Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. április 2. szerda, 0:14

Tanár Képzés

Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre

Hanczár Gergely


„Hanczár Gergely a nevem. a neveléstudományok doktora. röhej. fura figura
vagyok. egyesek szerint konfliktusos, mások szerint maximalista. két
órával ezelőtt felmondtam az ELTÉ-n az állásom, még nem tudom, mit fogok
csinálni. alternatív felsőoktatást akarok. ezt itt nem lehetett. annyi
mindennel foglalkoztam már, hogy az önmagában bizonyítja, hogy semmihez
sem értek. viszont gondolataim sokan vannak. nem hagynak sosem nyugodtan
aludni. amikor még alszik a város, akkor szeretek írni. ezt is hajnali
négy és hat közötti időszakokban írogattam össze. azért ilyen higgadt és
békés. élőszóban általában nem vagyok ilyen jámbor.”

Direkt írom hibásan. Két szóban és nagybetűkkel: „Tanár Képzés”. Csak azért, hogy egy kicsit etimologizáljunk. Sokfajta szakma van. Van néhány, amit nem tanítunk, hanem képzünk. Van olyan szakma, amit tanulunk, van, amit hallgatunk, van, amit elsajátítunk, van, amire felkészülünk. Persze lehet másként is, elég szabad a magyar nyelv, de mégis vannak kanonikus szókapcsolatok. Nem akarok nagyon belemagyarázni semmit, de mégis valamiért kialakultak ezek a párok: papnak készülünk, jogot hallgatunk, asztalosnak tanulunk, tanárnak képeznek, katonának mennek. Talán érdemes utánagondolni, hogy miért.

Ez, amit itt alant a tanárképzésről írok, ez az, ahogyan én látom. Semelyik egyetemnek sem hivatalos álláspontja. Sőt, nem is egyetemi dolgozóként nyilatkozom, hanem mint magánember. Jelen tanulmányt nem munkaidőmben, nem munkahelyemen, nem munkahelyi számítógépemen írom. Egyébként is csak fűszál vagyok, nem látok magasról. Alig látok bele a nagyhalak lapjaiba. Ezek inkább csak gondolatok, meglátások. Ha valakit nem érdekel, ne olvassa. Ha valaki nem ért valamivel egyet, akkor legyen olyan kedves és írja meg. Ez egy fórum. Egy olyan fórum, ami azért van, hogy a hazai tanárképzés is előre tudjon lépni. Aki segíteni akar ebben, az tegye meg.

Baráti beszélgetések alapján (félig sem strukturált mélyinterjúk) azt látom, hogy az ország különböző helyein lévő különféle tanárképző intézmények meglepően hasonlóan reagálnak a tanárképzés jelenkori kihívásaira, úgy mint: Bologna folyamat, változó tanári szerepekhez igazítandó tanárképzés stb. Ezért engedem meg magamnak, hogy egyetemekről, természettudományos karokról és tanárképző intézményekről, pedagógia karokról írjak végig többes számban. Ha valamelyik intézményre nem találó a leírásom, akkor az, kérem, hogy itt pontosítsa. Nagyon köszönöm mindenkinek a segítségét.

A természettudományi karok viszonya a tanárképzéshez

A természettudományi karokon elég széles körben elfogadott az a nézet, hogy a jobbak lesznek kutatók, a rosszabbak meg tanárok. Valahogy úgy képzelik TTK-szerte, hogy majd a három év matek alapszak után a jobbakból igazi kutatókat nevelnek, a selejtet meg átadják a pedagógusképzőknek, ahol, mint afféle szociális foglalkoztatóban, a fogyatékosoknak megpróbálnak valami alantas szakmát adni, ha egyáltalán lehet még valamit tenni azokkal a társadalom peremére szorult butuskákkal.

Egyetemi tanársághoz, szégyen és gyalázat, de nem kell tanárképzésben részt venni. Egyetemen bármekkora barom lehet tanár, aki képes volt valamiből diplomát szerezni. A természettudományi karokon sok a kutató, sok az olyan ember, aki a tanárokat másodrendűnek képzeli. Ez alighanem azért van, mert tanár lehet az is, aki nem tudja a matematikát olyan szinten, ahogy egy tudósnak kell. Persze ugyanez visszafelé is igaz. Bármilyen mentális retardált lehet ma még kutató. Voltam matematikus hallgató három éven keresztül. Az én évfolyamom nagyobbik felének olyan leromlottak voltaka társas funkciói , illetve olyan volt az általános mentálhigiénés állapotuk, hogy ha elmentünk volna üzemlátogatásra egy pszichiátriára, akkor alig valakit engedtek volna ki. Az egyik gyereknek például az egyik oldalon folyton csurgott a nyála attól függően, hogy melyik kezével könyökölt. Jó matematikus volt. Lehet, hogy most egy egyetemen tanít.

Nem tudom egyébként, hogy meddig tartható fenn ez a „hibbant tudós”-mítosz. Ma már nem elszigetelt koponyák kutatnak magukra zárt ajtók mögött évtizedeken keresztül mosdatlanul; a kutatói munka is team-munka lett, ahol a jó kommunikációs képesség és a társas helyzetekben való üzemképesség nem előny, hanem követelmény. Amint ezt átlátják a kutatóképzésben, lehet, hogy egy kicsit másként kényszerülnek a tanárjelöltekről is gondolkodni.

Természettudós egyetemi tanárok még mindig gyakran azt hiszik, hogy mindenki tudós kutató akar lenni, aztán végül is néhányan sajnos tanárok lehetnek. Azt is sokan hiszik, hogy ha valaki eléggé tudja a matematikát, akkor az nyilván tudja tanítani is. Szerintem pedagógiai érzéket éppen annyira nem lehet tanítani, mint matematikai tehetséget, bármi is legyen az a „pedagógiai érzék”. Hogy melyik a nagyobb kincs, melyik a nagyobb ritkaság, a pedagógiai érzék vagy a matematikai tehetség, azt nem tudom. Az elég biztosnak látszik, hogy matematikai tehetségre szűrni egy matektanári felvételin teljességgel abszurd volt.

Amíg a TTK minden egyetemen komoly szerepet vállal a természettudományos tanárok képzésében, és amíg nem vált attitűdöt a tanárok megítélésében, addig nemcsak fenntartója és képviselője, hanem ezernyi csatornán előidézője is a tanári mesterség alacsonyabb szakmai minőségének és ezáltal alacsonyabb társadalmi presztízsének is. Egyébként valóban sokan voltak, akik még nem tudták, hogy mit kezdjenek az életben, és ezért elmentek egy kellemes tanár szakra. Bologna után ezt ugye már tizennyolc évesen nem lehet, mert a tanárság nem alapszak, és ha valaki szeretne matek BSc után tanári végzettséget, akkor kénytelen más attitűddel indulni. Már csak a keretlétszámok aránya miatt is.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak alakulni a természettudományos tanárjelöltekkel szembeni elvárások a tanári mesterszakokon. Amikor én tanultam, akkor még általános volt, és talán azóta is előfordul, hogy csak azért, mert természettudományos és nem bölcsész a vizsgázó, tizedakkora az elvárás egy pedagógia- vagy pszichológiavizsgán. Egyszer ki is kellett kérnem magamnak, hogy csak azért, mert tudok egyenletet rendezni, még nem vagyok érzelmileg fogyatékos. A trendek nehezen változnak. Talán a Bologna ebben is véletlenül segít azáltal, hogy nem bontja csoportokra a különféle alapszakú tanárokat. Meglátjuk.

281 kontra 9: tudóstanár

Tíz éve diplomáztam először mint matematikatanár. Öt évet jártam egyetemre hozzá. Az öt év alatt összesen tanultam hat kreditnyi pedagógiát és három kreditnyi pszichológiát, ebből kettő pedagógiatörténet volt, ami jobbára abból állt, hogy megtanultuk, kik és mikor írtak pedagógiatörténeti könyveket, és volt még pár pedagógia és pszichológia, ami alig érte el a közműveltségi szintet. A tanári mesterségre való felkészítés ezeken felül gyakorlatilag annyiból állt, hogy megtanultam lehetetlenül bonyolult matematikai struktúrákban gondolkodni 281 órában. Fel nem foghattam, hogy miért nevezték ezt tanárképzésnek.

Még mindig él itt, Keleten a tudóstanár mítosza. Elvárjuk, hogy egy jobb gimnáziumi matektanár márpedig legyen képes a matematika tudományához hozzátenni. Éjszakánként néha el-elmeditálva aludjon el vagy riadjon fel, és valami fontos levezetésen dolgozzék úgy, hogy néha felejtsen el a szertárból kimenni enni, aludni vagy órát tartani! Legyen egy matematikatanár mélyen beavatott! Nem azt mondom, hogy mindenki így gondolja, de létezik ez az elképzelés. Ez a mítosz persze a tanári szakma felé irányítja azokat, akik ilyenek vagy ilyenek szeretnének lenni. Az újratermelődés köre így bezárul. Viszont senki sem ad választ arra, hogy vajon ez a mítosz jó-e. Még akár az is lehet, hogy jó. Én személy szerint nem hiszem. Az a képzés, amelyikben én vettem részt, az ehhez a tudóstanáros státushoz tökéletes volt. A hat kreditnyi pedagógia és pszichológia alatt a következő fogalmak, szóösszetételek biztosan el sem hangzottak: szülői értekezlet, utolsó pad, hátrányos helyzet, alkoholista szülő, drogprevenció, drogérintett csoport, érdeklődő gyerek, depresszió, nevelési tanácsadó, fegyelmezés, hiperaktív gyerek, csoportmunka, önismeret, gyógypedagógia, fejlesztő pedagógus, integrált oktatás, napló… A világ végéig folytathatnám a sort.

Kicsi korom óta azt érzem, hogy nagy a baj a tanári mesterségben. Olyan voltam világéletemben, aki nem illeszkedett a rendszerbe, és nehezen vagyok betörhető. Ahogy sorra megszenvedtem az általános iskolát, a gimnáziumot, az egyetemet és a neveléstudományi doktori iskolát, sorra azt gondoltam, hogy majd ott fogok tanítani, és majd sokkal jobban fogom csinálni, mint azok, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak arra, amit csinálniuk kellett. Amikor doktorrá avattak, már rég világos volt, hogy a „problémafa” gyökeréhez még mindig ásni kell. Amikor úgy döntöttem, hogy egyetemen maradok tanítani, azt tűztem ki célul, hogy akárhogyan is, de elérjem, hogy a matematikatanárok az öt év alatt 281 kreditnyi pedagógiát és 9 matematikát tanuljanak. Pont fordítva, mint ahogy nekem kellett ezt tanulni. Nem én értem el, de úgy öt éve elindult valami: az egyik örlibörd a kedvenc kollégámmal én voltam, akik egy természettudományi karon elkezdtünk pedagógiát szabadon választható kreditek keretében másként tanítani, de a változás elindítói nem mi voltunk.

Pedagógia kar elkezd tanárt képezni

Az elmúlt években az ország különféle tanárképző helyein egyre nagyobb számban jelentek meg az olyan tárgyak, amelyeket a tanári mesterségre készülők (nem véletlenül használom most ezt a magasztosabb kifejezést) szabadon választhattak. Lehet a kisebbségek helyzetéről, oktatásszociológiai kérdésekről tanulni, lehet önismereti tréningen részt venni, alternatív oktatással ismerkedni. És bár tény, hogy egy kedves barátnőm vigasztalhatatlanul zokogva távozott egy „erőszakmentes kommunikáció” címet viselő óráról, attól még az egyetemi mamutok mozgását nem lehet nem észrevenni.

A Bologna-folyamattal párhuzamos alakulások eredményeként az erőviszonyok újrarendezésénél a PPK nagyon jól pozicionálta magát, a TTK viszont kezdetektől fogva nem tudja, mi az a tanárképzés, így eszébe sem jutott, hogy tanárokat akarjon képezni. Persze azt még senki sem tudja, hogy ki és hogyan fogja a különféle szaktárgyakhoz kapcsolódó szakmetodikát tanítani. És ha esetleg azt még tudjuk is, hogy ki, akkor sem látszik, hogy a Bologna-folyamatba mindez hogyan fog belepasszolni.

Nem osztályharcok, hanem személyes sértődések története

Persze ez is szerencsétlenkedve történik. Hogyan másként történne? Hiszen nincs olyan orákulum, aki leülne és gondolkodna legalább tíz percet, majd közölné, hogy miket kell tanulnia egy tanárnak, hanem inkább ki-ki saját lovát dicsérve, saját borját segítve küzd, és az erőviszonyok összemérésének eredményeként, lobbiharcok és dzsungelháborúk következményeként jön létre minden tanterv (egyetemen, középiskolában egyaránt). Fel nem foghatom egyébként, hogy ezt miért csinálják az egyetemi dolgozók. Képtelen vagyok megérteni, hogy minek kapaszkodnak az emberek abba a szánalmasan hitvány fizetéssel járó, megfeszülős munkakörbe, amelyet egyetemi dolgozóként osztanak ránk. Talán sokat segítene, ha nem azoknak a feladata lenne összerakni egy tantervet, akik azt később tanítani fogják. Egyébként az ELTE PPK ebben az átgondolt összerakásban várakozáson felül teljesített. Kíváncsian várom, hogy mi fog történni. Nagyon szurkolok.

Írok néhány szót az oktatástechnológiáról is. Nem mintha különösen fontos dolog lenne, de talán érdekes és jellemző példa. A természettudományi karokon a korábbi ötéves tanárképzéshez kapcsolódóan jelenleg néhány félévig oktatástechnológiát is oktatnak a természettudományos tanároknak. Egyszerűen azért, mert a pedagógiával foglalkozóknak, a gyerekekkel, emberekkel dolgozó, szociálisan érzékeny, érzelemgazdag embereknek van – vagy legalábbis volt – egyfajta sajátos idegenkedésük a gépektől (nem tudom, hogy miért). Noha ez a tárgy gépekkel segített óra, mégis színtiszta alkalmazott pedagógia. Semmi ok nincs tehát arra, hogy az új modellben a természettudományi karokon oktassák. Néha személyes ellentétek okozzák (főnökök utálkoznak), hogy a nagy átalakulás közepette, melynek során a természettudományi karok leválasztanak magukról minden pedagógiai jellegű dolgot, az oktatástechnika nem tud tisztességesen beleolvadni a tanárképzés keretei közé. Ehelyett úgy sorvasztják el a körülmények, hogy az összegyűlt tapasztalatot, illetve az egyáltalán nem jelentéktelen eszközparkot senkinek nem lehet átadni. Szomorú ez. Azt látom, hogy a tanárképző karok az oktatástechnológia és a hozzá kapcsolódó területek oktatásában erős hátránnyal küzdenek a természettudományos karokhoz képest, és semmi jelét nem tapasztalom annak, hogy oda átmenthető legyen valami az összeomlófélben és megszűnőben lévő természettudományi karok oktatástechnikai csoportjainak fizikai és szellemi eredményeiből.

Tanárt képezni

Idáig végig arról írtam, hogy mik történnek a keretekkel, de a tényleges tartalomról szó sem esett. Biztosan sok múlik azon, hogy melyik karnak hány órában kit mire kellene felkészítenie, hiszen hat órában nem lehetett csodát tenni. De talán a lényeg mégsem a keret, hanem a kitűzött célok és a megvalósítás aprópénze.

Egészen addig, amíg az iskola feladatait, a tanári lét, illetve a tanárság céljait, alapfunkcióit naponta megkérdőjelezzük, átértékeljük és újrafogalmazzuk, addig a tanárképzést ehhez igazítani olyan lenne, mint időjárásfüggően gyártani autókat. Egyrészt nem is igazán lehet, másrészt nyilvánvalóan diszfunkcionális lenne. Pár évente jelennek meg olyan pedagógiai divatirányzatok, paradigmaváltások, drámai hangsúlyeltolódások, amelyek miatt mindent egészen másként kellene felépíteni. A legalapvetőbb kérdésekre sincsenek konszenzusos válaszok. Én egyáltalán nem bánom, hovatovább kifejezetten üdvösnek tartom, hogy egy tanár elmeditálhat, sőt kénytelen is néha elmeditálni, mit csinál, és miért. Így viszont a tanárképzés nem képes készre nyammogott, megtanulható válaszokat adni a jelölteknek. Tele vagyunk kételyekkel. Egy tanárjelöltnek talán nagyon mást át sem lehet adni, mint mindenféle, gyakran egymásnak ellentmondó gondolkodási keretet, amelyektől ő maga is tele lesz kételyekkel.

Én egyfajta pszichologizáló irányzatnak vagyok a képviselője. A legfontosabbnak azt látom, hogy egy tanár értse, hogy mi zajlik éppen a diákjaiban, és ahhoz mérten tudjon segíteni. Az iskolát bizonyos értelemben olyannak látom, amilyen valaha a fonó lehetett. Lehet, hogy nevét a fonásról kapta, de lényegét tekintve a vajmi kevés köze volt a fonáshoz. Az egyenletrendezés egy matekórán talán annyira fontos, mint a fonás volt a fonóban. Ha nem technokrata szemlélettel nézzük, akkor a lényeg egészen máshol van. A nagy kérdés az, hogyan lesznek felnőttek, érző és gondolkodó, testileg és lelkileg egész és egészséges lények azok, akik bemennek egy iskolába. Én ehhez a célhoz rendelnék valahogy tanórákat, vagy kicsit általánosabban fogalmazva, ennek rendelném alá az oktatást, akár az oktatás formáit is egyetemen és közoktatásban egyaránt. Korántsem vagyok biztos benne, hogy legjobban minden heti rendszerességgel tartott, kilencven- vagy negyvenöt perces órákban adható át. Ez persze csak az én nézetem az iskoláról, a tanári és tanárjelölti szerepről.

Amit viszont talán egy kicsivel objektívebben is hiányolhatok, hogy szinte kivétel nélkül olyan egyetemi tanárok vesznek részt a tanárképzésben, akik maguk sosem tanítottak, vagy ha igen, akkor sikertelenek és boldogtalanok voltak munkájukban, és azóta is gyakran évtizedek teltek el. Második tanár szakom végzése alatt már sok éve tanítottam. Elég meglepő volt olyanokat hallgatni tanórákról beszélni, akik maguk sohasem tanítottak. Hiteltelenek voltak, tankönyvszagúak és üresek. Egészen biztosan döbbenetesen jót tenne a hazai tanárképzésnek, ha a tanárképzésben dolgozó egyetemi tanárok hetente egy fél délelőttöt egy szabadon választott normál iskolában tanítanának. Vagy legalább meglátogatnának egy iskolát félévente és hospitálnának, esetleg nagynéha beszélgetnének egy gyakorló tanárral, vagy pár évente végigülnének egy érettségit. Ha tehetném, én biztosan előírnám kötelező jelleggel a heti négy óra közoktatásban történő részvételt.

Sokat lehetne és kellene meditálni azon, hogy milyen képességeket, készségeket, tudást, kompetenciát, tudomisénmit kell egy tanárjelöltnek elsajátítani. Talán voltak is ilyen megbeszélések. Talán jobbára ennek eredményeként jöttek létre az új tanárképzési programok. Talán valahol el is lehetne olvasni, hogy mit terveznek, és hogyan. Talán valakiktől még javaslatot is kértek valakik. De ez a vita valahogy nem nyilvánosan zajlott le. Nem volt vitafacilitátor, aki meghívta és összerendezte volna a mindenhonnan érkező véleményeket, gondolatokat. Ma már van elképzelésem arról, hogy hogyan kéne tanárt képezni, de engem speciel arra sem kértek meg, hogy írjak egy oldalt arról, hogy mit tanítok tizedik éve a tanárjelölteknek. Nem vagyok egyáltalán megsértődve, jól ismerem az egyetemek mamutszervezetét, ez csak helyzetjelentés. De akkor is jellemző. Engem még senki sem kérdezett meg, hogy mit gondolok úgy egyáltalán a tanárképzésről. Persze lehet, hogy hülyeségeket gondolok, de ezt honnan tudják előre? Ennek a cikknek ez is az oka. Belekiabálom a világba, hogy gondolok dolgokat.

Talán azért is érdekes ezt valahogy szélesebb társadalmi vitára bocsátani, mert a pedagógiai main-stream, az akadémiai pedagógia szinte semmi mondanivalóval nem rendelkezik a krétaporos kezű pedagógusok számára. A méjnsztrím ezernyi áttételen keresztül bizonyára oszlopos szerepet vállal a tanárképzés tartalmának szolgáltatásában és magában a tanárképzésben is. Ugyanaz a méjnsztrím, ami a krétaporos pedagógusoknak utat mutathatna, gondolkodásra serkenthetne, inspirálhatna, még arra sem képes, hogy megjelentessen egy széles körben olvasható lapot. A méjnsztrím eleve nem is érzékeny a krétaporos pedagógusok gondjaira, kérdéseire, feladataira. Nagyon fura ez. A divat élvonala is elszakad a közízléstől, és látszólag saját világot teremtve él, de a létrehozott modellek tartalmának a plebsz divatirányzataiba való migrációja és integrációja félév, egy év késéssel ugyan, de egyértelműen látható. Ugyanezt nem látom a pedagógiában. Persze lehet, hogy csak nem elég éles hozzá a szemem. Az is fontos talán, hogy a nagy divatdiktátorok kivétel nélkül terveznek olyan ruhákat, amiket nagyon jó felvenni. Ha elmegyek egy Gucci, Armani, Prada, Dior, Cartier, JP Gaultier boltba, akkor éppen azokat látom. Nem nagyon tudom, hogy az akadémiai pedagógiában hova kéne ahhoz mennem, hogy tucatjával olyat olvassak, ami olvasható és használható is.

Kik akarnak tanárok lenni?

Hosszan beszélhetnénk a fennálló társadalmi rendről és abban a tanárok, illetve a tanárság és a szakma helyéről. De már éppen elegen írtak erről ahhoz, hogy nekem most ne kelljen. Házi feladat: mindenki gondoljon utána azoknak a társadalmi újratermelődési folyamatoknak, amelyek stabilan tartják a jelenlegi helyzetet. Fentebb érintőlegesen említettem már motívumokat, melyek a tanári pályára terelhetnek valakit, de talán érdemes valamivel nagyobb összefüggéseiben is rápillantani a kérdésre.

Ma jobbára az lesz tanár, aki otthon békében üldögélve eldönti, hogy tanár lesz, vagy ezt választja azok közül a helyek közül, ahová felveszik. Nekem nem tűnik úgy, hogy ez lenne a leghatékonyabb kiválasztási eljárás. A honvédség például már szakított azzal a passzív rekrutációval, ami a tanárképzést most is jellemzi. Vonzó perspektívákat próbál kínálni, jelentkezőket vonzani, hogy utána tudjon kedvére válogatni. Egy egyetem talán sosem fog óriásplakát-kampányba kezdeni, melyben saját tanárképzését méltatja, hogy azután a legjobb tanárjelöltek közül válogathasson. Egyszerűen testidegen annak ellenére, hogy egy közepesen értelmi fogyatékos ember is öt perc alatt belátná, hogy a passzív rekrutáció nem feltétlenül optimális.

Az új felvételi rend nemhogy oldja, inkább nehezíti a célzott rekrutációt, hiszen a rendszer szinte mindenkit beenged. Nem beszélve arról, hogy megoldatlan az a kérdés, miként válasszanak az emberek hivatást, szakmát maguknak. Én dacból lettem pedagógus, de ez sem biztos, hogy jó drive.

Talán ideje lenne valakinek azon is elgondolkodni, hogy hogyan, milyen alapokra és milyen motivációkra lenne érdemes tanári mesterséget építeni. Nem vagyok makroökonómus, de elég hihetőnek tűnik, hogy nem gazdaságos úgy tanárokat képezni, hogy 70%-uk várhatóan sosem tanít majd.

Összefoglalva

Jó lenne végre valahogy a gyakorló pedagógusokat, a legmagasztosabb értelemben krétaporos kezű tanárokat megszólítva kitalálni ezt a szakmát, rekrutációval, képzéssel, elméletalkotó gondolkodókkal együtt.

Hanczár Gergely

30 üzenet

  1. Szávai István szerint:

    Kösz ezt a magázást. Nem árt emlékezetni néha a többieket, hogy Szávai még beszélt Leninnel!
    Szerencsére épp az előbb ment el egy nyolcadikos, egy órát dolgoztam négyükkel egy forgatókönyv terven, nem az én tanítványaim, most láttak kb másodszor, de tegeződve köszönt el, persze észre sem vette.

    A rákereséssel amúgy vigyázni, a Replikát nem én adtam ki, hanem a fiam.

    Ízsnek meg adom a teljes idézetet:

    “…a természettudományt azonosítják az emberek, egyfajta zárt eszköztárral, amiben sebességet és súlyt lehet mérni, meg távolságot. Ahol vannak primitív törvények és más semmi. Fizikatudástól függően már meg vannak győződve arról, hogy nem foglalkozik a fizika színekkel, vagy úgynevezett rezgésekkel, vagy megmagyarázhatatlan dolgokkal. Az a gyanúm, hogy ők azok, akik egyfajta standard, tankönyvízű fizikával találkoztak a középiskolában, és ezt azonosítják is a fizika tudományával. Persze ugyanez matematikával is igaz. Szerintem ez elég szomorú. Mintha a rajzoktatás abból állna, hogy megtanuljuk festékboltba vezető buszok menetrendjét. Aztán teljesen jogosan vágják a rajztanár fejéhez, hogy ez egy Rubens, vagy egy neoprimitív grafiti a Nyugati aluljárójában, amit ő, mint rajztanár a hülye fejével sosem fog érteni, sőt a rajztanárok sosem fognak érteni. Sőt, a művészek sosem fognak érteni.

    Ha a tanáraink nem egy lezárt, befejezett, minden kétséget eloszlatott tudományként adnák át a fizika vagy matematika általunk eddig megismert törvényszerűségeit, akkor talán más lenne a tudományképe az embereknek. “

    Lelőhely:

    http://oktatasfilozofia.blog.hu/2007/12/

    Persze ez életkorfüggő is,nem az óvodában kell kezdeni kétségeket támasztani. ( Ha megtudom, hogy valaki óvodásoknak elmeséli a Piroska és a farkas farkasbarát változatát, találkozunk az edzőteremben!!!)

    Szerintem az a baj Gegely, hogy túl interdiszciplini vagy, ráadásul viszonylag könnyű megérteni, amit írsz. Ez a kettő így együtt nem nagyon megy át a médián, de én a helyedben nem változtatnék.

    Van egyébként nagyobb baj is annál, mint ha nem közölnek. Ha leközölnek, és utána rájössz…. És még csak remény sincs, mert utána mindig rásjössz valamire, ami onnan kimaradt, vagy rosszul írtad, gondoltad. Szerencsére a szerkesztőn kívül más nem nagyon olvassa ezeket a szövegeket, bár mindenki hall róluk, vagy úgy tesz.

    Műhelyjelenségekről emilt is szívesen veszek, akár vázlatos szöveget is, nem lopok belőle!

    Mi maradt még ki?

    Egyrészt persze a Grosglockner, ha esetleg nyáron nem vitorlázol, nincs-e kedved felbicajozni velünk ( a többes szám lehet, hogy itt is túlzás, de még valami…

    Ja, igen:

    “Találkoztam már olyan “rajztanárral”, aki emlékkönyvből rózsákat másolt a táblára, és a gyerekenek azokat kellett lemásolni. Vagy, egy másikkal, aki csak a “símásan” festett felületeket fogadta el. Láttam mákragasztást, és szörnyű giccseket pályázatok zsűrizésekor, kész hányinger.
    Olyan is van, aki bejön hozzánk, mert nem érti, hogy miért szereti nálunk a gyerek ugyanazt, amit nála utál. És a végén azt a következtetést vonja le, hogy a mienk nem “rendes” rajzóra. Érted? Mert a rendes, az az övé. A “rendes”, az a mosóporosfakonnal az asztal sarkán, amit le kell a gyerekeknek rajzolni, amíg ő beírja a naplót, vagy megnézi az újságot. Azt gondolják, hogy a rajzot nem kell fejleszteni, az fejlődik magától. Nem is értik a továbbképzéseken (már aki odáig eljut), hogy mi az, hogy feladatokat kitalálni, meg pedagógiaia tudatosság a rajzoktatásban !? Minek? A fizetés úgy is jár….”
    ( L. Ritoók Nóra egyik magánleveléből. Nyilvánossá téve a szerző engedélyével.)

    Szóval nehogy bárkinek olyan tévképzete legyen, hogy egy jól képzett rajztanár az valami kívánatos jelenség lenne úgy általában az iskolavilágban. Kivételes szerencse kell, hogy valahol egyáltalán megmaradhasson.

  2. Kádár Judit szerint:

    István, én már a "készségtárgyak" megnevezésnél elakadok, és úgy gondolom, ebből nyílik az emlékkönyvek cuki rózsája meg a mosószeres flakon. Énektanár nem jár errefelé? Irodalomtanár, akinek a tárgya a mitakartmondaniaköltő, a hovajártiskolábapetőfi és a most lediktálom a metaforák fajtáit agyatlanságával jutott át a komoly tárgyakat a készségtárgyaktól (értsd: bóvli, futottak még, lazítsunk egyet kémia után) küszöbén.

    Mellesleg régi vágyam, hogy matekot, fizikát, kémiát tudománytörténeti, kultúratörténeti összefüggésben tanítsanak – legalább középiskolában. Sain Márton, Károlyházi, Vekerdi Laci bácsi… A biológiának ökológiai mélységet adnék, a földrajznak néprajzi, antropológiai hangsúlyt.

    Csak azt kéne kitalálni, mi a fenének akar valaki valakinek valamit megtanítani azon kívül, hogy így szokás. Ha ezt meg lehetne válaszolni, rögvest eltűnhetne a mitakaraköltő, a rajzoljvázát és a soroldfelapuhatestűeket szellemtelen dögunalma. De annak a dögunalma is eltűnne, hogy "használható tudást" mindenkinek… "ha pattan zsenge tokja/a mennyországot pedig bízzuk a gyerekekre és az angyalokra".

  3. Szekszárdi Juli szerint:

    A gond, kedves Virtuálisok, már ott kezdődik, hogy az igazán széles látókörű, kreatív, nyitott stb. embereknek csak elenyésző hányada megy pedagógusnak. Aki ebből az őrültebb fajtából mégis oda sodródik, az vagy szenved a behatárolt mozgástértől, az általános fafejűségtől, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől, bemerevedik, kiég, vagy még idejekorán pánikszerűen menekül. És ez a menekülés természetes önvédelemből történik, mint Gergely esetében, akinél nem tudok nem gondolni arra, hogy milyen csodálatos lenne, ha ilyen színes, tehetséges, elhivatott emberek tanítanák a jövő pedagógusait. DE…

    Az ifjú Stolzingi Walter jut eszembe (Wagner Nürnbergi mesterdalnokok című operájából), aki arra vágyik, hogy bekerüljön a mesterdalnokok tekintélyes céhébe. Ehhez azonban megfelelve a céh idősebb mesterei követelményeinek meghatározott szabályok betartásával kell mesterdalt előadnia. A “felvételi” során Beckmesser feladata, hogy minden szabályszegésnél üssön egyet az erre a célra rendszerített kalapáccsal. A tehetséges ifjú szárnyaló dalával olyan sok szabályt hág át, hogy énekét végül teljesen szétkopogja a tehetségtelen és féltékeny ítész. Walter az első körben nem is lesz mesterdalnok… Az ő esetében azonban segít a szerelem és ennek (is) köszönhetően a nagyszerű Hans Sachs… De mi lesz a mi ifjú dalnokainkkal? A Beckmessereknél a pénz és a hatalom…A Hans Sachsok pedig a háttérben berzenkednek, és képtelenek érdemben segíteni.

    Semmi gond, nagy a világ, és nyitottak a határok! (No, de erről már esett is szó, és kerekedett némi vita Domokos Zsuzsa naplójánál).

  4. Kádár Judit szerint:

    Ó, bozse moj! – ezt elbaltáztam (éjfél körül megeseik az ilyesmi). Úgy értettem: "a komoly tárgyakat a készségtárgyaktól elválasztó küszöbön".

    Bocsánat!

  5. gombszemu szerint:

    Visszatérő kérdés a "miért is tanítunk?"

    Évekig küzdöttem taneszközkészítés témakörben tanárszakosokkal. Próbálkoztam mindennel, példákkal-ellenpéldákkal, elemzéssel, "képzeljük el hol, hogyan tudnánk használni?" megfogalmazásokkal, kb. teljesen hiába. Évről-évre ugyanaz a minőség. Átgondolatlan, használhatatlan digitális szemét.

    Az előző félévre a sok kísérlet meghozta eredményét. "A módszer" annyi volt, hogy a taneszköz szó elhangzása előtt 90 percet beszélgettünk az oktatás céljáról, illetve az egyéni oktatási célokról, majd ehhez "gyártottak" taneszközöket.

    Lehet, hogy nem a céltalansággal van a baj, de Kádár Judit: "Csak azt kéne kitalálni, mi a fenének akar valaki valakinek valamit megtanítani azon kívül, hogy így szokás. Ha ezt meg lehetne válaszolni, rögvest eltűnhetne a mitakaraköltő, a rajzoljvázát és a soroldfelapuhatestűeket szellemtelen dögunalma." is erről ír szerintem.

    Van egy blogom, aminek a statisztikák szerint még látogatottsága is akad. Novemberben az informatikatanítás céljáról írtam és megkérdeztem az olvasókat, hogy nekik mi a tanítási céljuk.
    Még senki nem válaszolt 🙁

    http://informatikatanitas.blog.hu/2007/11/30/az_informatikatanitas_celja

  6. Hanczár Gergely szerint:

    bocsánat a magázásért.
    a megjegyzés azért nagyon jólesett.
    am,int lesz valami használható anyagom csoportok működéséről, akkor szólok Neked. Gergely

  7. L. Ritók Nóra szerint:

    Kicsit szeretnék írni a rajztanári képzésről is. Tegnap Szávai Pista már feltette egy levelem részletét, nem volt túl optimista, dehát a világ sem az, pláne a pedagógusoké. Amikor én végeztem, (hú de régen volt), már akkor éreztem, hogy baj van. Tudtam, hogy kell formákat elemezni, szénnel, temperával enteriört rajzolni, festeni, de nem tudtam, hogy kell feladatot adni egy hét évesnek, és, hogy a filctollat hogyan használjuk a rajzórán? Aztán az utóbbi 10 év tanártovábbképzési tapasztalata megerősített: nem jól megy a tanárképzésben a dolog. Egyszer, már az Iparon, valamelyik tanárom azt mondta, a rajztanítás azért van olyan helyzetben, amilyenben van, mert akik döntési helyzetben vannak, azok éveken át szomorú köcsögög (jaj, ezt ma már nem szabad így leírni!!!), szóval szomorú népművészeti agyagedények szomorú árnyékait rajzolták, és azt hiszik, ennyi a rajzoktatás. Azt kell gondoljam, van benne valami. Azt is gondolom, a művészeti iskolák hálózata tett valamit a dologért, intézményesítette, így elfogadhatóbbá tette a rajzoktatást is, bár vannak, akik ennek pont az ellenkezőjét gondolják.Mindenesetre a vidéki kisiskolákban (lásd a tegnapi levélrészletem) nagyon sok helyen bűn az, amit rajztanítás címszó alatt lehet látni. Sosem értettem, miért gondolja azt bárki, hogy ahhaz nem kell érteni? Most eszembe jut egy régi tanítványom, nagyon ügyes cigánylány volt, jól is tanult, szerettem volna, ha a művészeti gimnáziumban folytatja tanulmányait. Az anyuka a javaslatomra így reagált: Jól van, tanárnéni, megpróbáljuk ezt a pincérséget, aztán, ha nem sikerül, legfeljebb lesz rajztanár…..

  8. Szávai szerint:

    Mostanában eléggé tetőzik a munka, épp jelezném pár kusza mondattal, hogy készülődök egy összefoglalóbb jellegű hozzászólásra. ( Bocs a terjedelemért, nem volt időm röviden írni.)

    „De milyen szép is lenne, ha végre szakma lenne a miénk! Mint mondjuk, az asztalosé. Mert mi sem természetesebb, hogy neki előbb elmagyarázzák, milyen típusú fák vannak, mi az a politur, ne adj isten az intarzia, aztán a kezébe nyomnak egy fadarabot, hogy faragjon belőle előbb egy stokedlit, polcot majd végül egy ezer fiókos szekretert. Vajon ez a jól bevált metódus miért nem alkalmazható a tanárra? Miért gondolják, hogy nekünk elég – hogy a példánál maradjak – ha megismerjük a bútorok történetét, és már készek is vagyunk a "mesterremeket" elkészítésére. Federmayer Katalin. http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518#kk

    Gyorsan tegyük hozzá, előrebocsátva, hogy asztalosképzés is sokféle van, maradjunk csak a barkács-hobbi asztalos – kézművesmester – indusztriális famegmunkáló szakmunkás hármasánál, ne osztogassuk tovább a kézművesmestert a famunkákban utazó vállalkozó szakmunkás, stb. alkategóriákba.
    De az alap valóban ugyanaz, ismerkedés az anyaggal ( gyakorlatban vagy az anyagismeret tantárgy rettenete elméletben, fát még két évig nem fog látni?, első műveletek, lépések…
    Egyre bonyolultabbak, muszáj megtanulnia némi kémiát, fizikát is… készségek kiépítése, gyakorlás….

    És hát valóban a pedagógusképzés is így kellene kezdődjék, eddigi ismeretek rendszerezése az „anyagról” körtágítás, tevékenység, utazások különböző életkori kultúrákban, társas műveletek modellezése társas kapcsolatokkal, ismeretanyaggal, stb.”

    Humán – reál pedagógus ellentét körüljárása előtt szíveskedjék mindenki Koós Károlyt olvasni ( De tőlem olvashat Richard Bachot is ). „Istenem, csak a barátaimtól óvj meg engem, ellenségeimmel elbánok magam is!” Nem tudom, okozott-e több kárt valaki is a művészeti nevelés ügyének, mint a baudleri albatroszt mentségül – önbizonykodásul körmeneti zászlóként mutogató művésztanár, aki a reálvilág rabszolgasorsa, siralomvölgye, aljas, elembertelenítő, érzék és érzelemmentes világa helyett bűbájos mosollyal invitál a művészetek világába.
    Személyességet ígér, érzékenységet, együttérzést, elfogadást, az amott kínált durva magárahagyottsággal, tárgyszerű teljesítménykényszerrel szemben.
    A jellemzett nevelő barátom, sors és harcostársam, magam is majdnem azt teszem, amit ő, csak kissé más hangsúllyal, kissé tágabbra nyitott fénycsóvával, amibe befér a siklószárnyat tervezgető Leonardó ( Tudod, egyetlen dolog hiányzott ahhoz hogy sikerüljön neki, a rétegelt lemezkészítés technológiája. Mert hiába vannak remek ötleteid, ha nincsenek eszközeid a kivitelezésére. ) Belefér Kruesi is, aki fejét csóválta egy Edisonnak feljavításra küldött írógép láttán: „Tudja, ha egy gép nem szép, akkor az általában nem is működik jól!”)
    Főleg a kortárs képzőművészetben lenne nehéz ilyen humán – reál ellentétet fenntartani, és akkor még a homo politicus szóba sem került.

    Óraszám átrendezési javaslatokat pedig csakis tartalmi, módszertani háttéranyag melléklete esetén vagyok hajlandó figyelemre méltatni. Ugyanis teljesen természetes, hogy ha száz évvel ezelőtti rajztanítási módszertanban gondolkodom, akkor heti nyolc órára lenne szükségem ahhoz, hogy a tanulókat ötödiktől nyolcadikig eljuttassam a kortárs művészetek tevőleges megértéséig. ( Ugyanez jó módszerekkel – jó iskolai környezetben, nem csak rajztanár-rajzóra molekulákban gondolkodva, akár a heti egy órában is mehet, ha utóbbira nincs is általam ismert példa.)

    Kérek továbbá minden tantervi javaslathoz tanórán kívüli terhelési időkereteket mellékelni, a várható kimeneti teljesítménynél pedig szíveskedjenek a várható maximum – átlagos – és minimum eredményeket is jelezni. Megint csak fantazmagória, tudva, hogy a kerettanterv író fél éves munkájáért kapott mondjuk nettó kétszázezer pénzt. Persze volt olyan, aki egyszerűen csak porolt egy kicsit valami létező dokumentumon, beszúrt-elvett, kis mázat löttyentett rá, neki még ki is jött valami tisztes órabér.
    Ahogyan az általános iskolai tanár sem kell feltétlen napi egy órát készüljön valamennyi megtartandó órájára. ( „Pályakezdőként ebéd után elkezdtem a készülést a másnapi órákra, dolgozatokat javítottam, és már el is telt a nap. Az egész életem az iskoláról szólt” Egy kolléga szóbeli közlése.

    Más meg kiszólított két gyereket felelni a múltkori anyagból, (a gyengébbik kezdte, ha elakadt, a jobbik folytatta ) közben átfutotta a tankönyvet, munkafüzetet, aha, erről van szó, ezt és ezt kell kitölteni, na, akkor ez négyes volt meg ötös, a mai órán… Logikai egységeket vett, részösszefoglalt, színeseket mesélt, meg „szólt be” ( szakmai – pedagógiai – lélektani – konyhafilozófiai jófejkedések), csak épp nem végezték el a tanulókísérleteket, ha néha csoportmunkában dolgoztak, az a legjobb cserekek munkálkodását jelentte a gyengébbek értő arcot vágó mellékönyöklésével…

    Közben, ahogy látom, átúsztam az Ábrahám István szövegre, úgyhogy át is megyek oda folytatni:

  9. hanczár gergely szerint:

    eszembejutott egy nem túl régi írásom humán reál témakörről. leporolom kicsit, beszúrok-elveszek :), és felteszem a blogomra. oktatasfilozofia.blog.hu-ra. pár nap, egy hét, és már ott is lesz.

  10. Csavarhúzós szerint:

    Én a JATE-n végeztem, még a kreditrendszer és a SZTE-vé fuzionálás előtt. Amit az egyetemen tanári mesterségből tanultam, azt a TTK-n tanították meg nekem, a neveléstudományi tárgyak “fontosságával” az órarendkészítők is tisztában lehettek, pl. a neveléstörténet szemináriumot hétfő reggelre tették.

    Volt például olyan tárgy, hogy “fizikai problémák megoldása”, ahol középiskolás fizikapéldákat oldottunk meg, elfelejtkezve az időközben tanult felsőbb matematikáról, meg fizikáról. Szóval a diploma kézhezvételekor már frissített ismeretekkel rendelkeztünk arról, hogy mit tud egy 14 éves fizikából és hová és hogyan kell eljuttatnunk 18 éves korára. Ma – bár csekély minta, néhány frissdiplomás kollega alapján következtetek csak – mintha már annyira tudósképzés folyna, hogy a “kiképzett” tanár nem csak azt nem tudja, hogy hogy segíthet ha a diák “problémás”, de azt sem tudja, mik a tárgyából a középszintű, ill. emeltszintű érettségi követelményei, mi az az alapvizsga, és úgy általában mit is csinálnak azok, akik az ő szakját-szakmáját művelik.

    Visszatérve a TTK-ra, pl. kémia szakmódszertanon nem csak kísérleteket bemutatni tanultunk, de előadói módszertant is, hogy mondjuk milyen hatása van, ha sétálunk a padok között, ha kapkodva beszélünk, stb. És ez gyakorlat volt, tehát felvettük videóra egymás pár perces előadásait, aztán megbeszéltük. Jó volt, hasznos volt – igaz persze, hogy nem tanultuk meg ebből, hogy mi a szülői értekezlet vagy az osztályfőnök szavak jelentése, ez csak a kémiatanítás módszertanáról szólt, ám mégis a későbbi tanításhoz a TTK adta az egyetlen segítséget. (Illetve nyilván a gyakorló tanítás ötödévben, de azt én kihagytam, mert akkor már levelező hallgató lettem és tanítottam) A pedagógia tanszékről az volt a sommás véleményünk, hogy aki nem tud tanítani, az inkább főállásban beszél arról, hogy hogyan kell.

  11. Tamás Ferenc szerint:

    Én még anno az ELTE TTK-n végeztem valaha ’92-ben. Ha nem lett volna egy iszonyú jó pszichológusunk, akkor a szakmáról szinte semmit sem tudnánk. A szituáció-gyakorlatai rettenetesen sokat segítettek! Ráadásul a konkrét középiskolai tananyagot leginkább a magántanítványoktól kellett megtanulnom. Ehhez képest a hivatalos órák csak pluszt adtak. Szóval, nagyon-nagyon ráfér egy igen alapos leporolás a tanárképzésre!
    Ami a lényeg: Kedves András Vera pszichológus-tanárnő! Imádom – és mind a mai napig élek az Ön által – szigorúan tananyagon kívül adott – gyakorlataiból, persze azért már alaposan kiterjesztve a saját ismereteimmel!

  12. hanger szerint:

    ha jól látom, véletlenül van a rendszerben egykét ember, aki tanárt akar képezni, és véletlenül van a rendszerben egykét ember, aki tanár akar lenni. ez jó. jobb mint vártam.

  13. meseszép szerint:

    van egy alaptörténetem a témához. (bár kiderül belőle a korom, de bevállalom:))
    az elsős olvasókönyvemből egy történet máig megmaradt bennem.felnőttfejjel, sok-sok év múlva értettem meg, miért. tán az volt a címe, Karcsi cseresznyeországban. a haszontalan kisfiú jól teleette magát a fán cseresznyével, és nem akart ebédelni. nem ízlett a leves, a hús, a sajt (!). ezen a sajton gondolkodtam évekig. hogy jön az ebédhez a sajt? mi nem eszünk sajtot, az iskolában se kapunk, az ismerősök, rokonok se szoktak. mint a búvópatak, elő-előjött a történet, és filózgattam rajta. ma már értem. azóta jártam franciaországban, és elkötelezett híve lettem a sajtoknak. még a penészesnek is. 🙂
    de vissza a történethez. amikor én gyerek voltam, 3,60 volt a kenyér,….. teljesen más kultúra dívott errefelé. nem a terített asztal, polgári jólét, polgári érték-és szokásrend. ez a történet pedig erről szólt. hogy hagyjuk a gyereket megtapasztalni, élni, aztán magától belátja, az a helyes, ahogy mi élünk. egyen cseresznyét, ha kedve van, ha nem ebédre, uzsonnára megkapja tőlünk a sajtot is. és belátásos úton jut el oda, ahova parancsra talán sose.
    ez volt a pozitív változat. a negatív: 1. ez egy fordítás, és arra sem figyeltek, hogy kicseréljék, vagy kitöröljék a sajtot , mondjuk sütire.
    2. már akkor is voltak hozzá nem értők, akik mégis ott voltak, ahol a legtöbbet árthattak. és tankönyvet írtak. nem tudom.
    a tankönyv és a valóság ritkán találkozik.

  14. guest szerint:

    Ez a cikk egy irdatlan hosszú sopánkodás arról, hogy bizony a matematikának meg kell tanulni az alapjait is, ha vki vmely természettudományos tárgynak a tanára akar lenni:

    "A tanári mesterségre való felkészítés ezeken felül gyakorlatilag annyiból állt, hogy megtanultam lehetetlenül bonyolult matematikai struktúrákban gondolkodni 281 órában. Fel nem foghattam, hogy miért nevezték ezt tanárképzésnek."

  15. hanger szerint:

    kedves guest, nem találom a szavakat 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.24.
Átadták a civil szektor szakmai díjait
A NIOK Alapítvány idén ötödik alkalommal adta ki a Civil Díjakat, kilenc kategóriában díjazták 2019 legsikeresebb kezdeményezéseit a szűk körben, szabadtéren, a budapesti Hunyadi téren...
(Forrás: nonprofit.hu)
--
2020.09.24.
„Nóri nélkül? Az Igazgyöngy? Nem tudom elképzelni!”
A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola húsz évvel ezelőtt 60 diákkal indult, jelenleg hat településen 650 gyereket tanítanak,...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.09.24.
Több mint 3 milliárdból épül-szépül tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Ismét pénzeső hull a miniszterelnök kedvenc oktatási intézményére. Mint az a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból kiderül, az idei évben több, mint 1,5 milliárdot, és a 2021...
(Forrás: Népszava)
--
2020.09.23.
Kásler múlt héten teljes táppénzt ígért a tanároknak, nem lett belőle semmi
A miniszter szavaival szemben a valóság az, hogy csak abban az esetben kapják meg a tanárok a teljes összeget, ha a tankerület vagy intézményvezető is úgy akarja. A Pedagógusok Demokratikus...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Teljesen megbénítja a házi gyermekorvosok munkáját az iskolákban bevezetett járványügyi szabályozás
Két egyszerű mondat a köznevelési intézményekre vonatkozó járványügyi eljárásrendből, aminek következményeként lehetetlen helyzet alakult ki a háziorvosi rendszerben. A nevelési-oktat...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.09.23.
Tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az őszi érettségi idején
A szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett azokat megtartani. A nagy vizsgáz...
(Forrás: Infostart)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep