Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. szeptember 10. hétfő, 20:54

Környezetvédelmi kalandfüzet II.: Nagy indiánkönyv

Zöld Béka tanár Úr könyvajánlója

„Ha az ember a földre köp, saját magát köpi le. A föld nem az emberé. Mi ezt mindig is tudtuk. Minden mindennel összefügg. Minden egybefonódik, úgy, mint ahogy a családot a vér egyesíti. Az élet fonalát nem az ember teremtette. Azt a szőttes szálai alkotják. Amit a fonallal művel, az ember önmagával teszi.”

Seattle törzsfőnök

Immár a második könyvecskét készítettem el azzal a sürgető ösztönzéssel, hogy ma már nem az a kérdés, merre fejlődik az emberiség, melyik úton fog járni, hanem az a kérdés, hogy meg fog-e maradni egyáltalán! Élhetővé alakítja vissza környezetét azzal, hogy megőrzi, óvja és erre neveli a felnövő generációkat, vagy végleg pusztulni hagyja?

Beindultak azok a folyamatok, melyek a kutatók szerint vissza ugyan nem fordíthatók már, de hatásaik jelentősen csökkenthetőek. Megítélésem szerint globális környezeti válságban élünk: legfontosabb feladataink egyike kell, hogy legyen a környezeti nevelés hatékonyságának növelése az iskolákban, illetve annak elindítása.

Nem elég például, ha kampányszerűen hulladékgyűjtési akciókat szervezünk a tanulóknak, ha ugyanakkor nem tudatosítjuk bennük, hogy a szelektív hulladékgyűjtés mellett a visszaváltható csomagolásoké kell, hogy legyen a jövő! Nem elég, ha felhívjuk a figyelmet a takarékoskodásra (vízzel, energiával), ugyanakkor a folyosón fényes nappal is égnek a lámpák, a mosdókban csöpögnek, folynak a csapok. Komplex módon kell nevelnünk a gyerekeket a környezetvédelemre, de olyan módon, hogy az információk, a problémák és a lehetséges megoldások az ő szintjükön jussanak el hozzájuk.

Ezzel a céllal születtek a könyvek, melyek elsősorban foglalkoztató anyagok: megalapozhatják a környezettudatos magatartás kialakítását, illetve fejlesztését. Arra ösztönöznek, hogy menjünk ki a természetbe, ismerjük meg. A megismerést követi a megértés (felfedezés), a szeretet, majd a felelősség és tenni akarás. Egyik a másikból fejlődik ki és nem megkerülhető.

Kalandfüzet, mert a gyerekeket kalandokon keresztül viszi át a környezet és természetvédelem problémakörein. Nem véletlenül lett a címe Nagy indiánkönyv: elsősorban általános iskolások számára készült, akikhez az indiánok kalandos, izgalmas, természet közeli élete közelebb áll, mint bármi más. A könyvön keresztülvonul tehát az indiánok felfogása a természetről, emberről. A cím tehát utal arra az igényre, mely a ma emberében is megvan: vissza a természethez, illetve igyekszik felkelteni az olvasás igényét a mai gyerekekben, miközben utal Karl May, Cooper műveire.

Fekete-fehér, illetve szürkeárnyalatos kivitelben készült el, hogy az iskolák különösebb beruházások nélkül is sokszorosíthassák, és azért, hogy a kisebbeknek rengeteg színeznivalót kínáljon. Ennek ellenére látványos, szép kivitelű.

A könyv felépítése

A könyv hat részre tagolódik, melyek szükség szerint, külön álló egységet képezhetnek (egységek és fő témaköreik):

  1. Bevezetés
  2. Madarak röptét látom…: a madarak életével foglalkozó rész: költöző és áttelelő madaraink; tulajdonságaik, táplálékláncok, etetésük.
  3. Állatok robogását hallom…: gerinctelenek, rovarok, kisebb emlősök élete, tulajdonságaik, táplálkozásuk; földigiliszta-farm; komposztálás; szelektívgyűjtés.
  4. A természet kincseit gyűjtöm…: mandalák, fák és terméseik, növényi anyagcsere; üvegházhatás, ózonpajzs és ózonlyuk.
  5. Látom, érzem, ismerem, védem…: védett növények: gyógynövények, védett állatok: lepkék, békák, nemzeti parkjaink.
  6. Teszem, amit tennem kell…: szelektívgyűjtés – anyagok és lebomlásuk, szemetelés, takarékoskodás a vízzel, elektromos árammal; játékok, kísérletek vízzel, széllel; ökológiai lábnyom mérése.

Mint a témakörökből is látszik, arra törekedtem, hogy valamennyi műveltségterület helyet kapjon a kalandokban, így a gyerek komplex módon járja körül a témaköröket. Íme néhány példa:

A könyv margóján kis ikonok segítenek a pedagógusnak és a gyereknek, különösen akkor, ha nem rendszeres alkalmakkor, hanem időszakonként használjuk a könyvet.

A témakörök természetesen valamennyi korosztály számára kínálnak izgalmakat, hiszen az ismeretek szintje (kapcsolódva a tantárgyakhoz) tovább emelhető: például a kisebbeknek elég tudniuk a széndioxid káros hatásairól, arról, hogy honnan is származik ez a gáz, a nagyobbak megtanulhatják ennek kémiáját is.

Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Elsősorban a gyerekeknek, akiknek jövője a tét, másodsorban a kollégáknak, mert valamennyi területhez kapcsolódik és a benne található játékok, rejtvények, ismeretek kézműves munkák jelentősen megkönnyíthetik a kolléga munkáját.

Hogyan lehet a könyvhöz jutni?

A kalandfüzet első része már letölthető nyomtatásra kész A4-es formátumban. Ezzel megalapozhatjuk (elsősorban alsó tagozaton) környezeti nevelési programunkat.

A második kötet letöltésére jelenleg még nincs lehetőség, de megkeresésre az iskolák rendelkezésére bocsátom.

Jó munkát kívánok!

Leiner Károly (Zöld Béka tanár Úr)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.06.03.
Két XII. kerületi iskolában is az alapítványon keresztül támogatják pénzzel a tanárokat a szülők
A Telexnek a Szülői Összefogás Közösség képviselője azt mondta: érti azokat a szülőket, akik próbálják fenntartani a rendszert a gyerekeik érdekében, de ez szerinte csak „pillanatnyi...
(Forrás: Telex)
--
2023.06.03.
Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott...
(Forrás: Index)
--
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep