Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. január 21. hétfő, 18:39

Szociális kompetenciák fejlesztése 7.

„Csak mellém ne üljön!”

11 éveseknek 45 percben

A közös gondolkodás kiindulópontja Móra Ferenc kis Bicebócájának története, akit először senki nem akar maga mellé engedni, amikor megjelenik az új osztályában. A filmrészlet megtekintése után a gyerekek egy páros szituációs gyakorlat keretében megpróbálják beleélni magukat az újonnan érkező, illetve a régi osztálytársak szerepébe, s így fogalmazzák meg félelmeiket és reményeiket a maguk elé képzelt helyzetben. Ezt követően csoportokban dolgozva ötleteket gyűjtenek arra vonatkozóan, hogy milyen módon fogadnának egy olyan gyereket, aki most érkezne újonnan az ő osztályukba, miket kérdeznének tőle, és hogyan tudnának segíteni neki. Azt is átgondolják, mit tehetne az osztályfőnök annak érdekében, hogy ez a fogadtatás minél barátságosabb legyen. Végül mindenki megfogalmazza, hogy milyen új tapasztalatokat szerzett az órán.

A foglalkozás célja

Érzékletessé és átélhetővé tenni a tanulók számára a csoportból való kirekesztés, illetve kirekesztettség élményét. Rávezetni a gyerekeket arra, hogy az új osztálytársak iránt mutatott nyitottság és befogadás a közösség erejét növeli.

Előkészítés

Helyezzük el a székeket kör alakban, a padokat pedig toljuk a fal mellé. Kérjük meg a gyerekeket arra, hogy most tetszés szerint üljenek le valahová.

Szükséges eszközök

  • Video- vagy DVD-lejátszó
  • A Kincskereső kisködmön című magyar filmnek az a jelenete, amikor Bicebóca megérkezik az osztályba, és senki nem akarja, hogy mellé üljön.
    (Rendező: Szenes Mihály, 32-38. perc)
  • Papírlapok, írószer

A foglalkozás felépítése

I. Ráhangolás

A tanár megkéri a gyerekeket, hogy képzeljék magukat a következő helyzetbe: családjuk új lakóhelyre költözik, és nekik ettől kezdve új iskolába és új osztályba kell járniuk. Fogalmazzák meg, mit szeretnének, ha hogyan fogadnák őket az új osztálytársaik.
A diákok a szóforgó vagy a beszélgetőkör szabályai szerint mondják el a gondolataikat. (A csoportban mindenki az óra járásával megegyező irányban haladva, egymást követően szólal meg. Megszakítani, beleszólni, cáfolni vagy a sorrendet megváltoztatni nem szabad!)

II. Új ismeretek és fejlesztő gyakorlatok
1. A filmrészlet megtekintése

Az előzetes gondolatok meghallgatása után a csoport közösen megnézi a filmrészletet, majd megpróbálnak válaszolni a következő kérdésre: Miért nem szerette volna senki, hogy Bicebóca épp az ő padjába, melléje üljön?

2. Szituációs gyakorlat

Az osztály két részre oszlik. Az egyik csoport tagjai az új gyerek, a másikba tartozók pedig a régiek közül valakinek a helyébe képzeli magát. Ezután párokat alkotnak, és úgy üdvözlik egymást, mintha most találkoznának először.

A régieket képviselő tanulók, mintha hangosan gondolkodnának, elmondják, hogy miért is örülnek az új osztálytársnak. Ezzel a bevezetéssel kezdik a mondandójukat: „Jé, itt az új gyerek! Hátha …”

Az újak szerepét játszók pedig – szintén úgy, mintha csak hangosan gondolkodnának – így indítsák mondanivalójukat: „Nagyon izgulok, hogyan fogadnak majd. Remélem …”

Önként jelentkező párok végül az osztály egésze előtt is bemutathatják a gyakorlatot.

3. Hogyan segíthetünk?

A tanulók négyes csoportokat alkotnak, és székeiket közelebb húzzák egymáshoz. Minden csoport ötleteket gyűjt arra vonatkozóan, hogy milyen módon ismerkedne meg egy olyan gyerekkel, aki újonnan kerül be az osztályba. Mi mindent kérdeznének tőle, mit tennének annak érdekében, hogy minél jobban érezze magát?
Gondolataikat a csoport szóvivője ismerteti.

4. Hogyan segíthet az osztályfőnök?

Az osztály ötletbörze keretében végiggondolja, hogy milyen módon segíthet az osztályfőnök a csoportba bekerülő új tanulónak.

III. Lezárás

A tanár megkéri a diákokat, hogy mindenki próbálja egy mondatban összefoglalni, hogy milyen új tapasztalatot szerzett ezen a foglalkozáson, mi volt a haszna a számára. Gondolataikat a szóforgó szabályai szerint mondják el a tanulók.

Kapcsolódási pontok

A foglalkozás jól kapcsolható az osztályfőnöki vagy a társadalomismereti órák keretében a közösségben élünk (család, barátok, iskola) témakörköz.

(Szerző: Török Ildikó)

Az óraleírás több civil szakmai szervezettel közös projekt keretében jött létre, melyhez az OFOE 2005-ben csatlakozott. A projekt kezdeményezője és szervezője az EDUNET Alapítvány szakmai vezetője, Gönczöl Enikő. A projekt többi résztvevője: ALÉLA Kulturális Egyesület, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) és a Szabad Iskolákért Alapítvány (SZIA). A projektet a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep