Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. november 11. szerda, 16:36

Értékeink és sérüléseink mentén – az elfogadóbb társadalomért.”

Missziónk: „Közös ALKOTÓI TÉR létrehozása – a TÁNC és a terápia eszközeivel – ÉRTÉKEINK és sérüléseink mentén – az ELFOGADÓBB társadalomért.”

Az ARTMAN MOZGÁSTERÁPIÁS MŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET azzal a céllal alakult, hogy oktatási, művészeti és terápiás programok létrehozásával segítse a különböző fogyatékossággal élő emberek társadalmi felzárkóztatását. Tevékenységük révén egyrészt elősegítik a fogyatékos emberek testi és lelki állapotának javulását (lehetőséget biztosítva saját teljességük megélésére), valamint felmutatják azokat a speciális értékeket, melyeket a különböző sérülésekkel élő emberek a többségi társadalom számára nyújtani tudnak.

Az egyesület működésének egyik alappillére a mozgásszínházi előadások, melyeket teljes, sajátos, vagy sérült képességekkel rendelkező előadók immár húsz éve hoznak létre évről évre. A másik a mozgásos önismereti, sajátélményű csoportok vezetése. Ezen csoportok mindegyike inklúzívan működik, ép és fogyatékkal élő résztvevők közös, önfejlesztő terepeként. 

1. Tánceánia Együttes

Ez a legrégebben működő mozgáscsoport, melyet Bóta Ildikó alapított 1999-ben. Rendszeres alkotói munkával és fellépésekkel vegyes képességű táncegyüttesként is működik. A mozgássérülteknek működtetett csoportban főként nem, vagy nehezen beszélő és mozgó, súlyos halmozottan fogyatékos, vagyis kommunikációjukban erősen gátolt emberekkel dolgoznak heti egy alkalommal. Csoport vezetője Gál Eszter, Kálmán Ferenc és Farkas Dorka.

2. “Inkluzív Jam”

Egy olyan alkalom, ahol fogyatékos és ép emberek közösen táncolhatnak, aminek eredménye az a felszabadult légkör, amely a vegyes képességű alkotó tereket jellemzi: biztonság és alkotás –  akadálymentes környezetben.

3. Művészeti Program

Az ArtMenőkkel Magyarországon először indult olyan inkluzív előadóművészeti- alkotói program, amelyben különböző fogyatékossággal élő és ép fiatalok együtt vehetnek részt. A programban résztvevő fiatalok megismerhetik az előadóművészeti folyamatokat, kortárs közösségben dolgozhatnak a próbateremben, a színpadon, és gazdagodhatnak egymás tapasztalataiból.

Csoportvezetőink több éves tapasztalattal rendelkeznek különböző fogyatékossággal élő résztvevőkkel való csoport és alkotási folyamatokban. Mészöly Andrea csoportvezető – szomatopedagógus, koreográfus; Jobbágy Bernadett – csoportvezető, koreográfus, rekreációs mozgáscsoport vezető; Tóth Károly – csoportvezető, érintett tapasztalati szakember, színháztörténész, táncművész.  Programvezető: Kopeczny Katalin, az ArtMan Egyesület elnökségi tagja, táncművész, rekreációs mozgáscsoport vezető.

A program a kamaszkori identitás témáját járja körül a tánc és a mozgás nyelvén megfogalmazva.

Nagy örömünkre a program online formában továbbra is tud működni, de még új élmény számukra, jelenleg a csoportot vezetők is tanulják, hogy hogyan lehet ezt az új helyszínt optimálisan működtetni.

Van lehetőség a csatlakozásra?

Jelenleg a pandémia miatt online formában működünk tovább két csoportunkkal is. Az első csoport 6-8 fő kamasz, a második csoportunk 5-6 fő fiatal  felnőtt részvételével működik. A személyes találkozás hiánya a csatlakozási lehetőséget is kérdésessé teszi. Jelenleg nincs még kialakított megoldási mechanizmusunk, hogyan csatlakozhatnak a már futó csoporthoz új jelentkezők.

Támogatóink:

4. „Tánc korlátok nélkül”

A One Day FUNDAY egy olyan egész napos művészeti program, ahol a tanulók egy fogyatékossággal élő és egy ép művész vezetése mellett visznek végig egy kreatív alkotó folyamatot. A nap során az érzékenyítés a szabad mozgás, illetve a kreatív tánc eszközeivel történik, miközben az érintett fogyatékossággal élő művész oktatói szerepkörbe kerül ugyanúgy, mint a munkáját segítő másik oktató  (táncművész).

A program eredeti formája szerint egy résztvevő csoporttal egy teljes tanítási napot töltünk el az iskolában, melyet egy-két hét múlva egy feldolgozó-visszajelző óra követ. A projektet az Erasmus + nemzetközi program támogatja, így az iskolának nem kell anyagi áldozatot hoznia.  Ha Ön, vagy valamelyik munkatársa szeretne élni a lehetőséggel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, amint a körülmények lehetővé teszik, örömmel visszük el a programunkat akár az Ön osztályába.

Iskolák figyelmébe ajánljuk

Ha szeretnék egész napos foglalkozásunkat intézményükbe meghívni, még van rá lehetőség! Érdeklődjön az artman.dance@gmail.com-on!

Az Artman Egyesület honlapja

Dobay Júlia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep