Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. június 4. szombat, 11:46
Címkék:

Fiatalok emberi jogi nevelése nemformális pedagógiai módszerekkel

Felhívás felsőoktatásban oktatók és ifjúságsegítők számára

Az emberi jogi nevelés minél szélesebb körben történő elterjesztése érdekében az Európa Tanács és az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyenlőségi Minisztérium támogatásával a Mobilitás komplex egyéves folyamatot indít.

A folyamat céljai, hogy a különböző területeken fiatalokkal foglalkozó szakemberek megismerkedjenek az emberi jogi értékekkel, az emberi jogi nevelés elméletével és a nemformális pedagógiára épülő módszertannal, valamint hogy együttműködve, fiatalok bevonásával emberi jogi projekteket generáljanak és minden régióban kialakuljon egy olyan emberi jogokkal foglalkozó közösség, melynek tagjai egymásra építve, hosszú távon is multiplikáló hatással bírnak környezetükben.

A folyamat elemei:

  1. hatnapos bentlakásos képzés a Budapesti Európai Ifjúsági Központban 2006. szeptember 4. és 8. között;
  2. kétnapos tematikus napok a képzés résztvevői által kiválasztott témakörökben
  3. háromnapos bentlakásos képzés a Budapesti Európai Ifjúsági Központban 2006. december 11. és 13. között;
  4. emberi jogi projektek megvalósításának háromnapos tervező szemináriuma régiónként további 20 fiatal részvételével (2007. február-március);
  5. a fiatalok emberi jogi projektjeinek megvalósításában mentorként való közreműködés;
  6. az Országos Emberi Jogi Napon a megvalósult projektek bemutatása (2007. június);
  7. kétnapos záró szeminárium.

A folyamat szakmai és logisztikai hátterét biztosítják:

  • az Európa Tanács Emberi Jogi Képzők Képzésének magyar résztvevői;
  • a Kompasz – kézikönyv fiatalok emberi jogi neveléséhez könyv hazai és nemzetközi szakmai lektora;
  • a Mobilitás által szervezett első magyar Emberi Jogi Képzők Képzésének résztvevői;
  • a Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodák;
  • a Mobilitás Európai Képzési Irodája.

A résztvevők kiválasztásának szempontjai:
Olyan szakembereket keresünk, akik:

  • felsőoktatási intézményben oktatnak vagy legalább 3 éves ifjúságsegítői tapasztalattal rendelkeznek;
  • motiváltak és szakmailag érdeklődnek az emberi jogi nevelés ifjúsági vonatkozásai iránt;
  • vállalják, hogy a fent vázolt folyamat egészében részt vesznek;
  • nyitottak hosszú távú partnerség kialakítására és hálózati munkában való részvételre a témában;
  • készek hosszú távon együttműködni a Mobilitással;
  • vállalják, hogy a fentiek értelmében megállapodást kötnek a Mobilitással.

A beérkezett jelentkezési lapok alapján a Mobilitás Európai Képzési Irodája 2006. június 30-ig 30 résztvevőt választ ki, ügyelve az egyenletes regionális elosztásra és arra, hogy egyenlő arányban képviseljék a felsőoktatást és az ifjúságsegítői területet a résztvevők.
A jelentkezési lap letölthető a www.mobilitas.hu honlap képzési naptárából, vagy Szebenyi Mariannától igényelhető.

Pályázatok beadási határideje: 2006. június 15..

A pályázati anyagokat a szebenyi[pont]marianna[kukac]mobilitas[pont]hu email címre vagy a(06) 1/438-1055 faxszámra lehet beküldeni.

A képzési folyamatban való részvétel térítésmentes.

Jelentkezési lap és további információ kérhető Szebenyi Mariannánál a fenti email címen vagy a (06) 30/405-5326-os telefonszámon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.05.07.
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem
Palkovics László kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá a kínai Fudan Egyetem építését - mondta az atv.hu kérdésére az innovációs...
(Forrás: 444.hu)
--
2021.05.07.
Maruzsa oltakozásra buzdítja a fiatalokat: \"Ne feledjétek: no vakcina, no party\"
Az egész országban rendben zajlottak eddig az érettségi vizsgák – közölte Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Megerősítette...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2021.05.07.
Vége a karanténoktatásnak, de nem tehet úgy az iskola, mintha semmi nem történt volna
A középiskolások eddigi életük mintegy tizenötödét töltötték iskolán kívüli oktatással, de a kisebbeknek is sok hetet kellett kihagyniuk, ezt nem lehet nem figyelembe venni a tanév utols...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.05.07.
Az egyetemek helyett a fideszesekkel feltöltött kuratóriumoknak lesz autonómiájuk
Hiába erőlködik Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos, bizonygatva, hogy az egyetemek fölé rendelt kuratóriumok szakmai alapon, akadémiai...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.05.06.
Nádori Gergely: Hogyan tovább?
Kiváló alkalom nyílik először is arra, hogy a jelenléti oktatásba is megpróbáljuk a jól működő digitális gyakorlatokat beemelni. Érdekes, hogy még mindig sok tanár fejében elválik ez...
(Forrás: tanárblog)
--
2021.05.06.
Az ITM államtitkára szerint előremutató, hogy ma már több nyolcadikos jelentkezik szakképzésbe, mint gimnáziumba
Pölöskei Gáborné szerint előremutató az arányok megváltozása, hiszen míg 3 - 4 évvel ezelőtt a nyolcadikosok 41 százaléka gimnáziumba jelentkezett, most a technikumokba jelentkeztek ennyin...
(Forrás: 444.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep