Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. december 19. szerda, 15:31

Kováts Nóra

Eltussoljuk őket vagy tanulunk belőlük?

Konfliktusok az iskolánkban

A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégiumban tanítok történelmet, valamint mozgóképkultúra- és médiaismeretet. Ebben a nyolcosztályos egyházi intézményben – ahogy a nevéből is látható – több részintézmény kapcsolódik egymáshoz. Hangsúlyos a hittantanárok és lelkészek szerepe, komoly és elismert művészkollégákkal dolgozunk együtt, ott van a kollégiumi nevelői gárda s nem utolsósorban mi, a gimnáziumi alsó (5–8. osztály) és felsőben (9–12. évfolyam) tanító pedagógusok.

A tanári munkához kapcsolódó első konfliktusom saját pályaválasztásomból adódott. Igaz, a JATE BTK-ra jelentkeztem spanyol-történelem szakra, azt annak rendje és módja szerint el is végeztem, de egyetemi éveim alatt nem akartam tanár lenni. Kezdetben a versenyszférában helyezkedtem el, és csak két évvel a diploma megszerzése után vállaltam tanári állást az Evi Gimi-ben (iskolánkat csak így becézik a városban): azóta is itt dolgozom.

A „tanári lét” szerepkonfliktusait elkerülhetetlennek tartom, de sikeresen megbirkóztam velük. Ma már elmondhatom, hogy szeretek tanítani, és nem érzem úgy, hogy a kényszer vitt a katedrára. Az a közel két év, amit a versenyszférában töltöttem, nagyon hasznos volt abból a szempontból, hogy némileg megismerjem a „világot”, ne kerüljek az egyik oktatási intézményből átmenet nélkül egy másikba.

Makrostrukturális konfliktusok

A 2001/2002-es tanévben kezdtem dolgozni az Evi Gimi-ben, s „már” kb. másfél hete tanítottam, ízlelgettem az új kihívásokat, amikor bekövetkezett a New York-i terrortámadás. Szeptember 11. ránk közvetlenül nem hatott ugyan, de az azóta generált bizalmatlanságot, bizonytalanságot már mi is megtapasztaltuk: érzékelhetően megemelkedett az általános feszültségi szint. A viszonylag homogén iskolai, (kis)városi viszonyokat csak kis mértékben érintette a „félelem”, ám a külföldre utazó diákok, a más társadalmi és vallási csoportok képviselőivel találkozó gyerekek beszámolói azt mutatták, hogy nekik is többször voltak kellemetlen, bizonytalan érzéseik. A kapcsolódó témákat (globális problémák, terrorizmus) minden évben megbeszéljük a történelemórán, és tapasztalhatom, hogy milyen mélyen beleívódott a gyerekek tudatába az esemény. Amennyire tudom, igyekszem feloldani a kétségeket bennük, enyhíteni szorongásukat.

Makrostrukturális szinten látványosabb problémát jelent a magyar társadalom polarizálódása. Iskolánkban is egyre nagyobb a szakadék a tehetős és a leszakadó társadalmi rétegek között. Mivel nálunk a vallásos jelleg a meghatározó, a város és a környező vidék (protestáns) hívő családjai hozzánk íratják be gyermekeiket. Ezekben a többnyire nagycsaládokban az öt-hat gyermek sem ritka. Az onnan származó tanulók nagy része tanyáról vagy kis falvakból kerül hozzánk, anyagi helyzetük szociális támogatás nélkül tarthatatlan lenne. Iskolánk komoly segítséget igyekszik nyújtani nekik: a legalább háromgyerekes családokból érkezők ingyenes étkezést, tartós tankönyvtámogatást kapnak, átvállalják a vizsgadíjaikat, fedezik az iskolai kirándulásaik költségeit.

A felekezeti iskola választására hajlik azonban a város gazdasági elitje is, no nem hitbéli indíttatásból, hanem azért, mert általában el akarja kerülni az önkormányzati iskolákban szorgalmazott integrált osztályokat. Mindennek következtében rendkívül heterogén társadalmi környezetből kerülnek ki a tanulóink. Ez a heterogenitás komoly konfliktusokat generál – többek között – a büfé körül. Ki mit és mennyiért vásárol, és ad-e a másiknak belőle? Az így kialakuló feszültségek gyakran éles konfliktusokba torkollnak. Ezeket többnyire nehéz megoldani; reménykedünk azonban abban, hogy a folyamatos erkölcsi és szociális nevelés hosszú távon hoz majd némi eredményt.

A tanár belső konfliktusai

Ha a tanár nem tudja feldolgozni saját belső feszültségeit, nem boldogul a személyközi konfliktusokkal sem. Hányszor találkoztam alacsony önértékelésű kolléganővel, aki diákjaiban saját életének a megrontóit látta, vagy nyugdíj előtt álló kollégával, akinek nincs már türelme sem a tanulókhoz, sem a szülőkhöz, de még a munkatársaihoz sem.

Nekem pályakezdőként az volt nagy dilemmám, hogy egyáltalán a helyemen vagyok-e, a diákok elfogadnak-e nevelőjüknek, oktatójuknak, kell-e speciális „tanári személyiséget” kifejlesztenem magamban, vagy adhatom a már meglévő sajátomat. Mialatt ezeken morfondíroztam, szerencsére osztályfőnökként még nem kellett egy egész osztály irányítására vállalkoznom, volt lehetőségem belső feszültségeim feldolgozására. Ezt megkönnyítette egy nagyon kedves gesztus is: már az első évben megválasztottak az iskola kedvenc tanárának, és ez nagy lendületet adott a továbblépéshez. Mivel a diákok nagy részével jól boldogulok, egyre inkább úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, személyiségem megfelel a pedagógusi pálya követelményeinek.

Máig megmaradt azonban bennem a belső feszültség egy megoldatlan probléma miatt. Az iskolánkba 2001-ben történelemtanárt kerestek, pályáztam az állásra, és el is nyertem. De diplomám – és szívem – szerint én elsősorban nyelvtanár vagyok spanyol és angol nyelvtudással. Nem tudtam elérni, hogy legalább egy osztályt indítsanak, ahol a spanyol választható nyelv. Igazgatónk kategorikusan megtagadta kérésemet, mivel a státusban lévő olasz- és németnyelv-tanároknak kellett biztosítani az óraszámot. Még alulról jövő kezdeményezést is szerveztem, hiszen a diákokat érdekelte a lehetőség, és a szülők részéről is érkezett kérés egy csoport indítására, de mindhiába. Kollégáim együtt éreztek velem, kicsit sajnáltak is, de a vezetés hajthatatlan maradt. A mai napig úgy érzem, mintha egy bennem rejlő hatalmas tudáspotenciált hagynának kihasználatlanul. Mit tehettem mást, alárendeltem magam a főnökség döntésének, belefáradtam a „küzdelembe”.

Akár a történet epilógusa lehet a COMENIUS program négy országból érkezett vendégeinek látogatása az iskolánkban. A program kidolgozásában én nem vettem részt, de a vacsorára hivatalos voltam. A Spanyolországból érkező két kolléganő ugyanis hallott arról, hogy valaki a tantestületben beszél spanyolul. Kellemesen eltársalogtunk, viccelődtünk együtt – mi hárman –, ugyanis a többiek nyelvi korlátok miatt nem tudtak részt venni a beszélgetésben. Igazi elégtétel volt, amikor két „vadidegen” komolyan áradozott a projekt szervezőinek és az igazgató úrnak tevékenységemről és a felejthetetlen estéről.

Elkerülhetetlen konfliktusok

A 2002/2003-as tanévtől osztályfőnöki megbízatást is kaptam. Ekkor szembesültem először azzal a konfliktushalmazzal, amely abból adódik, hogy egy nyolcosztályos gimnázium 5. évfolyamába érkező kisdiákok meg vannak szeppenve az új helyzetben. Nem is csoda, hiszen minden szempontból nagy a váltás. Régi, jól ismert iskolát kell otthagyniuk egy új, sokszor „mitizált” iskola miatt, ahol ők a legkisebbek, és még 18 éves „nagyok” is járnak az intézménybe. Ezer bizonytalansági tényező, ezer konfliktuslehetőség. Az egyik kis ötödikes például az első hetekben alig mert egyedül végigmenni a „nagyok” folyosóján, mert félt, hogy bántani fogják. Csak akkor nyugodott meg, amikor egyszer véletlenül meglökte őt egy érettségi előtt álló, nála két fejjel magasabb fiú, és ezután bocsánatot kért tőle.

Elkerülhetetlenek az egyes életkori szakaszokhoz kapcsolódó konfliktusok. Természetesen itt mindenki a serdülőkorra gondol először. Nekünk az a „szerencsénk”, hogy az ötödiktől nyolcadikig tartó tanítási, nevelési szakasz elején még prepubertás korban levő diákokkal találkozunk, és ekkor még van időnk a csillogó szemű, világra nyitott gyerekekből „feltankolni” a „nehéz időkre”: a hetedik és nyolcadik évfolyamra.

Elkerülhető konfliktusok

Igyekszünk elkerülni azokat konfliktusokat, amelyeket el lehet, bár nálunk – nagyrészt a heterogén tanári összetétel miatt – gyakran kerül sor látszatkonfliktusok túlreagálására, apró és ártatlan csínyeknek az indokoltnál súlyosabb megítélésére.

Nem egységes a tanári karon belül például a testékszerek viseléséről alkotott vélemény. Az etikai kódexünk tiltja használatukat, ám – nagyon jól tudjuk –, hogy nem lehet minden testrészt ellenőrizni, ahová piercing rakható. A legnagyobb ellenérzés – mint ez várható – a lelkészek és a hittantanárok körében tapasztalható. Mivel egyházi fenntartású intézmény vagyunk, az iskolai szabályzatban rögzített hivatalos álláspont az ő felfogásukat tükrözi. Vannak azonban nálunk „bohém” művészkollégák, akik nem tartják főbenjáró bűnnek egy-egy testékszer alkalmazását. A művész diákok is nagyobb gyakorisággal használnak ilyen típusú önkifejezési módot.

A két szélsőség között pedig ott van a gimnáziumi tanári kar, az osztályfőnökök és a kollégiumi nevelők, akik úgy próbálják meg áthidalni a helyzetet, hogy megkérik a diákokat: az iskola területén a látható piercinget ragasszák le sebtapasszal. Látszatmegoldás vagy kompromisszum?

Szükséges konfliktusok

A legtöbb ember (tanár, diák, szülő, vezető) igyekszik elkerülni a konfliktusokat, én magam is leginkább konfliktuskerülő személyiség vagyok. De az elkerülés megnehezíti a létező problémák megoldását. Sőt akadnak olyan helyzetek, amikor – pedagógiai céllal – magunk generálhatunk konfliktushelyzeteket. Működő demokrácia ugyanis elképzelhetetlen vállalt konfliktusok nélkül.

Az új ötödikes osztályommal osztályfőnöki órákon közösen állítottunk össze saját szabályrendszert. Ennek során a gyerekek megtapasztalhatták az érdekek ütközéséből fakadó konfliktusok feloldását, az egyeztetés folyamatát (vita tárgya volt például, hogy lehet-e a padon mobiltelefon a tanórák alatt), a saját vélemény melletti érvelés jelentőségét (az egyik kislány sikeresen kardoskodott a csúfolódás megtiltása mellett, és ezt a többiek is elfogadták alapelvként).

Értékkonfliktusok

Egy ilyen heterogén intézményben óhatatlanul jelen vannak az értékkonfliktusok is. Iskolánk deklaráltan konzervatív értékeket vall, minden iskolai dokumentumunk hangsúlyozza a hit, család, szeretet fontosságát, valamint az erkölcsi nevelés szerepét az iskolában. Ám a mi intézményünk sem vonhatja ki magát a létező világ hatásai alól.

A dohányzás már nálunk is egyre fiatalabb korban érinti a kisdiákokat, a legkorszerűbb mobiltelefon vagy MP3 lejátszó nálunk is fontos presztízskellék. Ám mivel a többség nem rendelkezik ilyenekkel, általában nem közösítik ki azokat, akik ezeket nem birtokolják.

A ruha- és hajviselet azonban sokszor okoz problémákat, főleg olyan alkalmakkor, amikor a templomban gyűlik össze az iskola apraja-nagyja. A komolyabb iskolai rendezvényeket, mint az évnyitó, évzáró, ünnepségek és vendégek fogadása minden alkalommal az evangélikus templomban tartjuk. A mai divat, leginkább a lány tini divat nem igazán felel meg az itteni elvárásoknak. A szabadon hagyott váll, mély dekoltázs, kivillanó has, extrém miniszoknya nem kívánatos a templomban, de még az iskolában is megszólja érte a gyerekeket a legtöbb kolléga. Ez a konfliktus mára olyan mértékűvé dagadt, hogy az iskola az egyenruha bevezetésén gondolkodik. Döntés még nem született, most folynak az egyeztetések a szülői munkaközösséggel és a diákönkormányzattal.

Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok…

(A képeken a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium diákjai láthatók. A fotók Kováts Nóra munkái.)

9 üzenet

  1. Szávai István szerint:

    Van az írásban egy remek mondat, amikor egy kis ötödikes attól nyugszik meg, hogy az őt meglökő nagyfiú elnézést kér tőle. Ezt a mondatot valahogy be fogom építeni az iskolánk házirendjébe. Emberi minimumnak tűnik, de, ha utánagondolunk… Hasonló élményem volt nemrég, egy miskolci iskolában járván, hogy a folyosókon csoportosuló gyerekek kíváncsian rám néztek, és köszöntek. Ezeket a gyerekeket érdekelte, hogy ki lehet ez az idegen, új tanár? Szülő? Egy új gyerek apja, majd jnni fog közéjük valaki új?
    Mosolygó, érdeklődő tekintetek vetődnek egy idegenre!!!

    Ezen az egy mondaton túl azonban a többi élmény…. Ennyi lenne egy pályakezdő konfliktusleltára? A cím alapján többet vártam. na, majd a következőben!!!! De minél hamarabb!!! ( Adj Uramisten, de rögtön!)

  2. Szávai szerint:

    Ja, és persze bocs, hogy – most látom csak, mindjárt itt a karácsony – csak iylen rideg, csupasz szakmai megjegyzést küldök egy kollégának, abba a gimibe, ahol megfordultam már párszor, vannak ismerőseim, derűs, kedves, fáradt, kedvetlennek tűnő, ámde elképesztő teljesítményeket felmutató tanárok, tanárnők, akiket legszívesebben megölelnék, van, egyiküket meg is szoktam, a fiatalabbakkal persze az ember tartózkodób, szóval akkor az előbbiekhez még hozzátennék egy virtuális ölelést. Boldog Karácsonyt!

  3. terepmunkás szerint:

    "A felekezeti iskola választására hajlik azonban a város gazdasági elitje is, no nem hitbéli indíttatásból, hanem azért, mert általában el akarja kerülni az önkormányzati iskolákban szorgalmazott integrált osztályokat." Bocs, de nekem ez a mondat ugrott ki a szövegből. Mert olyan fekete-fehér ténymegállapítás, amitől összeugrik a gyomrom. Éppen azért mert így pőrén a valóság. De vajon milyen értékrendet tükröz? Mit érzel pedagógusként, amikor ezzel találkozol?

  4. Kovács Nóra szerint:

    Kedves "terepmunkás"!
    Felekezeti iskolába iratni a gyereket nem csupán valaminek a megkerülése, kijátszása. Igen, itt nincs integrációs kényszer, nincs közvetlen önkormányzati nyomás (habár persze minket is érintenek a megszorító intézkedések). Helyette inkább valaminek a vállalása, választása a felekezeti iskola. A lelki háttér, a keresztény nevelés értékvesztett világunkban komoly fogódzót jelenthet a felnövekvő generációnak. Még azoknak a családoknak is, akik vallásilag nem elkötelezettek.
    Hogy ez hogyan érint engem pedagógusként? Egy jellemző példa: A 8. -os osztályomból egy kisfiú mindenképp nálunk szerette volna folytatni tanulmányait 9. osztálytól. Nem voltam benne biztos, hogy bírni fogja a gimnáziumi követelményeket, így azt tanácsoltam anyukának, hogy a fiú szerezzen egy jó szakmát egy másik iskolában. Ő azonban így válaszolt: Inkább itt bukjon meg többször a gyerek, de nem iratja át máshová. Ma is itt tanul és veszi az akadályokat….

  5. Földes Petra szerint:

    Kedves Nóra!
    Azt hiszem, Terepmunkás nem a felekezeti iskolában zajló pedagógiai munkát kérdőjelezte meg. Számomra a mondandója az idézett mondat második feléhez kapcsolódik, azaz: …mert (a gazdasági elithez tartozó szülő) általában el akarja kerülni az önkormányzati iskolákban szorgalmazott integrált osztályokat. Arra a felvetésre, ahogy én értelmeztem Terepmunkás kérdését, nem kaptam Tőled választ…
    Elmondom, mi hiányzik nekem a válaszodból. Az az érzésem, ezen a mini fórumon most leképezzük azt, ami épp a napokban a "nagy médiában" az integrált oktatás körül zajlik. Vagyis azt, hogy az ezzel kapcsolatos társadalmi fogadókészségről (fogadóképtelenségről) beszélni tabu, hogy az ezzel kapcsolatos kutatási eredményekről (OFI kutatás) nem társadalmi beszédet kezdünk, hanem rövid úton megkérdőjelezzük a kutatási eredményeket. Hogy mi is most itt, ezen a fórumon egyszerűen nem vesszük észre egy mondat második felét. Szerintem Terepmunkás azt szerette volna kérdezni, illetve én azt szeretném kérdezni, hogy mit tesz és tehet egy iskola szerinted, s kezd-e egyáltalán valamit azzal, hogy kirekesztő, elkülönülő szándéktól motivált családok gyermekeit (is) neveli? Hogyan tanulják a szolidaritást, vajon befogadóbbak lesznek-e majd, mint a szüleik, vajon szülőként ők majd beíratják-e rosszabb sorsú gyermekekkel közös iskolába a gyermekeiket? (No jó, nem bújok Terepmunkás szoknyája mögé – engem ez érdekelne.)
    Az országban, ahol élünk, az elmúlt 15 évben a szabad iskolaválasztás lehetőségével élő jobbmódú középosztálybeli szülők választása és az őket megcélzó iskolák csábító manőverei együtt generálták azt a példátlan iskolai szegregációt, amit most az integrációs törekvések igyekeznek visszafordítani. A társadalom spontán mozgása tehát minden jel szerint az ellenkező irányba, a szegregáció irányába hat. Ebben az ellenszélben csak akkor van a konstruktív megoldásra esély, ha megtanuljuk első körben legalább érteni (lehet, hogy mondtad, csak én nem értem…), hogy a másik mit mond – legyen a másik akár egy internetes beszélgetőtárs, akár egy kutatási eredményeiről beszámoló tudós szociológus.
    Kedves Nóra!
    Legyünk okosabbak, mint a "nagyok", és írd meg nekem (mert egészen máshonnan látod…), hogy mit gondolsz a fenti kérdéseimről!
    Köszönöm…!

  6. terepmunkás szerint:

    Kedves Nóra!
    Ha Petrának válaszolsz, nekem válaszolsz.

  7. Kovács Nóra szerint:

    Kedves Petra és Terepmunkás!

    Nem szeretek csalódást okozni, igyekszem becsülettel válaszolni, de nem könnyű. Saját magamban gyűjtöm és ütköztetem az érveket és ellenérveket, úgyhogy nem lesz könnyű mederbe terelnem és szavakba öntenem cikázó gondolataim. És ez most tényleg nem PR szöveg.
    Néha úgy érzem magam pedagógusként, mint egy "Ki nevet a végén" össznépi társasjáték egy adott színű bábuja, ahol a többi játékos (szülő, önkormányzat, minisztériumi döntéshozók)mind egyrészt a táblán maradásért, másrészt a játékostárs/ellenfél kijátszásán dolgozik. A szülő az önk. isk. integrációs lépéseit kijátszva keres új lehetőségeket (és itt jön be az egyházi fenntartású iskola), az önk. isk. forrásbővítés céljából vállalja be az integrálást (előfordul, hogy csak papíron). Az oktatásügy mai helyzete csak azt képezi le, ami már több, mint egy évtizede zajlik az országban: TALPON MARADNI minden áron!
    Végre téma már a közbeszédben a változtatási igény/készség/lehetőség és megfelelő tanulmányok/kutatások készülnek a témában. Szerintem abban nincs vita (köztünk sem), hogy hazánkban a szülők egy része hátrányos szocioökonómiai háttere miatt nem tud partnerként az iskola mellé/mögé állni.A szülők másik része (a szerencsésebb szocioökonómiai hátterű), viszont komoly elvárásokat támaszt az iskola felé és akár erején felül is igyekszik gyereke továbbtanulását biztosítani. Minden oktatási intézmény az igényekhez igazodik. De hosszú távon valóban nem tartható fönn ez a polarizált helyzet. A megoldásokat ellentétpárokban is megfogalmazhatjuk: integráció/szegregáció vagy multikulti/elitizmus.
    Lehet, hogy nem csak ezen gondolatok mentén kellene vitatkoznunk. Helyette a pedagógus személye és a módszere lehet a kulcs-szerintem.Ma kevés (legalábbis az én látókörömben) az integrációs oktatásra/nevelésre felkészített pedagógus, akinek mind a módszertani háttere, mind iskolájának a technikai/tárgyi feltétele megvan a hatékony munkához. Kérdezitek, hogy mit tehet az iskola egy konstruktív megoldás érdekében? A poroszos, tantárgy- és tananyagközpontú, frontális osztálymunkával dolgozó, rögzített pados tantermeinket, "bástyáinkat" el kellene hagynunk és bele kellene kezdenünk valami teljesen újba. Például egymás megismerésébe (tanár-diák, tanár-tanár…), élmény-és tanulóközpontú oktatási/nevelési módszerek elsajátításába/alkalmazása. Én még "csak" 7. tanévemet taposom, de az egyetemi alapképzésben semmi segítséget nem kaptam a módszertanban. Csak azt tanultuk meg, hogy mit tanítsunk. De hogy hogyan? Arra így vagy úgy kellett saját magamnak rájönni/utánaolvasni/továbbképzésekre járni.És még nem érzem, hogy a végén járnék…
    Remélem választ kaptatok a kérdéseitekre, most ennyi, ha van még elvarratlan szál, szívesen veszem véleményeteket.

  8. terepmunkás szerint:

    Kedves Nóra!
    Egy hónapja már.hogy válaszoltál, s nem véletlen csak most próbálom felfejteni azokat a szálakat. Kicsit úgy éreztem, három írásodban – három ember szólal meg. De itt utolsóként megneveztél egy olyan területet, ami talán a legfontosabb. A pedagógusképzés minőségét. Azt írod, s ha így van, az nagyon nagy baj, nem tanítottak meg a hogyanra.Két évtizeddel ezelőtt is ebben gyengélkedett a tanárképzés. A "poroszos bástyánál" kicsit megálltam. Az elmúlt egy-két évben több egyházi fenntartású intézményt is látogattam, s az ott tanító, vezető kollégáktól, iskolahasználó szülőktől újra meg újra azt hallottam, azért választják a … iskolát, mert itt "igazi" tanítás folyik. Tiszta vonalak, kiérlelt normák, rend, láthatóság. ( Más kérdés, milyen ára van, ennek a rendnek..) S mégis Te arról írsz, hogy "élmény-és tanulóközpontú oktatási/nevelési módszerek elsajátításába/alkalmazása" jó lenne tudni, mit értesz ezen..

  9. Tamás szerint:

    Szakmai oktatófilm készült az iskolai erőszak feldolgozásához, melyről a http://www.forrasvideo.hu címen részletesen tájékozódhatnak és bele tudnak nézni a filmbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep