Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Dr. Kronstein Gábor

Erkölcs és jog: szembenállás vagy szövetség?

Mádl Ferenc, akadémikus, a nemzetközi jog szakértője, államfő nyitotta meg a napokban a magyar jogászok éves gyűlését, Balatonfüreden. Előadásában1 az EU elfogadás előtt álló alkotmányszerződésével foglalkozott. Ez az okmány, pontosabban annak második részébe tartozó „alapvető jogok chartája” (röviden: Charta) az emberi méltóság védelmében, a szolidaritás megerősítése céljából bővíti azoknak a szabadságjogoknak körét, amelyeknek megszegését majd az uniós bíróságok tiltják és büntetik. A bővítés – elvben – növelni fogja a munka(vállaló) biztonságát, esetleg új fejezetet nyit a kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogainak, szervezetei és intézményei együttes jogainak európai történetében.

Mádl Ferenc szerint az európai alkotmány az uniót alkotó „népek közös értékeit és céljait fejezi ki”: ezzel jogi keretekben megalapozza „a népek uniójának legitimitását”. Egyszersmind „képes valódi erkölcsi tartalommal is felruházni a szövetségre lépett Európát”. Így lesz „a Charta az európai azonosságérzés, az európai identitás letéteményese”.

Az alkotmányszerződés – elfogadásának pillanatában még csak a jövő programja. Sok millió embernek – köztük az idővel felelős (?) felnőttekké érő mai magyar fiataloknak – lélekben is el kell fogadnia a kiterjesztett jogok állami-népi szövetségének alapelveit. Azt is el kell sajátítaniuk, hogyan tudják majd képviselni ezeket az elveket, s betartatni őket a mindennapokban. Számítva a mai és holnapi érdek- vagy értékütközésekre, feloldásuk szükségességére. Megoldatlan még – emelte ki Mádl Ferenc –, hogyan lehet méltányosan szabályozni a Chartába foglalt jogok korlátozását – rendkívüli körülmények esetére. Példának a kínzások ügyét hozta fel. (Felhozhatta volna éppenséggel a családon belüli erőszak botrányát, vagy kisebbségek diszkriminálásának megoldatlan problémáit is. Mindkettő időszerű a mai Magyarországon.)

A jogtudós politikus életszerűen, tehát nehézségeivel együtt tárta hallgatósága elé az európai jogfejlődés új szakaszának tennivalóit. Végső következtetését így foglalta össze: „Az egyesült Európának szüksége van értékekre, jogokra, elvekre, hagyományokra és – tisztességes, demokratikus eljárásokon alapuló, határozott morális tartalomra”. Ezzel állást is foglalt a hatékony nevelés szükségessége mellett (noha előadásában a „pedagógia” szó elő sem fordult).

1.

Abból indulok ki, hogy az erkölcsi átrétegződés évtizedeiben (márpedig ezt éljük régóta, s fogjuk még élni évtizedekig) a sodródó, bizonytalan, sőt gyáva pedagógia a saját sírját ássa-ásogatja.

Éljük és átérezzük azt az ellentmondást, ami a nevelés szükségessége és személyiségünk hitelességének csökkenése, a hitelességet alátámasztó módszerek és eszközök megkopása, tehát a kedvezőtlen körülmények között feszül. Nincsenek hiteles adatok, hogy a tanárságnak – az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok összességének – milyen hányada érzi pedagógusi szerepét válságosnak. Akárhányan is érzik, csak a valóságra éreznek rá. Megkerülhetetlen tény, hogy az erkölcsi átmenet nehézségeire Magyarországon a nagypolitika a válság terhét is rápúpozta. E többletterhet az ellentmondásos oktatáspolitika még ki is egészítette az iskolarendszer sajátlagos válságtényezőivel. Ezek az ágazatot is sújtó pénztelenségen, illetve az iskolafenntartó önkormányzatokat más okokból elérő központi megszorításokon túl az oktatáspolitika egyetlen jellegzetességéből származnak. „A magyar reformkísérlet teljessége és radikalizmusa mindenképpen egyedinek tekinthető térségünkben” – észrevételezte az OKI Oktatáspolitikai Elemzések Központjának (OPEK) második nyilvános közpolitikai elemzése2

Hitelesnek tarthatjuk e megállapítást, hiszen a főhatóság bízta meg egyik háttérintézetét, hogy világítsa át a közoktatásügy tartalmi szabályozásának mai állapotát – országos hírnevű pedagógiai fejlesztők bevonásával. A szakértői véleményt nyilvánosságra hozták. Az Új Pedagógiai Szemle pedig 2004. márciusi számában közli azt a vitát, amelyben a téma érintettjei, egyben szakértői értékelték az átvilágító elemzést3. Egyikük, Kojanitz László, legalább két fontos megfigyelést osztott meg olvasóival. Megállapítja, hogy a tanárok nem olvasnak jogszabályokat. „Nem az játszik-e szerepet e távlatnélküliségben, hogy ők is – másokhoz hasonlóan – nem igazán bíznak a jogszabályok tartósságában?”. Nyomban utána valós akadály ismeri el, hogy „jelenleg a pedagógusok – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – nem veszik komolyan azokat a tartalmi reformokat, amelyeknek a bevezetését egy jogszabály két évvel későbbre írja elő”4. Nem tartozik témánkhoz, hogy a reformradikalizmus mennyire vált be, annyi azonban világos, hogy a pedagógusok elfordulása a távlatoktól, azon belül a jogtudat iránti csekély érdeklődés csak következmény. Sorozatos oktatáspolitikai hibák idézték elő.

2.

Elhangzott még ebben az érdekes beszélgetésben két – a maga hangsúlytalanságában is nyomatékos – mondat Radó Pétertől, az OPEK igazgatójától. „Egyre drámaibb szakadék kezd kialakulni a politikai retorika és a közpolitikai történések között. (…) De bízzunk abban, hogy a politika is átmegy egy tanulási folyamaton, s lassan halad a stabilitás igényének felismerése felé”5

Nem ismerek manapság olyan közéleti személyt, aki ne hangsúlyozná a tanulási folyamat szükségességét. Minden szinten. A magyar államfő fentebb idézett beszédében átfogta a különböző szinteket és tanulnivalókat – a hazai jogászoktól az államszövetségi vezetőkig. Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőségi beszélgetésében a szakértők a stabilitás reményét – szerintem előfeltételét – a politika professzionalizálódásában látják. Egy folyamatban, amelynek eredménye sem végállapot lesz, hanem az új dinamikus egyensúly az állandóság és a változás arányaiban. Az így értett stabilitás nélkül az erkölcsi nevelés is képlékeny marad – beragadva az igen szerény hatásfokba.

3.

Él bennem a gyanú, hogy az oktatásügyben a válságok valóságos válságkultúrává jegecesedtek ki. Ez az erkölcsi nevelésben úgy fejeződik ki, hogy a válság viszonyainak megértő fogadtatása a pedagógusok egy részében a tehetetlenség kultuszáig fajult. Metaforikusan, ha lepottyan elénk az útra egy szikla, és elzárja a közlekedést, az utasok – egyes kultúrákban – rövid megbeszélés után hozzálátnak eltávolítani az akadályt. Másutt, talán Magyarországon is, ilyenkor az utasok körülállják a sziklát, megbeszélik a körülményeket, esetleg összehívják tanácsadásra a „megértő” szociológia, politológia és neveléstudomány képviselőit. A szikla meg marad.

Nyomós érvek szólnak amellett, hogy nehéz körülmények között is szükséges az erkölcsi nevelés szemléletén és módszerein javítani. Először azért, mert muszáj. Rosszul áll a humanizmus ügye. Lehet, hogy a mai diáknak, különösen, ha kiszáll a hazai fészekből, már kultúrák harcára kell felkészülnie. Lehet, hogy csak az európai civilizáció hanyatlásának tüneteivel fog együttélni. Olyanokkal, mint a kereszténység kiüresedése, a világi értékek értékvesztése, a házasság és a gyerekvállalás zavarai, az önbizalom, az összefogás, a szolidaritási gondolat gyengesége, miközben a harcos, áldozatokkal járó magatartás ideje jöhet el.

A humánum becsülete az ország határain belül is gyengült. Verbálisan ugyan virágzik, ámde éppen az emberi méltóság és a szolidaritás körüli visszásságok, a gyenge érdekérvényesítő képességű személyekkel, csoportokkal, közösségekkel szemben megvalósított méltánytalanságok figyelmeztetik az embert, hogy tájékozatlannak maradni, esélytelenül elengedni felnőttségé terhének viselésére tanítványainkat – súlyos következményekkel jár, tehát a pedagógusnak passzívan sodródni, engedni, hogy a dolgok „történüljenek”, kockázatos. Már-már felelőtlenség.

Érdemes is hatékonyabbá tenni az erkölcsi nevelést. Úgy tűnik, hogy a határok – egyelőre inkább jelképes – megnyitása a korábbinál szélesebb diákrétegeket motivál önmaguk, környezetük, a jog és az erkölcs megismerésére. Talán keresik a fogódzókat, de sok példa szól arról, hogy elvárják a pedagógus érdeklődését, szívesen fogadják útbaigazítását. Az efféle kapcsolati tartalékok diák és tanára között sokszor azáltal is életre kelthetők, hogy a pedagógus ösztönösen jár el, természetes emberségétől vezettetve.

Annyi szempontból mondták már: két Magyarország él egymás mellett a közös határokon belül, hogy talán nem eröltetett az erkölcsi nevelés szempontjából is megtenni a kettéválasztást. Egyik oldalon azokkal a fiatalokkal, akikkel kapcsolatban jelenleg még gyenge az erkölcsi ráhatás. A másik oldalra azok kerülnének, akikre mai színvonalán is hatni tud a pedagógia. És ebbe a körbe már tartoznak annyian, hogy megkülönböztető figyelemmel foglalkozzunk velük. Meg kellene őket győzni a szélsőséges relativizmus káráról: a társadalomra vonatkozó fekete-fehér ítéletek használhatatlan életstratégiát sugallnak. Igaz például, hogy egyes törvényeink nem életszerűek. Ilyen egyebek között a pitbull-törvény, vagy a kereskedelmi feliratokra vonatkozó magyarossági jogszabály. Az is igaz, hogy más törvények értelmezése bizonytalan, gyakorlati végrehajtása ellentmondásos. Erre a Móricz Zsigmond Műszaki Szakközépiskola drogosaival kapcsolatos rendőrségi magatartás lehetne példa. De a törvények nagyobb része bevált. Védi az állampolgárt. Ismerete hasznos, követése tisztességes ember számára kötelező.

Azt hiszem, hogy ebben a tanítványi körben – őszinte segítő szóval – a pedagógus meg tudja értetni, hogy a kényelmesség – önsorsrontó. A megbízhatóság, az önfegyelem, a szakértelem és a jó munkaerkölcs bizonyos esetekben, bizonyos környezetben valóban nem eredményesebb, mint a linkség. De nem is károsabb. Viszont nagy átlagban a fiatalnak megbecsülést hoz. Mindent egybevetve, az erkölcsi nevelés állapota nem olyan siralmas, mint a szakmai hangulat tartja. Hatása messze túlterjed az értelmiségi családok gyerekein. Szerepe adott: erkölcsi fogódzót nyújtani a bizonytalankodóknak, önbizalmat a kishitűeknek. Feltéve, hogy közvetíti: a humánum hitelessége múlhat a jog és erkölcs szövetségén.

Jegyzetek:

1 Az európai unió alkotmányszerződése és a magyar alkotmány.
MTI, 2004. május 22.

2 A közoktatás tartalmi szabályozásának rendszere Magyarországon.
Új Pedagógiai Szemle, 2004. 3: 69–84.

3 Kinek szólnak a tantervek? Új Pedagógiai Szemle, 2004. 3: 85–99.

4 Kojanitz. I. m. 89.

5 Radó: I. m. 97.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.09.26.
Fellépnek a homoszexuális Hamupipőke ellen
Petíciót kezdeményezett a CitizenGO érdekvédelmi szervezet a Meseország mindenkié címmel a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent mesekönyv terjesztése ellen. Alig két nap alatt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.09.26.
Meggyógyultak, mégsem engedik vissza őket az iskolába
Miközben a kormány, az operatív törzs, illetve a népegészségügyi központ is többször hivatkozott arra, hogy a járvány kezelésénél a WHO protokoll szerint járnak el, a lapunk által megismert...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep