Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. február 25. hétfő, 18:21

Tanulástanítás?

Élvezetes tanulás

Amióta iskola létezik, talán még soha nem volt a tanulásnak akkora súlya, jelentősége, mint manapság, hiszen a jövőnk alakulását erőteljesen befolyásolja, hogyan boldogulunk az iskolában. A tanulás egyre nagyobb teret követel magának. Sok időt töltünk az iskolapadban, s a tanulásnak a munkába állással egyáltalán nem szakad vége – sőt! De vajon tudunk-e tanulni?

Még soha nem voltak ilyen sokan azok, akiknek kisebb-nagyobb gondjaik vannak a tanulással, akik nehezen tudnak eleget tenni a követelményeknek, akik számára a tanulás nem öröm, hanem keserves munka. Lehet-e ezen változtatni?

Lehet-e a tanulás örömteli, élvezetes tevékenység is? A Dinasztia Kiadó Tanulástanítás?: Élvezetes tanulás című kötetének szerzőpárosa szerint igen, ezért is írták ezt a könyvet. Egyikük, Deli Éva, évek óta vezet tanulási tréningeket különböző életkorú diákoknak. A könyv lényegében e tréningek tapasztalatait foglalja össze, sok gyakorlattal, hasznos ötlettel, tanáccsal, elméleti kiegészítéssel. Számos elgondolkodtató és hasznos ötletet meríthet belőle diák, szülő, tanár egyaránt.

A könyv három területen is merőben új. Új a cél, a módszer és a hangvétel.

CÉL: a divergens gondolkodás, a kreativitás fejlesztése, a jobb agyfélteke aktivizálása.

A motiváció és az önértékelés megváltozása, az iskolai tanuláshoz szükséges készségek fejlődése „melléktermékként” jelentkezik.

A legfontosabb és legérdekesebb MÓDSZER: beszélgetések történetekről. Ez a fajta tanítás a mi kultúránkban nagyon szokatlan, leginkább a keleti filozófiák iskoláira jellemző: a paradoxon kikapcsolni igyekszik az analizáló, kategorizáló elmét, mozgásba hozza az intuíciót, az analógiás, a metaforikus gondolkodást. A HANGVÉTEL: játékos. Ezen nem a gügyögést, hanem a könnyedséget értjük. A könyv az olvasót közös kalandra hívja, és mindvégig partnernek tekinti.

A könyvet, mely módszerében, hangvételében és céljában oly nagyon különbözik a piacon található tanulás-módszertani és gondolkodásfejlesztési kiadványoktól, ajánljuk mindenkinek, akinek kapcsolata van a tanulással – akár diákként, akár tanárként, akár szülőként.

Tanulástanítás?: Élvezetes tanulás
Szerzők: Deli Éva, Buda Mariann
Sorozatcím: Modern pedagógia a gyakorlatban
Dinasztia Tankönyvkiadó, 2008
Terjedelem: 186 oldal

(X)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep