Változáshozók – Elindult a DIA új, egész tanéven átívelő projektje.
A DIA 20 éve dolgozik azon, hogy maradandó tanulási élményeket nyújtson azok számára, akiknek erre a legnagyobb szüksége van: a tanulási nehézségekkel küzdő fiataloknak, a jövőkép-választás előtt álló középiskolásoknak, az útkereső egyetemi hallgatóknak, az innovatív pedagógiai módszerekre szomjazó tanároknak.
A Helyben vagy! és a Youth2youth projektjeinkkel korábban is a problémamegoldási készségek fejlesztését céloztuk úgy, hogy a résztvevők a kreatív válaszaikkal, innovatív megoldásaikkal fontos közösségi és társadalmi ügyek jobbá tételét szolgálják. Így születhetett meg például Győrben a kollégiumi közösségi kert vagy Gyomaendrődön a folyamatosan újra festhető buszmegálló ötlete, illetve egy szegedi csapat videói, amelyek fogyatékkal élők számára tesznek értelmezhetővé hétköznapi helyzeteket.
“Gondoltam, hogy lesznek ötleteim, de hogy ilyen sok és a legtöbbjük kézzelfogható és hasznos, azt nem gondoltam volna!”; “Tudom, hogy hogyan fogjak hozzá olyan dolgokhoz, amik elsőre talán távolinak tűnhetnek. Tudom, hogy mire van szükségem ahhoz, hogy megoldjak egy olyan problémát, ami engem is érint .” – ilyen és ehhez hasonló visszajelzéseket kaptunk egy-egy projektfolyamat végén.
A Változáshozóka DIA legújabb projektje, amelyben ismét alkalmat adunk a diákoknak arra, hogy a számukra fontos problémákról egyenrangú partnerként kezdeményezzenek párbeszédet. A folyamat alatt – többek között – olyan döntéshozókkal találkozhatnak, akikkel kölcsönösen hatást gyakorolhatnak egymás véleményére és nézőpontjára. A program során a fiatalok kreatív és változatos eszközökkel térképezhetik fel a számukra legfontosabb problémákat, és – szakemberekkel, valamint mentorokkal konzultálva – ötleteket dolgozhatnak ki azok megoldására.
Hiszünk a változás erejében, így a fiatalok mellett a velük dolgozó pedagógusok is kulcsfontosságú szereplőink. Csak is az ő elkötelezett munkájukkal tud megvalósulni a változás. Szakmai eszköztáruk bővítése mellett feltöltődést is jelentő workshopot kínálunk a számukra, majd ezt követően 2020. novembere és decembere folyamán a DIA trénerei ötletversenyeket tartanak a résztvevő iskolákban. Ez idő alatt abban segítjük a diákokat, hogy egy jó ötletből, egy sokakat érintő problémából, kiindulva eljuthassanak a megoldásig. Mindezt úgy, hogy merjenek egymással vitázni, érveket ütköztetni, és legfőképp: a döntéshozókkal érdemi párbeszédet folytatni. A 2021-es év első harmadában a résztvevő iskolák tanárainak vezetésével elindulnak az iskolai workshopok, melyek középpontjában az innovatív problémamegoldás mellett az érvelés, a vita, a nyilvános beszéd és a prezentációs készségek fejlesztése áll.
A tanév további része sem telik majd esemény nélkül, hiszen iskolai ötletversenyek, online döntő és a III. Kamaszkonferencia is megrendezésre kerül. Ennek témája a “MERJ!” lesz. (A honlapon megtekinthetőek a 2018-as és 2019-es Kamaszkonferencia előadói és program is.)
Szeptember 18-án pénteken megtartjuk a Változáshozó napunkat (Changemakers Day), egy interaktív nyitott eseményt, ahol ízelítőt adunk a projekt módszertanából és lehetőséget biztosítunk a pedagógusok, fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára az egymás közti párbeszédre. Bővebben ezen a linken lehet informálódni, illetve jelentkezni.
A DIA munkatársai a háttérben folyamatosan azon dolgoznak, hogy az egészségügyi körülményeket szem előtt tartva, a lehető legbiztonságosabb módon dolgozhassanak együtt a diákokkal, pedagógusokkal és a szakértőkkel a tanév során.
Hiszünk abban, hogy a fiatalok egy összetartó közösség részeként aktív szerepet vállalhatnak környezetük és jövőjük alakításában.
Legyél Te is Változáshozó! Jelentkezz a programra szeptember 22-ig ezen az űrlapon.
Kovács Gergely – Lencse-Csík Orsi– Korenyák Zsófia