A bennünk élő bohóc

Huszadik lesz a francia színjátszó fesztivál, amelyet 2009-ben rendezünk Pécsett! Istenem, hogy szalad az idő! Fiatalok sokaságának adtunk értelmes időtöltést a tanév unalmasabb napjaiban is, bejártuk színjátszóinkkal a fél világot Marokkótól Moszkváig. Az elején királyi többesben beszéltem, mert úgy dukált – nem nyomom magam előtérbe, nem illik! –, aztán beigazolódott a többes szám: elkezdtek körülöttem lenni. Megjelentek a régi színjátszósok mint szervezők, mint rendezők és mint az ügyet a szívükön viselők. De olyan is volt, hogy csak beugrottak a fesztiválra látni a többieket. Ma már társulatok, egyesületek jönnek segíteni, s elvégzik a munka nagy részét…

Minden fesztiválhoz jár egy továbbképzés – az amatőr színházi terepen szívügy ez, hisz hol a csudában tanulja meg a tanár a színházi technikákat, mikor nálunk színházi szakma és közoktatás még köszönő viszonyban sincs egymással.

Mi általában Franciaországból hívunk tanárt (egyrészt a francia nyelvű színjátszás iránti elkötelezettségből, másrészt, mert ott van óriási múltja a színház pedagógiának, lásd Lecoq Ariane Mnouchkine…) Az idén két, nálunk kevésbé ismert technikával próbálkoztunk: mindkettő a maszkhasználattal függ össze: a commedia dell’artéval és a clown- (bohóc-) technikával.

A commedia dell’arte a 17. század óta terjedő, közkedvelt színházi technika, amely a kötött típusokon, az improvizáción és erős fizikai igénybevételen alapul. Az egyetlen olyan ismert európai színésztechnika, amely valamelyest hasonlít a keleti technikákhoz – amúgy a mi európai színházunk a görögök óta leginkább szövegalapú.

A bohócok mindenütt ott vannak konkrét és elvont értelemben. Bohócruhába bújtatott gyorsétterem-reklám, mindenféle földi javakat hirdető biciklis bohócok, unásig lejáratott bohóctréfák múlt időkből előtűnő vándorcirkuszokban… De szerencsére vannak másféle bohócemlékek is: az egyszerűségükben zseniális színészteljesítményt felmutató bohócok a Cirque du Soleilben, a beteg kisgyerekek arcára mosolyt varázsló bohócdoktorok, a bennünk rejlő bohóc…

Ennek a belső bohócnak a keresésére indultunk Fransoise Simon francia színházi szakemberrel. Immár ötödik alkalommal hívjuk meg az őszi pécsi továbbképzésre, amelyet tanároknak, egyetemistáknak, profiknak és amatőröknek szervezünk. (Mi = a Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány, Üres Tér Egyesület.)

Milyen ez a piros orrú, mindig könnyek és mosoly közt vergődő kisember? Őszinte. A legkisebb manír is meglátszik arcán. Kiszolgáltatott. Mindig mindenki őt nézi, s alig várják, hogy történjen vele valami. Az orra is azért piros: itt vagyok, ide nézzetek! Állandó kapcsolatban van a közönségével: belőle él, nekik mutat. A sikertől, tapstól izgatott lesz.
Hisz abban, hogy ő a legjobb – hisz azért van ő itt és most, mert erre a szerepre őt választották. Egyszerű. Mindig a legrövidebb úton megy mindenhová – gondolatban és érzelmileg. Szerény. Soha senkit nem bánt, pedig vannak gonosz gondolatai. Mert a bohóc is ember! De még mennyire ember! És mindenkinek megvan a maga bohóca. Fransoise Simon kedvesen, de határozott kezekkel tépte le rólunk a rosszkedvet meg a ránk kövesedett szalonmosolyt.

A továbbképzés természetesen nincs a Felsőbb Szervek által akkreditáltak listáján. És nem is kifejezetten tanárképzési alapszolgáltatás. De aki jött, úgy érzi, szegényebb lenne, ha nem jött volna. Minden ősszel meghirdetjük a www.drama.hu-n is.

Vatai Éva
Pécs, Leőwey Gimnázium