Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

A pedagógus ajándéka

(Kossuth Rádió, Vendég a háznál, 2003.11.04.)

A pedagógusok egy része úgy gondolja, neki jár az ajándék év végén, ballagáskor, és ezt elég egyértelműen ki is fejezi a szülőknek. Vannak, akik még azt is megmondják mit szeretnének kapni. Egy anyuka, akinek mindkét gyermeke ballagni fog – egyik az általános, a másik a középiskolából –, kiszámolta, hogy egy év alatt körülbelül százhúsz ezer forintot ad ki a járulékos költségekre: a szalagavató bál terembérlete, meghívók, ruhakölcsönzés, a tanári karnak szánt ajándékok. A személyre szabott, akár kézzel készített ajándékok is lehetnek meghatóak, emlékezetesek – mondja egy tanárnő, aki szerint nem az a fontos, hogy drága legyen egy ajándék, hanem, hogy érezze, gondoltak rá, megköszönik egész éves munkáját.

– Jó napot kívánok! Ami most eszemben van, hogy tulajdonképpen még sosem hallottam erről a témáról, ami engem már elég régóta foglalkoztat úgy a magam szintjén, hogy a pedagógusok ajándékozása tabu téma vagy, hogy van ez? Mert hát nálunk én úgy érzem nagyon elszaladt a ló ezzel kapcsolatban.

Maguknál van egy ilyen kötelező jellege a dolognak?

– Hát én úgy veszem észre, hogy igen. Igen és egyre szóval ez az igényfelmérés, hogy mit akar, mit kér a tanár néni, tanár bácsi, utána a teljesítés kezdve azt óvodánál, ugye, mert én az óvónőkön voltam legelőször kiakadva, amikor mondták, hogy aranyláncot, meg karkötőt kérnek, hogy felakadt a szemem, mert mondom úristen! van egy érettségiző gyerekem, akkor az mit fog kérni? Az a tanárnő.

– És milyen ajándék jár egy érettségiző gyerek osztályfőnökének, például önöknél?

– Hát ő már csak virágkosarat kapott úgy emlékszem nem kapott semmi különleges dolgot, úgy, hogy én az óvodán ütköztem meg egy pillanatra. Azután volt a legutóbbi évzáró, hát mondták, hogy táskakészlet, akkor az ágynemű garnitúra. Mondom úristen! most ment férjhez valahogy a tanár néni, hát nem stafírungozták ki, vagy mi?

– Ne vicceljen, azért ez nagyon-nagyon rosszul hangzik.

– Igen, elég durva dolog, én is így gondolom azért, mert én úgy gondolom, hogy ilyet kérni sem volna illő, meg venni sem, gondolom én. Én nem vagyok különben nagy ajándékozós, én ebben gyakorlatlan vagyok, én a magam családját se tudom ajándékozni. Én nagyon kapok, így aztán nincsen ilyen. Csak engem úgy irritál úgy, ez a legjobb kifejezés rá, hogy úgy zavar, mert jól van, hogy tetszik tudni innentől kezdve már a virág is nehezemre esik, hogy én még külön vegyek neki egy szál virágot, vagy egy csokor virágot. Már beadtam öt, hat, hét, nyolcszáz forintot.

– Hát azért az nagyon sok pénz, és hát mint tudjuk magának nem egy gyereke van úgy, hogy ez nem évi ötszáz forintnyi kiadás lehet.

– Nem évi, nem évi, hogy hogy állnak ehhez hozzá a pedagógusok, én erre lennék kíváncsi, hogyha egyszer ilyet tetszenek csinálni, úgy érdeklődni, hogy ők mit szólnak hozzá.

– Jó, jó, nagyon szívesen, jó ötletet adott, el fogunk indulni.

– Úgy a nevem nélkül, hogy sokan ne haragudjanak rám, úgy tapasztaltam, ezen is rettentően kiakadtam, hogy egyik évben elfelejtettem beküldeni ezt a pénzt, valami oknál fogva elmaradt. És mondta az szmk-s, hogy ráírta a nevet a papírra, hogy ki adta be az árát, ki nem, ennek az ajándéknak. Mert nem érdekes, hogy mi volt, csak lényeg az, hogy utána a virágboltban összefutottam evvel a tanító nénivel, épp azon alkudozott, hogy a kapott ajándékot mennyi pénzért veszi tőle vissza az ajándékboltos mondván, hogy neki erre a szarra nincs szüksége.

– Hát most mondja meg.

– Hát azt hittem, hogy nem is tudom mit teszek, de aztán végül is ugye elég régóta ismerjük egymást ezzel a tanító nénivel, ő nem csinált ebből ügyet, meg én sem. Csak hát én úgy gondolom, hogy szóval nekik is ahhoz kéne hozzáállni, hogy elég legyen az a virág.

– Én nagyon tudok örülni az ajándékoknak, amiket a szülők adnak, mert mindig úgy érzem, hogy egy kicsit ezzel megbecsülik a munkámat és hogy gondolnak arra, hogy nekem az jóleshet. Minden ajándékot szívesen fogadok, de azokat az ajándékokat kedvelem, ami egy kicsit személyes. Amiben látom, hogy igazán gondoltak rám, keresték, hogy mi lehet az, aminek örülhetnék, hogyha az egy egészen pici kis ajándék is, és ha látom, hogy gondoltak rám, szeretettel adják, akkor én annak mindig nagyon örülök. Ilyen jellegűek a saját kézzel készített ajándékok is. Tehát lehet egy egyszerű mézeskalács sütemény, vagy egy valami saját kézzel gyártott emlék és ezeket el is szoktam tenni és megőrzöm.

– Milyen ajándékokat szokott kapni még?

– Természetesen vannak, akik nagyobb ajándékokkal kedveskednek, ami szintén nagyon jóleshet, mert mindig fűznek hozzá néhány olyan mondatot, amiből érzem, hogy ezzel megbecsülik, ezt azért adják, mert úgy érzik, hogy nincs az az ajándék, nincs az a szeretet, amit ki lehetne fejezni sokszor egy pedagógus felé.

– Ezek az ajándékok, amit maga kap, milyen értékűek?

– Hát, az teljesen változó. Van, amikor egészen nagy értékű ajándékokkal lepnek meg. Ez kicsit zavarba is hoz, tehát több ezer forintot is lehet érteni, zavarba szokott hozni, de mindig megnyugtatnak, őnekik ez nem jelent különösebb gondot, tehát ezt nem maguktól vonják el, hanem tényleg teljes szeretettel és szívvel ajándékozzák.

– És maga milyen értékben szokott ajándékozni?

– Hát én, mint pedagógus kisebb értékeket képviselek, tehát nem tudok olyan nagy értékeket adni ajándékba, de én is nagyon szoktam figyelni, hogy a pedagógus személyiségéhez kicsit kapcsolódjon. Vagy gyakran készítünk a gyerekekkel otthon saját kezűleg és egy picit mindig azzal megtoldjuk az ajándékot, hogy legyen benne valami különleges, amit esetleg máshonnan nem kap meg.

– És mit szól ahhoz, amikor a szülők közösen ajándékozzák meg, és erre már előre gyűjtenek pénzt?

– Én őszintén mondva nem igazán kedvelem az ilyen ajándékozási formát, mert úgy érzem, hogy sokan ezzel letudják, tehát hogy beszállnak egy ilyen akcióba, és úgy gondolják, hogy ezzel ők már mindent megtettek annak érdekében, hogy az a pedagógus esetleg örüljön, vagy jól érezze magát egy kicsit. Én a személyes ajándékokat sokkal jobban értékelem, mert akkor mindenki egy picit átgondolja annak a pedagógusnak a munkáját, mindenki egy kicsit átérzi azt, hogy mit érezhet a pedagógus.

– Ha nem kap valakitől ajándékot, azt mennyire jegyzi meg, vagy mennyire fáj?

– Semennyire. Többnyire semennyire. Tehát nem tűnik föl, hogyha valakitől nem kapunk, vagy nem kapok, nem tudom megjegyezni, csak a rendkívüli esetekben. Őszintén mondva azt azért meg tudom jegyezni, hogy valakitől évekig soha, semmit, egy jó szót sem hallok szülőtől, és én úgy érzem, hogy a gyermekével nagyon sok gond van, nagyon sokat tettek azért, hogy ő jól érezze magát, hanem nagyon sokat törődök vele, akkor előfordul, hogy megjegyzem magamnak, és rosszul eshet. De ez pillanatokig tart. Tehát a következő nap egy újra indul minden és semeddig sem tart. Tehát ugyanúgy kezelem, ugyanúgy szeretem, egy pici tüske esetleg, de az is eltűnik.

– Honnan tudják a szülők, hogy mivel kedveskedjenek? Esetleg szokott-e valamit sugalmazni?

– Nem gondolom, hogy éreztetem bárkivel is, hogy mi az, amit szeretnék, lehet, hogy egy-egy elcsippentett mondatból, egy-egy foszlányból, egy-egy jelzésből jelzem mégis, de nem tudatos. Tehát soha nem szoktam kedvenc dolgokat emlegetni, de elképzelhető, hogy a gyerekek vagy a szülők egymás között mégis meghallanak valamit, amiből aztán mégis következtetnek dolgokra, és úgy próbálnak ajándékozni.

– Az utóbbi években mi volt az az ajándék, aminek a legjobban örült?

– Ez az ajándék tulajdonképpen egy egyszerű papírlap volt, amire gyönyörű betűkkel valami különleges technikával az édesanya ráírt egy pici szöveget és ez az egész kép úgy nézett ki, mint egy dísztekercs. És ezt azért kaptam, mert a mama mindig nagyon-nagyon megdicsérte azt, hogy milyen szépen dolgoznak velem a gyerekek, és ami kikerült faliújságra, az neki mindig nagyon-nagyon tetszett. Tulajdonképpen azt a munkát köszönte ezzel a díjjal meg, így szólt az ajándék, hogy ez egy dísz, hogy a gyerekekkel mennyit dolgozom és hogy mennyire törekszem arra, hogy szépet, ügyeset alkossanak. De mégis ez annyira meghatott, hogy őneki ez tényleg ennyire tetszik, hogy ez nagyon-nagy ajándék volt számomra. El is tettem, ki is tettem a szobám falára.

– A lányod most negyedikes, tudod-e már, hogy mennyibe fog az idei év neked kerülni?

– Hát igen, összeszámoltam. 11 ezer forint a ballagási ruhája, 8 ezer forint a báli ruhája, ami ugyancsak kölcsönző. Nincsen cipőnk egyikhez sem. Akkor havi ezer forintot fizetünk osztálypénzbe, ötezer forint fejenként a bérleti díja, ahol a bál lesz tartva, szalagavató bál. A bálra meghívókat csinálnak, az iskola csinálja és ahány embert meghívunk annyiszor ezer forint a meghívó ára.

– Hány embert hívsz meg?

– Hát ez, ha nagyon-nagyon szűkösen veszem, akkor is olyan nyolc-tíz ember.

– Hát akkor még egy tízes a beugró.

– Nyolc-tízezer forint igen, ez is a beugró. Meg a tanároknak az év végi búcsúztatója, ezt még nem számoltam ki, a havi ezer forintos osztálypénzen kívül. Mert ugye most elhagyják az iskolát, tehát érettségi után ők már nem lesznek ott az iskolában és az összes tanárnak adni kell egy komolyabb ajándékot, tehát nem úgy, mint az előző években, plusz az igazgatónak, plusz az igazgató-helyettesnek, de még a büfés néninek is. Ez így szokás.

– És körülbelül ez mennyi lesz még nektek?

– Gondolom, egy 15 ezer fejenként. És ez nagyon szűkös, mert ha minden tanárt beleveszek, plusz az igazgató-helyettes, szóval ez minimum 15 ezer.

– Tehát akkor most hol tartunk?

– Hát ott tartunk ugye, hogy egyszer volt tizenegyezer, egyszer volt nyolcezer a kölcsönzői ruha, az 19 ezer, akkor a havi ezer forintos osztálypénz ugye, tíz hónapon keresztül, az is tízezer forint. Aztán ötezer forint a bérleti díj a bálra és hát én tizenötöt kalkuláltam ugye a tanároknak az év végére és hát ugye akkor még nincsen báli cipőnk, nincsen ballagási cipőnk, ami szerintem a kettő tizenöt, és akkor még szerintem nagyon szolid árat mondok rá.

– Akkor az most már hatvanötezer.

– Igen, igen. És ez csak a lányom.

– Miért, a fiad is most ballag?

– Igen, a fiam is most ballag, mert ő nyolcadikos.

– És ott? Ott mi vár rád?

– Ott hát, mondjuk, a bálon kívül minden más. Ballagási ruha, a tanároknak a pénz, most is ezer forintot fizetünk havonta, tíz hónapon keresztül, ugyanúgy az ajándékok a tanároknak, az igazgatónak, az igazgató-helyettesnek, a könyvtáros néninek. Mondjuk nem sajnálom, csak egy kicsit sok így. Főleg ugye így két gyereknél. Én tudom, biztos van, akinek három gyereke ballag egyszerre, de mondjuk ez engem nem vigasztal, és aztán így a két gyereket egybevetetem, hát bizony elég húzós.

– Milyen ajándékot kell ilyenkor venni a pedagógusnak, honnan tudjátok kitalálni, hogy mit szeretne?

– Ez úgy volt régen, hogy apróságot vettünk. Tulajdonképpen csak a megemlékezés kedvéért vagy egy szépet festettek vagy rajzoltak, vagy egyszerűen írtak a gyerekek, mindenki aláírta az osztályból és hát ez volt átadva év végén. Na most ez bizony az utóbbi években igencsak megváltozott. Már a lányom általános iskolás időszakában is az volt, hogy hát a tanár igencsak vagy a tanárnő igencsak célozgatott szülői értekezleten vagy fogadó órán arra, hogy ő tavaly mit kapott egy-egy osztálytól, most akkor kiegészítésként mit szeretne mellé.

– És mit szeretne?

– Hát például volt olyan tanár, aki az előző osztályt mikor tanította, akkor kerti bútort kapott. Tehát székeket és asztalt és mikor a mi osztályunkat átvette, akkor hintaágyat kért.

– Akkor most hintaágyat fogtok neki venni év végén?

– Nem, ez évekkel ezelőtt volt, most viszont hát nem tudom, mert mindenféléről szó volt, a napernyőtől kezdve, merthogy az még nincs a kertjében. Ilyen rózsalugasnak az állványát fából, ilyenről szó volt. Vagy egy nagyobb fa jellegű szobanövényt, ami hát mondjuk nagyon szép, nagyon reprezentatív egy lakásban, de bizony megvan a kellő ára is. Na most ez csak egy.

– Mennyi?

– Hát ez olyan 25 ezer forint körül van. Ez egy tanár. Na most hogyha összeszámolom, akkor jó, hogy nem mindenkinek, tehát az osztályfőnöknek vesz az ember mondjuk 25-30 ezer forintos ajándékot, akkor a többi szaktanárnak vegyen csak mit tudom én csak tizenötezerért, vagy tízért, az is nagyon sok.

– És ez hogy megy? Hogy ti szülői értekezleten megkérdezitek, hogy tanárnő mit szeretne, vagy pedig ő úgy magától mondja, hogy mit kér?

– Nem, nem kérdezzük meg, én szülői munkaközösség tagja voltam hosszú időn keresztül, de nem volt jellemző az a szülőknél, hogy megkérdeznék, hogy mit szeretne a tanárnő. Összebeszéltünk, kitaláltuk, de ahogy az év vége közeledett, akkor bizony erősen céloztak arra kérdezés nélkül, hogy ő mit kapott és mit szeretne.

– Mit jelent az „erősen célzás”?

– Hát például elmondta, hogy megkéri a kedves szülőket, hogy egy harmincadik vázát ő nem szeretne kapni, egy húszadik könyvet nem szeretne kapni, mert esetleg a témája sem érdekli. Tehát ezekből úgymond elege van. Úgy, hogy ő azzal, hogy ő megmondja, hogy mit szeretne kapni, azzal tulajdonképpen jót tesz a szülőknek, mert hát végül is, akkor nem hülyeséget veszünk, amiből ő esetleg raktárt nyithatna, hanem hát azt, aminek örül, és ami hát szükséges neki otthon.

– És ti mit szóltatok akkor, amikor kiderült, hogy hintaágyat vagy rózsalugast szeretne?

– Hát én enyhén szólva meglepődtem, egy nagyon csúnya mondatot mondtam is, mindenki füle hallatára, ő egy nagyot nézett, nem szólt semmit. Ezzel a téma be volt fejezve, hintaágyat nem kapott, igaz, hogy harmincadik vázát sem vettünk, próbáltunk valami köztes megoldást találni úgy, hogy kapott egy óriási szobanövényt.

– És most mi lesz idén év végén?

– Arra gondoltunk, hogy csináltatunk neki egy ajándék kosarat, amiben minden lesz. Édesség, szeszesital, teák, kávé, kakaó szóval ilyenre gondoltunk. És hát mondjuk ez sem kevés, ahogy összességében vesszük, de a szülőknek az a véleménye és nemcsak az enyém, hogy nem igazán jó dolog az, hogyha megmondja, hogy ő mit szeretne. Szóval, ha hintaágyat szeretnék, akkor a családommal beszélem meg, megvesszük, ha van rá pénzünk. De én ha tanár lennék, én biztos nem merném, tehát egy kicsit olyan égésnek tartanám, hogy én ezt kijelentsem, hogy kérek.

– Hogy fogod kigazdálkodni ezt a sok pénzt, hogy elég legyen mind a két gyerekre?

– Hát bizony egész évben már a felére már úgy félre van téve a pénz. A nyáron ugye nem voltunk sehol, ráadásul ugye az építkezésre kell a pénz, szóval mindig van hova tenni. De mivel muszáj vagyok, tehát az én gyerekem nem lóghat ki, ne mutogassanak ujjal rá, hogy nahát ez az, akinek az anyja nem fizetette be a pénzt. Muszáj vagyok igazodni a többiekhez, és mivel ez az igazság, hogy egyre többet és többet kell adni, én elhiszem, hogy nagyon kevés a fizetésük, de nekem is.

– Két oldalról tudom megközelíteni a dolgot, mint szülő, illetve mint pedagógus. Én úgy gondolom, – most mint szülő úgy kezdem – én úgy gondolom, hogy a pedagógus megérdemli azt, hogy időnként elismerjük az ő munkáját azzal, hogy pedagógusnapon vagy az utolsó napon, amikor elvisszük a gyereket egy évben és hosszabb szünet jön, akkor éreztessük velük azt, hogy mi meg vagyunk elégedve az ő munkájával, mi szeretjük őt, mi jónak tartjuk, hogy ő foglalkozik a mi gyerekünkkel. Most ennek a módja az már kérdéses, hogy hogy a legjobb. Van olyan hely, ahol ilyenkor összefognak a szülők, gyűjtenek és vesznek valami nagyobb ajándékot a pedagógusnak és van a másik oldal, amikor egyénileg a szülő úgy dönt, hogy ő most megköszöni a munkáját a pedagógusnak. Én az utóbbit egy picikét jobban szeretem, mert az rólam szól, nem pedig a szülői munkaközösség vezetőjéről, aki éppen kitalálja, hogy mi legyen az az ajándék. Én úgy gondolom, hogy sokszor elég csokor virág is, vagy mellé egy nagyon kicsi ajándék, egy igazából jelképesnek kell ennek lennie, hiszen nem tudhatjuk, hogy mire van szüksége a pedagógusnak, nem ismerhetjük annyira az ő ízlését, hogy minek örülhetne. És úgy gondolom, hogy nem kell őt elárasztani és elvárni tőle, hogy a lakásában itt-ott kitegye ezeket a bizonyos dolgokat. Nem is biztos, hogy egy vázáról eszébe fog jutni az a csoport vagy az az osztály, akitől ő ezt kapta.

– Maga akkor egyénileg szokta fölköszönteni a pedagógusokat?

– Volt már rá eset, hogy szóltak a szülők, hogy most gyűjtünk, adjak be x forintot.

– És ez hogyan ment, mit tudott arról, hogy mit vesznek a pedagógusnak?

– Engem ez bántott akkor is, hogy gyakorlatilag nem tudtam, tehát utána tudtam csak meg, rákérdeztem, hogy most mit vettek ebből, és akkor kiderült, hogy egy Csemegekosarat, ami még a sok rossz közül egyébként legjobb, mert azt lehet a legjobban felhasználni valamilyen szinten egy családban. Tehát ezért nem igazán szeretem, én nem szeretném eldönteni, hogy mit kapjon a pedagógus, mert azért, amikor összeszedjük a pénzt, az már egy nagyobb összeg.

Na most a másik oldala, mint pedagógus én úgy érzem, hogy amikor látom, hogy verejtékesen összeszedett pénzből kapok valami – már elnézést – teljesen értelmetlen dolgot, akkor nem érte el a célját. Tehát akkor nem azt köszönték meg, hanem inkább azt érzem, hogy hát ezt muszáj, mert ezt így szokás és nem is foglalkoznak azzal, hogy mit vesznek, csak legyünk túl rajta. Persze erre nagyon jó példa, volt egy érettségiző osztályom, akik ajándékot vettek nyilván ballagásra a pedagógusnak az összes pedagógusnak. És egy helyen adták át egy ilyen kis ünnepség keretében ezt, tehát nem egyénileg. És bontogatták a kollégák az ajándékokat, mindenki valami értékes – én nem értek hozzá – porcelánt kapott és mindenki próbált mosolyogni, de teljesen hasznavehetetlen volt a legtöbb. Egy váza, egy cukorka tartó, ami egyáltalán nem biztos, hogy abba a lakásba illet, hogy az éppen kellett a kollégának. Szóval én abból azt éreztem, hogy egy szülő magára vette, eldöntötte, volt egy ismerőse egy porcelánboltban és összecsomagolták. És nem jött az, aminek jönni kellett volna, a köszönet. Ugyanakkor én is kaptam már olyan ajándékot, ami egy szülői összefogás eredménye, de benne volt az odafigyelés. Amikor négy év után eljöttem egy osztálytól, akkor ők nagyon szerették volna nekem megköszönni a munkát, nagyon jóban voltam a szülői munkaközösséggel, a gyerekekkel és kaptam tőlük egy vékony aranyláncot egy medállal, amibe belegravíroztatták hátulra az évszámot, és hogy melyik osztálytól kaptam. Erre én mindig emlékezni fogok, és mindig nagyon szívesen fogom hordani. És nem az arany miatt, meg az ékszer miatt, hanem annyira személyre szóló volt, és odafigyeltek rám, hogy azonnal felcsatoltam és látszott rajtam az öröm és rajtuk is az öröm, hogy most találtak valamit, ami tényleg rám szabott.

– És ha a pedagógus nem kap egy családtól, azt megjegyzi magának?

– Úgy gondolom, hogy nem. Mint pedagógus biztos nem tudnám most elmondani, hogy kitől kaptam és kitől nem. Arra emlékszem, hogy – én gimnáziumban tanítok – amikor nyolcosztályos gimnáziumban tehát a 10 éves gyerekek közül, mondjuk a 70 százaléka hoz és akkor nem lehet hazamenni, annyi virágja van az embernek. Közeledünk érettségi felé volt olyan év, amikor már csak négy szál virágot kaptam. Az is borzasztóan jólesik, de nem tudnám megmondani utólag évekre visszamenőleg, hogy melyik volt az a négy gyerek, akitől kaptam. Csak egy kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy ezek a 17-18 éves gyerekek, ahol a szülők már nem figyelnek arra, hogy legalább egy szál virágot vigyél, ahol lehet, hogy már ciki egy szál virágot vinni és az rosszulesik az embernek, hogy elmennek és köszönet nélkül. Lehet, hogy találkozunk szeptemberben, de én úgy gondolom és minden szülőnek üzenem, hogy egy szál virágot vigyenek, mert az megható és az jólesik, az ellenkezője pedig nagyon rosszul tud esni.

(A riport elhangzott a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában 2003. november 4-én.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep