Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2006. szeptember 17. vasárnap, 18:13
Címkék:

Kádár Judit

Hány éves a gyerek? (5. rész)

Életkori támpontok az alkalmas történetek és alkalmas történetmondás kérdéseihez

Kamaszkor alsó (13-15 éves)

Érzelmileg

A kiskamasz kínzó határproblémái „a bőrére vannak írva” – ez a
pattanások kora. A pubertás berobbanásának (nemcsak
hormonális) biológiai vihara kitaszítja a gyereket legelső és mindeddig legstabilabb viszonyítási keretéből, a testséma biztonságából. Az ebből fakadó testi elgyámoltalanodás a nemi hormonok beindulása nyomán hirtelen megerősödő, egyelőre inkább a piszkossággal, mint a férfias/nőies vonzerővel társított testi impulzusokkal és az azokhoz társuló (gyakran szorongó, bűntudatos, agresszív) fantáziákkal szövetkezve, a kisgyerekkor felé lökik vissza a kiskamaszt. Ez azonban olyan mérvű veszélybe sodorja a gyerekkor végére elért kompetencia- és autonómia érzését, hogy minden lehetséges eszközzel – a szó szoros értelmében foggal-körömmel – tagadni kényszerül kisgyerekes (regresszív) függés-vágyát, érzelmi biztonság szükségletét. A vonzás és taszítás pólusai között hánykolódik tehát, érzelmi világát elönti az ambivalencia. Túlzásba vitt rajongás és dühöngő utálat, mozdíthatatlanság és mozgásvihar, könnyes sóvárgás és rideg közömbösség váltogatja egymást gyakran ugyanazon személy(ek) felé, és gyakran órákon vagy napokon belüli váltakozásban. Mindez főként cselekvésesen jelenik meg, mert a kiskamasz feszültségtűrése, a konfliktusok belül tartásának, belső megmunkálásának képessége minimális, miközben alig elviselhetően erős ambivalens érzések gyötrik.

A pubertáskorú gyerek határozott acting out (ágálás) hajlama, ami az önszabályozás, önkontroll képességének meggyöngülésével párosul, szinte kényszeríti a felnőtt környezetet, hogy erőt mutatva, a kerettartás terheit időlegesen átvegye a gyerektől. A kiskamasz szorongásának és tűrhetetlen ambivalenciájának elsődleges tárgya a kisgyerekkorba visszahúzó anyai személy (és annak alteregói). Az ilyen korú fiúknak és lányoknak egyaránt elsősorban az apai erőre és irányításra van szükségük, összes renitenciájukkal ennek megmutatkozását provokálják, csalogatják elő.

A kiskamasz ránézésre nagyon hedonisztikusnak tűnik. Úgy látszik, mintha gyerekkora végére stabilizálódott teherbírását, önkontrollját, késleltető képességét teljesen (vagy csaknem teljesen) elveszítené: csak azt teszi, amihez kedve van, az erőfeszítést igénylő, nem általa választott tevékenységeket gyakran elutasítja. Ezek a tevékenységek ugyanis feszültséget keltenek benne, és éppen feszültségtűrő képessége az, ami nagyon csekély ebben a korban. Ez a kudarc azonban alkalmazkodási nehézséget okoz, ami szorongást, bűntudatot kelt benne, aminek kellemetlenségeit részint dacosan kiágálja, részint – főleg testi – önsanyargatással próbálja elhárítani. Elkeseredett erőfeszítés ez a gyakran evés-, alvás-, teljesítmény- és kapcsolati zavarokkal járó önsanyargatás az önkontroll visszaszerzéséért.

Kognitívan

A kiskamasz kezd beletalálni a műveleti gondolkodás elvont, fogalmi
formáiba, de még nem mozog otthonosan azokban. Furcsa gondolatszökellései, néha meglepően érett, máskor nehezen követhető, önkényes következtetései azt mutatják, hogy inkább kísérletezik az absztrakciókkal, mintsem uralja azokat. Ennek megfelelően – és érzelmi labilitásának is tulajdonítható módon – pillanatnyi teljesítménye, megértő és feldolgozó képessége erősen hullámzó képet mutathat. Inkább a kivétel érdekli, mint a szabály, inkább az egyedi, mint az általános. A kisiskoláskor merev szabálykövetésével és konvencionális viselkedési sémáival szemben, a kiskamaszt erősen vonzza minden, ami váratlan, meglepő, hirtelen feltáruló összefüggés.

Társasan

A kamaszkor koronázatlan királya a kortárscsoport, még a szoros
(esetleg intim) kétszemélyes kapcsolatok is a csoport hátterén, annak jóváhagyásával és bíráló szeme előtt bontakoznak ki. A kamaszcsoport élete, tevékenysége a felnőtt számára érthetetlennek, öncélúnak, zajosnak és nagyon sokszor elítélendőnek látszik, de – kimondatlanul és tudattalanul – éppen ez a célja. A kiskamaszok a maguk csoportjaiban azt a mélyen regresszív (kisgyerekes) biztonságérzést, kreativitást és szabadságot valósítják meg, amelyben éppen a szinte teljes keret nélküliség a legfőbb keret, a veszélyérzet nélküli kockázatvállalás a biztonság záloga.

A kiskamaszkor az emberi életút legforradalmibb szakasza, ennek megfelelően a csoportjai valóságos forradalmi szabadcsapatok – mindenféle zászlókra (focicsapatokéra és zenekarokéra főleg) fölesküsznek, mindenfajta önkénynek ellenszegülnek, mindenfajta megtorlásnak áldozatul esnek, miközben a zászlók, az önkény és a megtorlás egyaránt – viharos örvényű változásra és nem kevésbé viharos örvényű regresszióra kényszerülő – önlelkük kivetülése a valóságra. A kamaszok kortárscsoportja az az egyetlen „mozi”, ahol ez a film háborítatlanul pereghet – értő színészek, rendezők és kritikusok szeme előtt és szereplésével.

Etikailag

A kiskamasz kettős mérce szerint él és ítél. Mélységesen elítéli a
felnőttek hamisnak, képmutatónak ítélt konvencionális erkölcsét, miközben szakadatlanul támaszkodik rá. Az eredetiség, spontaneitás, őszinteség, autonómia értékeit helyezi világa közepébe, miközben saját szűkebb csoportja viselkedéses, értékrendbeli, ítéletalkotási, öltözködési, beszédmódbeli, ízlésbeli elvárásait szerepszerűen, szinte szolgaian követi. Semmitől nem idegenkedik jobban, mint a sztereotípiáktól – hacsak azok nem a sajátjai. Életeleme, legfőbb hangoztatott értéke a másság, miközben gondolkodás nélkül bélyegzi meg, közösíti ki a másik futballcsapat rajongóit, a deszkásakat, a punkokat, a jó tanulókat, a Plazába járókat, a romákat… bárkit, akinek felfogását, ízlését, életvitelét a csoportja elutasítja. Mindezek mögött markáns életkori jegyek (is) állnak: (1) a heteronóm – külsőleg diktált, külső modellt követő – erkölcstől való elszakadás vágya, ugyanakkor a saját, autonóm erkölcsi álláspont kiforratlansága; (2) az ambivalencia nagyon erős érzése, ugyanakkor az elviselésére való képtelenség. A kiskamasz folyton dönteni akar, rövidre akarja zárni az ellentmondásos kérdéseket, mert nem tudja elviselni a hezitálás feszültségét, így óhatatlanul sodródik a szélsőséges, sztereotip, előítéletes ítéletalkotás és viselkedés irányába.

Beépülő identitáselem

A saját nemmel való azonosság szerepszerűen és főleg
külsőségeiben kezdi fölvenni az érett szexuális identitás formáját – ez ebben és az elkövetkező életszakaszban még nagyon sok bizonytalanságon, átmeneti formán, szorongáson és szereppróbálgatáson keresztül megy végbe.

A csoportidentitás fejlődése ebben az időszakban rendkívül erős. Elsősorban a kiskamasz közvetlen csoportjával – annak normáival, szokásaival – kialakított azonosulását jelenti, de ez az elsődleges azonosulás szinte azonnal kivetül a kamaszcsoport által rajongott, közös fantáziáikban fölnagyított, istenített külső vonatkoztatási csoportokra. Az eszmék, ideológiák iránti fogékonyság ebben az életkorban még nem erőteljes, ha mégis megjelenik, inkább a radikális, lázadó vonás dominálja, illetve a külsőségek, és nem a gyerek által megértett, számára belsővé vált értékekkel, hagyományokkal való közösségvállalás.

Domináns tevékenység

Unatkozás, fantáziálás és rendbontás. Az első főleg
magányosan, a második magányosan vagy párban, a harmadik legfőként csoportban űzött tevékenység. Az unatkozás – ami ebben az erős, ellentmondásos érzésekkel, indulatokkal elárasztott életszakaszban az önvédelem fontos eszköze – nagyon gyakran felerősíti a gyerekben az elhagyatottság, meg nem értettség érzéseit: az elkeseredettséget és önsajnálatot. Ezzel szemben erős, gigantikus fantáziák szövődnek, amelyben a kamasz csillogónak, támadhatatlannak, sztárnak, sikeresnek látja magát. Minél kevésbé közelít a gyerek valóságos élete az elképzelt ragyogáshoz, annál gyakrabban adja át magát a nappali álmodozás egyre aprólékosabban kidolgozott, egyre komplettebbé váló fabulációinak, míg végül a fantázia és a valóság közti határ egészen elmosódhat.

Az unatkozásban, önsajnálatban éppúgy, mint a nappali álmodozásban, a gyerek látszólag egyedül van (vagy legfeljebb barátjával, barátnőjével), de valójában mindkettőben megjelenik a csoport mint képzelt közönség – akár úgy, mint akik „majd sírnak, majd megbánják, majd sajnálják…”, akár úgy, mint akik „majd büszkék lesznek, majd ámulnak…” A rendbontás ezernyi formájában a csoport résztvevőként vagy tényleges közönségként jelen van. Ez minimálissá csökkenti a bűntudatot és a kockázat érzékelését, és eleve esélytelennek láttatja a kamasszal a (magányos!) felnőtt szankcionáló, határkijelölő próbálkozását. A kamaszkor a felnőttek számára ezért elkerülhetetlenül minimum kétemberes, de inkább csoportos vállalkozás.

A „meghallható” történet

A kiskamasz rendkívül kevéssé képes belső
konfliktusainak, érzéseinek, indulatainak belül tartására, azokat szinte azonnal kívülre teszi, hogy eltávolítsa magától, hogy kívül tudja megszemlélni, megérteni, átélni saját belső világát. Ezért a kiskamasz mindenevő: ő a világ legjobb hallgatója, olvasója és nézője, feltéve, hogy a történet végén nem akarunk tanulságot is ráerőltetni, vagyis nem akarjuk tőle, hogy időnek előtte belsővé tegye, amit most egyedül külsőként – másvalaki történeteként – képes átélni.

Minden érdekli, minden elmondható, megmutatható neki, szenvedélyesen kutatja a felnőttek világának (még leleplezésre, kigúnyolásra vagy rajongásra váró) történeteit. Óvodáskora óta először a nagyon drámai történetek érdeklik igazán, mert azok tükrözik számára a legjobban a saját magában dúló viharokat: győzteseket és veszteseket, szenvedőket és sikereseket, elnyomottakat és lázadókat akar látni, hallani, olvasni, a sorsukat átélni, velük azonosulni vagy ellen-azonosulni. A tanulságot nem akarja, azt tőle sem kell akarni, arra várni kell még egy-két évig teljes bizalommal. Nagy, erős archetípusokra vágyik a történetekben: a gonoszra, a jóra, a bölcsre, a gyávára, a kalandorra, a megszabadítóra, a zsarnokra.

Két csapdát kell előrelátóan elkerülni: (1) a kiskamasznak mindene a humor, de ez feszültségtűrése alacsony fokával függ össze, ezért ha engedünk a csábításnak, és túlzásba visszük, az teljességgel anti-pedagógiai eredményre vezet; (2) mindenképpen el kell kerülni az eszmei mondanivaló, a „mit akart ezzel mondani a szerző?” firtatását, hacsak nem az a cél, hogy elidegenítsük a gyermeket a történettől.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.03.06.
Az óvodákban és iskolákban is lesz hétfőtől gyermekfelügyelet
Hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák pedig online oktatásra térnek át. A kormány mindenkit arra kér, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
A már meghirdetett felvételiket nem törlik a középiskolákban, kollégiumban az érettségizők maradhatnak
A kollégiumokból nem kell mindenkinek kiköltöznie a következő egy hónapban, az intézményvezető az idén érettségizőknek bennlakást, és méltányossági kérelem alapján ezt az arra rá...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Maruzsa digitális oktatást jelent be, a kormány rendkívüli iskolai szünetről posztol
Miután Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár pénteken bejelentette, hogy hétfőtől az óvodákban rendkívüli szünet lesz, az iskolák pedig tantermen kívüli, digitális munkarendre...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Ercse Kriszta: A tanárok a kormányzat elhanyagolt, veszélyeztetett és bántalmazott gyerekei
Nem kérdezik meg őket soha semmiről. A körülöttük kialakított szabályozási környezet tökéletesen ellehetetleníti, hogy autonóm, kreatív, felelős szakemberként, hivatásukhoz méltó...
(Forrás: g7.hu)
--
2021.03.05.
„Miért? Digitális oktatás lesz? Jaj, de jó, egész nap biciklizhetek az utcán!”
Majdnem pontosan egy évre a hirtelen bejelentett iskolabezárás után most újra tantermen kívüli digitális munkarendre állnak át az iskolák. A lépés várható volt, de nem sokkal felkészü...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.03.03.
Irodalom és cancel culture: Nyáry Krisztián a kötelezőkről és a vitakultúráról
Az író úgy véli, hogy a tananyagban, kánonban szereplő műveket reflektálatlanul semmiképpen nem kell a gyerekek kezébe adni. Nyáry a legnagyobb problémának a kronologikus irodalomoktatást...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep