Az ártatlanság kora

Én 1952-ben tíz éves voltam. Akkor fedeztem fel, hogy meg lehet félemlíteni azokat, akik megszentségtelenítik a számomra legszentebb politikai értékeket.

Egyszer, amikor beléptem az osztályba, egy lány – Évának hívták – éppen azzal szórakoztatta a többieket, hogy Rákosi Mátyást utánozta: hogyan ül le, hogyan áll fel, hogyan beszél, hogyan gesztikulál. Tökéletesen megjelenített egy csúf öregembert. A többiek remekül mulattak rajta. Én viszont felháborodottan nekik támadtam. Hogy jönnek ők ahhoz, hogy Rákosi apánkat kicsúfolják és kinevessék?

Ez volt az első eset, hogy az osztályban mindenki rám figyelt – és ennyire. Megdöbbentem, hogy milyen csend lett körülöttem. És akkor Éva könnyek között könyörgött, hogy ne áruljam el.

(A kép forrása: www.szocrealkiallitas.hu)

Nemsokára új lány jött hozzánk. Helga bizalmasan közölte velünk, hogy Jugoszláviából menekültek. Úszva szöktek meg Tito, a láncos kutya országából.

Megszerveztük, hogy Helga közvetítésével segítünk a Tito ellen harcoló partizánoknak. A Béke Szállót építő munkások fütyörészése volt az a jel, amely a tudomásunkra hozta: a jugoszláv hazafiak tartják velünk a kapcsolatot. A rejtjeles fütyörészést természetesen csak Helga tudta megfejteni.

Helga titokban szöktette ki Jugoszláviából Pétert, akit az udvarukban rejtett el. Sokat mesélt a szintén tízéves, hosszú, szőke, hullámos hajú, sokat szenvedett hősről. Felváltva hordtuk neki a finomabbnál finomabb falatokat, és vágyakozva lestük a lichthofon át azt az ablakot, amely mögött bujkált. De soha nem sikerült megpillantanunk.

Félév múlva kiderült, hogy Helga soha nem élt Jugoszláviában, csak a szülei. Nincsenek partizánok, Péter sem létezik. Sírva vetettem Helga szemére, hogy hazudott. Ő azonban csak rejtélyesen mosolygott. Ráadásul az egyik lány azt mondta: „Helga azt mondta, hogy senki sem hitte el igazán, amit mesélt, csak te, a bamba kis kommunista!” Nekiestem Helgának, és megfenyegettem: ezért fel fogom jelenteni! Végre eltűnt a rejtélyes mosoly az arcáról.

Délután felhívott Helga nagymamája. Könyörgött, ne csináljak ügyet a játékból, ne tegyem tönkre a családjukat.

Persze eszem ágában sem volt senkit feljelenteni. Én csak azt a titokzatos mosolyt akartam eltüntetni Helga arcáról.

Sikerült.

Évekig nem beszéltünk egymással.

(Személyes közlés)

Részlet Szabó Ildikó Láthatatlan történelem, hallhatatlan történetek című gyűjteményéből. Kézirat.