Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2008. szeptember 12. péntek, 8:19
Címkék:

Integrációs mentorprogram kidolgozása

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány pályázatot hirdet „Sajátos nevelési igényű tanulók középiskolai integrációját segítő mentor program kidolgozásának támogatása” címmel.

Programkód: 3831

A pályázat célja a középiskolában integrált oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók segítését szolgáló adaptálható, innovatív modell értékű mentor programok kidolgozása. A mentor program az iskolai, közösségi beilleszkedést, befogadást segíti. Továbbá segítséget nyújt a kortárscsoporton belüli segítő, odaforduló szemlélet kialakításához. Célja a team munka erősítése. Nemcsak a szakemberekből álló team együttműködésére, hanem a tanuló környezetének aktív befogadó tevékenységére is épít.

Támogatott programok

A modellprogram: Az A pályázati egységen belül olyan modellprogram kidolgozását, megvalósítását és tapasztalatainak összegzését támogatja a Közalapítvány, mely segíti a középiskolai oktatásban integráltan résztvevő sajátos nevelési igényű tanuló(k) tantárgyi felzárkóztatását, érettségire való felkészítését folyamatos szakmai segítség nyújtásával.

B modellprogram: A B pályázati egységen belül olyan a pályázó osztályközösség által kidolgozott közösségépítő modellprogram megvalósítását támogatja a Közalapítvány, mely segíti a középiskolai oktatásban integráltan résztvevő sajátos nevelési igényű tanuló(k) iskolai beilleszkedését, befogadását, a kortárscsoporton belül a segítő, odaforduló szemlélet kialakítását.

Benyújtási határidő:
A modell: 2008. október 1.
B modell: 2008. november 30.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep