Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2006. augusztus 28. hétfő, 4:35

Indul a tanév

Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete nagy szeretettel üdvözli a kollégákat a tanév kezdetén. Honlapunk ismét teljes sebességre kapcsol, és valamennyien reméljük, hogy a 2006/2007-es iskolaév – minden jelenleg érzékelhető feszültség, probléma dacára – eredményesen, sikeresen és a pillanatnyinál jobb hangulatban telik majd el. A problémák megoldásában nagyon sokat segíthet, ha őszintén szembenézünk ezekkel, és megkísérlünk együtt gondolkodni a megoldásokon: honlapunk a továbbiakban is teret kíván adni a problémafelvetéseknek, a különböző megoldási módok bemutatásának.

A köz- és felsőoktatás aktuális problémáit tekintette át kolléganőnk, Botos Réka a www.szochalo.hu aktuális heti témái között (Változások az oktatásban. Minden szinten szinte minden). Mivel a téma közérdekű, és gondolatiságával tökéletesen azonosulni tudunk, ennek az írásnak az óraszámnöveléssel foglalkozó részletét (a szerző engedélyével) itt közöljük. Már csak azért is, mert e témáról ők is megkérdeztek bennünket.

Óraszámnövelés

Hiába a civil szervezetek halk és hangos tiltakozása, bekövetkezett: a tanárok óraszámát végérvényesen felemelték. Az általános és középiskolai szaktanárok óraszáma az eddigi heti 20-ról 22-re, a tanítóké 21-ről 22-re, a fogyatékosok általános iskoláiban tanító tanároké és gyógypedagógusoké 19-ről 21-re emelkedik. Látványra nem nagy az eltérés, hadd dolgozzanak a tanárok is! – szólhat az iskolára keserűen emlékező olvasó.

Mi lesz a következménye az óraszámnövelésnek?

– Nem önmagában az ötlettel van a probléma, hanem a bevezetés körülményeivel. Az a félelmem, hogy nem a minőségi kiválasztódás, hanem a „spórolás” lesz az elsődleges szempont. Ha a tanárok ezt a plusz két órát osztályfőnöki, szabadidőszervező tevékenységekre fordíthatnák, a minőség kerekedne felül, ám a fenntartók és ennek megfelelően az iskolavezetés általában a mennyiségi mutatókra koncentrálnak. A bevezetés természetesen együttjárhat létszámleépítéssel is, és nagy a veszélye, hogy azok fognak elmenni, akiket megrémít a pusztán mennyiségi mérce.

Milyen lenne az ideális óraszám-felhasználás?

– Lehetne hatékonyan bánni a megnövekedett óraszámmal – hiszen az angol iskolában például napi 8 órás a munkaidő –, ki kéne számolni (persze tantárgyak szerint differenciáltan), hogy mennyi idő szükséges a naprakészséghez (szakirodalmak tanulmányozása), a dolgozatjavításhoz, múzeumlátogatáshoz és egyéb tanórán kívüli tevékenységekhez… És elsősorban a civil szférának, szakmai fórumoknak és a törvényhozásnak kommunikálniuk kellene egymással, hiszen mindannyiunknak ugyanaz az érdeke – nyilatkozta a SzocHálónak Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Egyesületének elnöke.

Ez az óraszámnövelés természetesen bújtatott létszámleépítés, fizetéscsökkenés (hiszen a túlórapénznek „lőttek”) és sajnos meggondolatlanság: bár a szakmai fórumok próbálták (teljesen feleslegesen) hallatni hangjukat, az ígért garanciákból semmi sem lett. Sokan szívesen tanítanak többet, ha egyéb terheiket (ami mellesleg nem az ő feladatuk) csökkentik, és megfelelő segítő személyzet teszi teljessé az iskola tanító és nevelő munkáját, de – mint ahogy az sajnos lenni szokott – pusztán a költséghatékonyság győzedelmeskedett a minőség felett. Szó se róla, sokan „alibiznek” a munkahelyeken, de pusztán létszámcsökkentéssel (bocsánat, óraszámnöveléssel) megoldani ezt nem lehet, hiszen a keserű tapasztalatok azt mutatják: nem mindig az távozik, akinek kéne… Reménykedem a beígért továbbképzésekben, az oktatás menetének és módszertanának korszerűsítésében, de figyelni kéne, hogy azok maradjanak a tanítás porondján, akik fogékonyak az újra (és a régi jóra), és nem azok, akik megfelelő diploma híján nem tudtak hova menekülni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep