Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. november 1. kedd, 10:17
Címkék:

Pályázat kulturális programok támogatására

A Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány pályázatot ír ki a főváros területén működő óvodák nevelési programjában, illetve iskolák, középiskolai kollégiumok pedagógiai programjában megfogalmazott célokra – ezen belül a gyermekek esztétikai érzékének fejlesztésére –, kulturális programok támogatására.
Pályázni lehet:

1. A gyermekek esztétikai érzékének, kézügyességének fejlesztését, valamint hagyományok ápolását elősegítő eszközök beszerzésére (fogyóanyagok vásárlását nem támogatják) és kulturális programok megvalósítására.

Pályázók köre: óvodák, általános iskolák 1-4. évfolyamai.

2. A 2006. évben esedékes kulturális események (színház, múzeum, koncert, valamint egyéb kulturális programok) belépőjegyeinek vásárlására, illetve csoportos útiköltségre.

Pályázók köre: iskolák 5-14. évfolyamai, középiskolai kollégiumok.

Minden intézmény csak egy pályázatot nyújthat be, melynek keretében mindkét pontra pályázhat.

A pályázat feltétele:

A pályázó vállalja, hogy a kulturális programokra, előadásokra felkészítik a diákokat, és biztosítják minden alkalommal a tanári kíséretet. A pályázók pályázatukban részletesen ismertetik, mely előadásokat kívánják megnézni, valamint elképzelésüket arról, hogy a gyerekeket, diákokat az előadásokra hogyan készítik fel.

A pályázótól a Közalapítvány pályázati díjat kér, melynek összege: 8000 Ft (amely nyertes pályázat esetén az önrészben elszámolható).

A pályázat beadási határideje: 2005. november 21. (postára adás napja).

További információk

A támogatás keretösszege: 60 millió forint.

A kötelező önrész összege a Közalapítványtól kért támogatás 10%-a!

A pályázatokat a Kuratórium által felkért szakértők, illetve szakmai bizottság értékeli.

A pályázatok támogatásáról a Bizottság javaslata alapján a Kuratórium dönt legkésőbb 2005. december 21-ig. Döntés után a nyertesek listája a közalapítvány honlapján (http://www.fkfk.hu) lesz olvasható.

Az elnyert támogatás felhasználására a támogatási szerződés aláírását követően kerülhet sor.

Pályázni csak az erre a célra rendszeresített adatlapon lehet, mely a hozzá tartozó pályázati útmutatóval együtt letölthető a http://www.fkfk.hu címről.

Továbbá az adatlap és a pályázati díj befizetéséhez szükséges csekk átvehető a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1052 Bp., Bárczy I. u. 1-3.).

A pályázatokat 3 példányban a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány címére kell megküldeni. Cím: 1364 Budapest, Pf.: 3.

A titkárság elérhető a 327-1857 és a 327-1563 telefonszámon.

Kapcsolódó linkek

Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep