Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. december 5. hétfő, 14:38
Címkék:

Sors mint döntés: Az érzelmek felfedezése és felszabadítása

„Mérsékelhető a sorskönyv uralma az autonómia javára? Van esélyünk önmagunkat felszabadítani?
Ehhez kínál Eric Berne szellemében eszközöket a Játszmák nélkül – tranzakcióanalízis a gyakorlatban című kötet folytatása” – olvasható a Sors mint döntés: Az érzelmek felfedezése és felszabadítása című, most megjelent, kétrészes tanulmánygyűjtemény borítóján.

A szerzők a gyakorlat különböző területein a tranzakcióanalízis (TA) szellemében dolgozó és oktató pszichológusok. A Játszmák nélkül kötethez hasonlóan ez a gyűjtemény is fontos emberi és társadalmi problémákat, valamint izgalmas szakmai kérdéseket tár az érdeklődő közönség elé. A tanulmányok elsődlegesen a szerzők tanácsadói, szakértői, szervezetfejlesztői, terápiás gyakorlatában felhalmozódott tapasztalatait foglalják össze, konkrét esetek elemezését tartalmazzák, de bemutatják a PhD-keretben született eredeti kutatási eredményeiket is.

A jelen gyűjtemény készítésekor Eric Berne-nek az életművét betetőző Sorskönyv című munkája kulcsfogalmai – a sorskönyv, az újradöntés, valamint az autonómia – kaptak irányadó szerepet, továbbá olyan eljárások, amelyek révén napjaink itt élő emberének életminősége, küzdelmei, testi és lelki egészsége a személyes döntések perspektívájából vizsgálható. A széles ívű, gyakorlati gyökerű tematika sokféle különböző érdeklődésű olvasót céloz meg, szakmabelieket épp úgy, mint szakmán kívülieket.

A kötetet a Tranzakcióanalízis az ezredfordulón című áttekintő tanulmány vezeti be (Járó Katalin és Nábrády Mária), a többi munka a bennük érintett szakterület szerint négy fejezetet alkot, melyeket szintén egy-egy elméleti bevezető indít azzal a céllal, hogy összekösse a tranzakcióanalízis szellemében fogant gyakorlatot az adott területen napjainkban aktuális kérdéseikkel.

1. Iránytű az érzelmek dzsungelében • Az érzelmek különböző megközelítései a pszichológiában. A tranzakcióanalízis álláspontja (Nábrády Mária)

2. Sorsformáló helyzetek és döntések • Pszichológiai tanácsadás – út a jövő felé (Ács Éva)

3. Társas-kulturális erőtér: Ütközések a felszínen és a mélyben • Szervezetek a századfordulón. A változás szelleme és démonai (Váry Annamária)

4. A szenvedés forrásvidékei és az újraépítkezés útjai • A pszichoterápia kihívásai és a TA (Juhász Erzsébet és Járó Katalin)

A Függelék tartalmaz egy eredeti TA fogalmi szótárat (Juhász Erzsébet és Kiss Miklós), valamint tájékoztatót a TA nemzetközi és hazai szervezeteiről és a szerzőkről, a kötet végén található egy korszerű TA szakbibliográfia, valamint egy orientáló tárgymutató.

Sors mint döntés: Az érzelmek felfedezése és felszabadítása

Kötetszerkesztő: Járó Katalin, szakmai lektor: dr. Buda Béla
Szerzők: Ács Éva, Dávídné H. Julianna, F. Várkonyi Zsuzsa, Járó Katalin, Józsa Zsuzsanna, Juhász Erzsébet, dr. Kiss Miklós, Magyar Judit, Mezei Júlia, Nábrády Mária, Szamosi Judit, Szatmáriné B. Mária, Valkai Zsuzsa, Váry Annamária
Helikon Kiadó, 2005
Terjedelem: 919 oldal

Ár: 6490 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Vissza
Sajtófigyelő
2022.11.26.
ORSZÁGOS AZ ELÉGEDETLENSÉG – AZ ŐSZI TILTAKOZÁSI HULLÁM 2000 ESEMÉNYE LÁTHATÓ TÉRKÉPÜNKÖN
napi térképek után most elkészült az őszi tiltakozások – sztrájkok, polgári engedetlenség, élőláncok, szolidaritási akciók – egyesített térképe. A térképen mintegy 300 telep...
(Forrás: ckpinfo)
--
2022.11.24.
Toplistás tankerületi vezetők: mindenki kétmillió forintnál nagyobb jutalmat kapott
„Bár Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője áll a tankerületi hierarchia csúcsán, meglepő módon az 1,7 milliós összeggel nem ő kapta a legmagasabb motivációs elismerést 2021...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2022.11.24.
Súlyos bizonyítványt kapott a magyar oktatás
Egy új uniós jelentés adatokkal bizonyítja a magyar oktatás teljes kudarcát: az iskolai eredmények romlanak, az oktatásra fordított állami pénz kevés, egyre többen hullanak ki idő előtt...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.11.24.
Kampányt hirdetett egy pedagóguscsoport, hogy kiderüljön, mit (nem) tud venni egy tanár a nettó órabéréből
Akciókampányt hirdetett a Pedagógus Egység nevű, a tanársztrájkhullám támogatására alakult csoport, hogy minél többeket rávegyen arra, hogy a nettó órabérét kiszámolva szembesüljö...
(Forrás: Mérce)
--
2022.11.23.
AZ UKRAJNAI MENEKÜLT GYEREKEKNEK NEM FELZÁRKÓZTATÁSRA, HANEM POZITÍV ÉLMÉNYEKRE LENNE SZÜKSÉGÜK AZ ISKOLÁBAN
Milyen szerepet tölthet be a művészet az oktatásban? Hogyan használható a kreatív pedagógia eszköztára a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási folyamataiban? Hogyan segíthetnék a külö...
(Forrás: Qubit)
--
2022.11.23.
„Komfortot találok a vagdosásban” – pánik, önsértés és mentális zavarok a gyermekeknél
„Kisebb lett a világ”, „ha valaki rámnéz, sírni tudnék”, „el akarok tűnni valahova”, „addig ütöm a bordáimat, amíg be nem húzódnak”, „nem lenne-e könnyebb, ha nem lenné...
(Forrás: Mandiner)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep