Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. augusztus 1. hétfő, 13:59
Címkék:

Állampolgári ismeretek – másképp

A Kurt Lewin alapítvány új kiadványa

„KLA füzetek a toleranciáért” címmel ismeretterjesztő füzeteket juttat el a Kurt Lewin Alapítvány középiskolákba. Az akció célja, hogy elősegítse a társadalomtudományos szemléletváltást a középiskolai állampolgári ismeretek oktatása során.

A Phare Access program támogatásával létrejött kezdeményezés négy területen kíván újat nyújtani a középiskolai diákok és tanáraik számára: diákjogok, multikulturális Európa, rasszizmus és szegénység.

A 3000 példányban megjelenő füzetsorozat az említett témákban, a diákokat is érintő társadalmi kérdésekre, problémákra hívja fel a figyelmet. A füzetek a diákokhoz közel álló, érthető szöveggel, sok fényképpel, didaktikus, az önálló gondolkodást ösztönző játékokkal jelennek meg.

A füzetekhez kapcsolódóan a http://www.romapage.hu weboldal oktatás rovatában a tanárok és diákok számára készült információs anyagok, feladatsorok, jogi ismeretek, cikkek válnak elérhetővé nemcsak azok számára, akik részt vesznek a programban, hanem mindenkinek, akit érdekelnek azok a témák, amelyek a füzetekben megjelennek.

Az alapítvány munkatársai a füzetek „diákbarát” kialakítása végett, a IX. kerületi Weöres Sándor Gimnáziumban végeztek próbatanításokat, ahol az iskola nyitott és segítőkész munkatársai szakmai és módszertani segítséget nyújtottak a program kialakításához. Gelsei Gergő programkoordinátor tapasztalatai szerint a diákok kezdetben nehezen váltak partnerré abban, hogy valódi közös gondolkodás, érdemi vita alakuljon ki egy-egy órán.

„Ez semmiképp sem az ő hibájuk, a hagyományos, poroszos oktatási stílus erre szoktat: passzívan fogadjuk be a katedra felől érkező információt, raktározzuk el azt, majd kellő időben ismételjük meg a lehető legpontosabban. Vannak dolgok, amiket ilyen módon lehet tanítani, de a szegénységről, idegengyűlöletről, jogokról ilyen formában szinte semmi nem adható át.” – nyilatkozta Gelsei.

Az egyik nehézség, amivel szembe kell nézni az oktatóknak, az az órákon való részvétel értékelése. Egy interaktív, vitára ösztönző program kereteibe nem fér bele a hagyományos osztályzási mód. Azért mert egy diák mást gondol egy témáról, ráadásul őszintén vállaljai is azt a közösség előtt, nem lehet rossz jegyet adni neki. Ezzel épp az ellenkezőjét érné el a tanár, mint ami a program célja: nem a toleranciát, egymás véleményének kritikus, de kompromisszumkész meghallgatását ösztönözné.

Gelsei Gergő véleménye szerint „a program lényege abban áll, hogy lehetőséget adjunk a diákoknak arra, hogy a készen kapott paneleket, kívülről jövő – legtöbbször negatív – előítéleteket, attitűdöket önmagukban felül tudják bírálni, valódi saját véleményekké tudják azokat formálni. Ezt sokféleképpen tehetjük, de abban biztosak vagyunk, hogy egyvalamivel biztosan nem érünk célt: a győzködéssel, az előítéletekkel szembenálló vélemény folytonos hangoztatásával, sulykolásával. Ehelyett az alternatívákat és azok szépségeit kell megmutatni a diákoknak.”

A füzetek korlátozott számban igényelhetőek az alapítványtól.
Bővebb információért, kérjük, keresse fel a http://www.kla.hu című weboldalt, illetve az Alapítvány munkatársait.

Gelsei Gergő (programkoordinátor): gelsei[pont]gergo[kukac]kla[pont]hu
Tel: 06/30-275-1737
Csuday Gábor (kommunikációs munkatárs): csuday[pont]gabor[kukac]kla[pont]hu
Tel: 06/30-269-0503

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep