Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. június 20. péntek, 5:38

Kölöknet

Internetes portál szülőknek

A Kölöknet az OFOE számára azért is különösen fontos és kedves, mert szerkesztőként, szakértőként, szerzőként az egyesület tagjai közül többen is részt veszünk a honlap fejlesztésében, a pedagógusok szempontjait képviselve egy szülőknek szóló portálon.

A osztályfőnöki szerepkör magában foglalja a családokkal való kapcsolatépítést és azt a lehetőséget, hogy pedagógus és szülő közösen gondolkozzon a gyerekkel kapcsolatos kérdéseken. Már önmagában ezért is örvendetes hír, hogy április végén elindult, és azóta egyre szélesebb körben válik ismertté egy szülőknek szóló internetes portál, a koloknet.hu. A Kölöknet az OFOE számára azért is különösen fontos és kedves, mert szerkesztőként, szakértőként, szerzőként az egyesület tagjai közül többen is részt veszünk a honlap fejlesztésében, a pedagógusok szempontjait képviselve egy szülőknek szóló portálon.

Felkérésünk egyik apropója éppen az OFOÉ-n ismertté vált virtuális tantestület volt. Az első, az együttműködést előkészítő megbeszélésen fel is merült az ötlet, hogy ennek a testületnek a tagjai egyszer majd virtuális fogadóórát vagy szülői értekezletet tartanak a Kölöknet szülői gárdájának.

Nem véletlen tehát, hogy ha ellátogattok a 4-14 éves gyerekek szüleinek szánt portálra, számos nálunk megismert névvel is találkoztok majd. A Kölökneten megjelenő témák a pedagógusoknak legalább olyan fontosak és izgalmasak, mint a szülőknek.

Itt van mindjárt a kompetenciamérés kérdésköre, többek között az eredmények nyilvánosságának ügye. Vagy a szülők viszonyulása gyermekeik iskolai tevékenységéhez. Gondolatébresztő írásokat rejtenek az olyan kérdések, mint a Baj-e, hogy stréber? vagy a Kell-e tanulni nyáron?. És itt is megjelenik napjain szomorú aktualitása: az iskolai erőszak.

A cikkekhez regisztráció után közvetlenül hozzá lehet szólni, tanácsokat kérni a szakértőktől, és lehetőség van fórumok indítására, illetve az ezekbe történő bekapcsolódásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.02.
MOST AKKOR KI AKADÁLYOZZA, HOGY 800 EZRES FIZETÉSE LEGYEN A TANÁROKNAK?
A kormány közel 800 milliárd forintot fordítana a pedagógusok béremelésére, nagyrészt EU-s forrásból. Egyszer azt mondják, már minden akadály elhárult az uniós finanszírozás elől, m...
(Forrás: lakmusz.hu)
--
2023.06.01.
400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr...
(Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep