Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. augusztus 3. hétfő, 13:19

Baj van az oktatással…

Baj van az oktatással, a tantervvel, a pedagógusokkal, stb. Sok új hang jelenik meg, akik a tanárok (egyedüli) felelősségének tartják a kialakult helyzetet, és kizárólag azt tartanák jó megoldásnak, ha a pedagógustársadalom egyként felállna, és lehúzná a rolót. Néha még a „bezzegazindexesekmegcsinálták” is olvasható itt-ott. Eltekintve attól, hogy az Index szerkesztősége 80 fő, a tanárok száma országosan meg ennek a sokszorosa, van itt néhány egyéb szempont is, amire nem szoktak odafigyelni.

Itt van mindjárt a személyiség, a tanárszemélyiség. Évtizedek (évszázadok?) óta elvárás, hogy az iskola kötelességtudatra, rendezettségre, bizonyos mértékű szabálykövetésre nevelje a gyerekeket, fiatalokat. (Szabályok még a legszabadabb iskolaelképzelésekben is vannak, sőt a fejlődéslélektan szerint a szabályok, korlátok, következmények nélküli nevelés kifejezetten ártalmas.) Ezeket a szabályokat a pedagógusoknak kell közvetíteniük a diákok felé. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a közvetítő maga is azonosuljon az átadandó szabályokkal, különben nem képes ezeket hitelesen képviselni. (És itt most nem a diktatórikus elemekről beszélek, hanem egy normálisan működő iskola szabályairól.) Az állandóan lázadó pedagógus, nem lenne hiteles a közvetítésben.  Részben ezzel magyarázható, hogy a pályára évtizedek (évszázadok) óta azon személyiségek választódnak ki, akik képesek hitelesen közvetíteni a gyerekek felé szabályokat/korlátokat/kereteket. Nem irreális tőlük várni a rendszer megdöntését?

Azt is tény, hogy a pedagógustársadalom elöregedőben van (47,6  az átlagéletkor). Történelmi tapasztalatok igazolják, és azt hiszem, a szociálpszichológia sem mond ennek ellent, hogy ezek a korosodó csoportok életkori fejlődési fázisuknak megfelelően többnyire a stabilitást keresik. Nem irreális tőlük várni a rendszer elsöprését?

Aztán persze szólhatok a pedagógustársadalom nagy részére jellemző kiégésről, meg annak  következményeiről az egyes pedagógusok habitusára, teherbírására nézve. Megemlíthetem a „szendvicsállapotot„: ez a korosztály általában egyidejűleg gondoskodik kamasz gyermekeiről és támogatja idős szüleit. A kapcsolódó feladatok a családok nagy részében a nőkre hárulnak, a pedagógustársadalom többsége (a legutolsó mérés szerint 79 %-a) pedig nő. Többségüknek nincs tartaléka, nem tudja felvállalni, hogy akár 2-3 hónapra is jövedelem nélkül maradjon.

Mit kellene, lehetne tenni?

Először is nem kizárólag a pedagógusokra hárítani a felelősséget a helyzet kialakulásáért, és tőlük várni a hősies kiállást, a helyzet megoldásáért való következetes küzdelmet.

Másodszor, és talán ez lenne a fontosabb: létrehozni egy valóban hatékonyan működő nagy létszámú, jól szervezett civil szervezetet, esetleg egy ellenzéki pártot olyan programmal, amely nagyobb tömeget is meg tud szólítani. És annak a szervezetnek, esetleg pártnak valóban el is kellene kezdenie érdemi és hatékony  munkát végezni…

A feladat és a felelősség semmiképen sem hárulhat egy elöregedő, elnőiesedet, kiégéssel küzdő, rendkívül leterhelt társadalmi csoportra.

Gyulai Zsuzsa

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep