Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. június 20. szombat, 19:17

A tanár is ember, de nem az a dolga – Vény nélkül

Vass Judit

A tanárságra nincs recept. Vagy arra születtél: magyarul kiskorod óta nevelési kényszered van, vagy nem. Vagy kiderül időben, vagy nem. Itt van például az öcsém: született tanár, de a sors máshova sodorta – tehát fiatalabb kollégáit neveli egy más terepen, és tanul idősebb bölcsektől mindhalálig. Pályatévesztett. Helyette sok, „gyerek közelébe nem engedném” figura gyötri magát és a nebulót a pályán, ahová vény nélkül léphetsz, ha érted, amire gondolok.

Idén leérettségizett az utolsó osztályom. Igaz, van még 2-3 évem, de osztályfőnök már nem leszek – nem is akarok. Tudni kell időben abbahagyni, mielőtt nevetség tárgya lennél. Mielőtt végképp elnagymamásodnál. (Most hosszan írhatnék arról, milyen tragédia, hogy a szakma elnőiesedett.)

Érettségiző osztályaimtól kétszer kaptam emlékbe nádpálcát. Nevettem, és fájt, hiszen magamat mindig a „szeretet és szigor” liberális archetípusának tartottam. Hangot fel nem emel, meg nem aláz, megbocsát és emberséges – a tanár is ember, de nem az a dolga. A gyerekek isteni attribútumokat várnak el tőled, ne áltasd magad.

Nekem a tanárság sosem volt stand-up comedy, tűzijáték. Mivel autodidakta vagyok, megtanultam, hogy igazi tudáshoz csak vér-verejték útján jut az ember. Nem hiszek a hókuszpókuszban. A digitalizáció sokban megkönnyíti a tanár munkáját, de nem rövidíti le a tanulás folyamatát. A diák kimarad a látványosság mögötti sziszifuszi munkából, azt hiszi, hókusz és máris pókusz. Elég megnézni a ppt-ket vagy preziket, amiket készítenek. Nincs mögötte a klasszikus filológusi, értő kutatás. (Jól értsd, ez nagy baj. Rendszeresen felfedezik a melegvizet. Humán területen. Reáltárgyakból jobban állunk.)

Irodalomtanár vagyok, tehát műveket elemzek. A diákok többsége ezt alkímiának tekinti. Ha megkérdezem, miért hisznek egy orvosnak, egy magyartanárnak miért nem, fennakadunk a „szakember” fogalmán. Egyszer, mikor egy Babits-vers kapcsán bődületes marhaságot védtek velem szemben, a következő órára becepeltem a Babitsról szóló tanulmányok egy részét – fél métert tett ki – mondván, nem csak a Babits Összest olvastam, hanem ezeket is, meg amit nem hoztam be. Néztek.

Nézünk. Az ifjabb generációk hüvelykujjában ott az újkor applikációja. Ők mesélik el, mit tudok velük varázsolni – megtanulom.

És azután töröm a fejem digitalizált fejtörőkön, hogy az agyuk ne legyen szobordöntögető, elvakult jelen, hanem a múlt tapasztalataival barázdált, élhető jövő. Agy. Vény nélkül.

Vass Judit

A sorozat honlapunkon eddig megjelent részei

Készülő Arc

Gyávaságom története

Most, vagy soha!

Apokalipszis most

 …a rezet

 Az EJNYE mágiája

 Sárga

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep