közöttük volt Bors, aki még éppen hogy Kisfiú, de már tulajdonképpen Nagyfiú. (Ötödikbe kellene járnia, ám kétszer bukott osztályismétlésre, ezért harmadikos.)

– Szaladj el! – kiáltotta oda Bors a Kisfiúnak. – Nagyon erős, nagyon meg fog verni! – mutatott a Nagyfiúra.
A Kisfiú a fejét ingatta. Végiggondolta már. Ha ő nekiiramodik, a Nagyfiú utoléri, és még sokkal jobban megveri. Vagy máskor találkoznak, és akkor veri meg. Állandóan veszélyben lesz, örökösen rettegni fog. Különben is, a Nagyfiú bizonyára gyorsabban fut, mint ő. Ez tény. A Kisfiúnak vékony és rövid lábai voltak. Legjobb túlesni rajta! – gondolta. – Utána nyugodt lelkiismerettel mehetek haza. A Nagyfiú titokban azt remélte, hogy a Kisfiú megfogadja a tanácsot és elfut. Már régen lecsillapodott a dühe, indult volna a dolgára. A kapu üres volt, mindenki elment, csak ők ketten álltak ott a korlátnál. A Nagyfiú értetlenül rázta a fejét. A csend egyre zavartabb lett közöttük.

– Te! – szólalt meg rekedtes hangon a Nagyfiú. – Menj el, fuss el, csinálj, amit akarsz! – és ezzel hátat fordított a Kisfiúnak. Ismét cigarettára gyújtott. Eltelt néhány perc. Hátrasandított a válla fölött. A Kisfiú ugyanott állt, ahol eddig.

– Mondd, most mi a fenének nem mész el? – kérdezte a Nagyfiú. És hogy a Kisfiú nem válaszolt, hanem csak nézett rá engedelmesen, a keze tétován megindult felé. A pofon sokkal komolyabbra sikerült, mint ahogy a Nagyfiú szánta. A Kisfiú feje nekiütődött az oszlopnak, nagyot koppant. És amikor mindezek után a Kisfiú – ahelyett hogy elfutott volna vagy sírni kezdett volna – szótlanul letörölte a vért az orráról, majd lassú mozdulatokkal zsebkendő után kotorászott –, A Nagyfiú nekiesett, és agyba-főbe verte.

(Vámos Miklós: Valaki más: Válogatott novellák. Magvető. Budapest, 1981.)

Feldolgozási, megbeszélési szempontok (12 éves kortól)

Kérdések és feladatok

Glatz Oszkár: Birkózó fiúk (Forrás: www.hung-art.hu)

Mi okozza a Nagyfiú zavarát?

Milyen szempontból szokatlan a Kisfiú viselkedése?

Hogyan viselkedik a többi gyerek?

Te mit tennél, ha tanúja lennél hasonló eseménynek? Indokold a választ!

Voltál-e már valaha a Kisfiúhoz hasonló helyzetben? Mit éreztél? Mit tettél? Mi történt akkor?

Viselkedtél-e már valaha a Nagyfiúhoz hasonlóan? Mi volt ennek az oka? Mi lett a következménye?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep