Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2006. január 8. vasárnap, 11:01

Farkas Zoltán

A „Tesco-ügy”

A történet a jelenleg nyolcadikos osztályomról szól, részben múlt, részben jelen időben. Az eset ugyanis egy évvel ezelőtt történt, de a belőle kibontakozó problémák erősen hatnak a jelenben is, éppen ezért az „ügynek” máig nincs megnyugtató megoldása.

Az iskola, ahol dolgozom, egy fővárosi, hat évfolyamos gimnázium, három négy évfolyamos, illetve egy hat évfolyamos osztállyal. Az osztályom 2004-ben kezdte meg iskolánkban a tanulmányait, tehát jelenleg nyolcadik osztályosok a gyerekek. Előrebocsátom, hogy a kollégák általában nem nagyon szeretik nálunk a hat évfolyamos osztályokat, a tapasztalat szerint ugyanis velük van a legtöbb gond. Az alább bemutatandó történet is mintha ezt támasztaná alá, de az én megítélésem szerint inkább az lehet a probléma, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni ezekkel a gyerekekkel, nincsenek kellően kiforrott módszereink az ő nevelésükre.

Az osztályról

Más iskolákkal összehasonlítva azt mondhatom, hogy a családok anyagi körülményei általában rendezettek, a szülői háttér megfelelő – legalábbis ami a gyermekhez, iskolához, tanuláshoz való hozzáállást illeti. Egy kicsit árnyaltabban fogalmazva: gyermekbántalmazásra, alkoholizmusra és egyéb súlyos problémára nem tudok példát hozni (szerencsére), viszonylag kevés az olyan gyermek is, akit szülei egyedül nevelnek. A probléma inkább az, hogy akad néhány gyermek, akire szülei kevés időt tudnak fordítani.

Ez a helyzet annál a két tanulónál is, akik miatt kirobbant a címben szereplő „ügy”. A történetben főszerepet játszó két gyermek családi háttere megfelelőnek mondható: M. szülei értelmiségiek, a felsőoktatásban dolgoznak, Z. szülei pedig középfokú végzettségűek, mindkét szülő biztos megélhetést nyújtó állással rendelkezik.

Ami a közös a két családban: mindkét tanuló szülei nagyon elfoglaltak, bár különböző okokból: az értelmiségi szülőknél a munkájukból adódó utazások, a rendszertelen időbeosztás a probléma, Z. szüleinél pedig – sejtésem szerint – a család megélhetéséhez szükséges pénz előteremtése miatt jut oly kevés idő a gyermekre.

A Tesco-ügy „kirobbanása”

A tavaszi szünet utáni első napon iskolánkban belső mérések zajlottak a 11-12. évfolyamosok számára. A többi évfolyamnak két órával később kellett iskolába jönnie. Éppen az egyik osztály írásbeli dolgozatánál felügyeltem, amikor belépett az igazgatónő, hogy közölje: fél órával azelőtt négy rendőr jelent meg az iskolában, Z-t és M-t kísérve. A jelenet riasztó volt: két megszeppent gyermek négy jól megtermett rendőr kíséretében.

Kiderült, hogy a gyerekeket elkapták a közeli Tesco áruházban, miközben különböző kis méretű (és értékű) tárgyakat próbáltak ellopni. Módszerük kifinomult volt: az elemelt termékeket a magukkal hozott alufóliába csomagolták, megelőzendő, hogy a pénztárnál elhelyezett érzékelő berendezés megszólaljon. A biztonsági őr azonban elkapta őket, visszavette az ellopott árukat. Az ügyről jegyzőkönyvet vettek fel, majd értesítették a rendőrséget. (A közel kétezer forintos kárt a szülők később megtérítették.)

A rendőrök megpróbálták felvenni a kapcsolatot a szülőkkel, de mivel nem tudták elérni őket, bekísérték a két gyereket az iskolába, és „átadták” őket az igazgatónőnek. (Mondanom sem kell, hogy az iskolában futótűzként terjedt a hír, hogy két hetedikes gyereket rendőrök hoztak be reggel).

Reakciók

Az igazgatónő azonnal behívatta a szülőket, így ők tőle értesültek az ügyről. Első reakciójuk – akárcsak a többi érintetté (az iskolavezetésé, az osztályfőnöké, az osztályban tanító szaktanároké, az osztálytársaké) a megdöbbenés volt. Én mint osztályfőnök a délután folyamán ültem le az igazgatónővel megbeszélni a teendőket. A legsürgősebb teendőket a következőkben határoztuk meg:

1. Az osztály előtt nyilván nem maradt titokban az, ami történt, tehát osztályfőnöki óra keretében tisztázni kell a helyzetet, elejét véve a pletykáknak, a két érintett tanuló megbélyegzésének (ami az ügy kirobbanásával szinte egy időben megkezdődött: „Tesco-fiúknak” kezdték el csúfolni őket).

2. Tantestületi megbeszélés keretében tájékoztatni kell a kollégákat a történtekről.

3. Az érintett szülőkkel újra, ám ezúttal alaposan át kell beszélni a történteket, hiszen amikor az igazgatónő behívatta őket, csak az eset ismertetésére és a gyerekek átadására volt idő, ekkor folyt ugyanis a 11-12. évfolyamosok felmérése.

4. Rendkívüli szülői értekezletet hívunk össze az ügy tisztázására.

A kialakult helyzetet értékelve úgy véltem, három alapvető problémával kell szembenézni:

1. Nyilvánvalóan nem lehetett szó nélkül elmenni az eset erkölcsi vonatkozásai mellett. Az ügy nem maradhatott következménye nélkül, hiszen a két gyermek törvénytelenséget követett el, ráadásul az iskolai házirendet is súlyosan megsértették, mivel a lopás iskolaidőben történt. Fegyelmi intézkedésre volt tehát szükség, annál is inkább, mivel félő volt, hogy a két diáknak követője akad a tanulók között. (Az eset utáni néhány napban ugyanis az iskolatársak körében megkezdődött az ügy mitizálása, anélkül hogy a gyerekek átérezték volna a cselekedet erkölcsi súlyát – a „Ne lopj!” parancsolatát).

2. A szülők körében – a kezdeti megdöbbenést követően – másféle hangok kezdtek felerősödni: az eset után nem sokkal többen jelezték telefonon, hogy nem szeretnék a fiukat-lányukat olyan osztályba járatni, ahol ilyesmi előfordulhat.

3. Félő volt továbbá, hogy a tanár kollégák körében is megindul a megbélyegzés: a 7.a osztály az az osztály, ahol a gyerekek lopnak. (Ha nem találjuk meg a gyerekekhez az utat, a legegyszerűbb őket hibáztatni.)

Következmények

A két érintett tanuló igazgatói intőt kapott a házirend súlyos megsértése miatt, aminek következtében év végén rossz érdemjegyet kaptak magatartásból.

Több osztályfőnöki órát is szenteltem a kérdésnek, ahol igyekeztem nyilvánvalóvá tenni, hogy elítélem a két diák tettét, ugyanakkor bizonyos mértékig megpróbáltam védeni őket, nehogy tarthatatlan legyen az osztályban a helyzetük. Lehetőséget adtam arra, hogy az osztálytársak is elmondhassák a véleményüket, illetve ezt követően maga a két érintett is megszólalhatott.

Kezdetben a gyerekek jó balhét láttak az egészben, élvezték, hogy felpezsdül körülöttük a levegő, megnő a kíváncsiság, az érdeklődés az osztály iránt. Két-három osztályfőnöki óra után azonban kezdett túlsúlyba kerülni az a vélemény, amely ugyan elítélte a gyerekeket, de nem közösítette ki őket.

Aztán ahogy telt az idő, a gyerekek lassan napirendre tértek fölötte, s úgy látom, hogy az érintettek is megbánták, amit tettek. Fél évvel az események után, azt hiszem, az osztályon belül helyükre kerültek a dolgok.

Nehezebb volt a helyzet a szülőkkel, illetve a tanár kollégákkal. A rendkívüli szülői értekezletet megtartottuk, a szülők nagy része meg is jelent. A szülői értekezleten részt vett az iskolavezetés, illetve az osztályban tanító kollégák zöme. A szülők egy kisebb csoportja azon az állásponton volt, hogy példát kellene statuálnunk, és el kellene bocsátanunk a két gyereket az intézményből; a többiek inkább tőlünk, az iskolától várták a megoldást, igyekeztek kívül helyezkedni a problémán. (Megjegyzem, a két érintett család közül csak az egyik volt jelen – Z. szülei. Ők természetesen igyekeztek megvédeni gyermeküket – több-kevesebb sikerrel.)
A szülők igazából nemigen értették, mi szükség volt a rendkívüli szülői értekezlet összehívására.

A szülőket az igazgatónő azon ígérete nyugtatta meg, hogy a következő tanév első félévében megnézzük, hogy milyen az osztály magatartása, tanulmányi eredménye, s akikről úgy ítéljük meg, hogy nem alkalmasak gimnáziumi tanulmányokra, azoknak javasolni fogjuk az iskolaváltást.

A legnehezebb diónak – meglepő módon – a tanárok meggyőzése bizonyul(t). A megbélyegzés itt tűnt és tűnik ma is a legerősebbnek: a kollégák egy része ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy az osztály „problémás”. Az eset ebben a tekintetben mindmáig érezteti hatását.

Tanulságok

A legfontosabb pozitívumnak azt tartom, hogy nem azzal az alapállással kezeltük az ügyet, hogy az iskola hírnevének védelmében egyszerűen eltávolítottuk a két tanulót, hanem sikerült jól-rosszul, de az iskolán belül tartani a problémát. Pozitív fejlemény az is, hogy az osztályon belül lecsillapodtak a kedélyek: mind az érintett két tanuló, mind az osztály többi tanulója napirendre tért az ügy fölött. Úgy érzem, a két gyermek számára is szolgált tanulságokkal az eset, a magatartásukban pozitív változásokat észlelek. Sikerült a negatív szülői hangokat is elhallgattatni, ma már nem téma ez a szülői értekezleteken, fogadó órákon.

A rendkívüli szülői értekezletet kicsit túldimenzionáltnak érzem; ma már nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez szükséges volt, különösen úgy, hogy azon az osztályban tanító kollégák is részt vettek. A legproblémásabbnak az osztályhoz való előítéletes hozzáállást érzem, amely bizonyos kollégák részéről azóta is tapasztalható. A tanárok egy része ugyanis csak az ügy negatív vonatkozásait érzékelte, s ahogy fentebb írtam, ellenérzésüket kivetítik az egész osztályra, ez pedig nem jó.

Epilógusként annyit, hogy az osztályban tanító kollégák úgy döntöttek, hogy a meglehetősen gyenge tanulmányi eredményű és kisebb fegyelmi vétségeket azóta is elkövető (dohányzás) Z. esetében javasolják az iskolaváltást (ebbe a szülők is beleegyeztek). M. egyelőre marad az osztályban, s tanulmányi eredményei döntik el jövőbeli sorsát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep