Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. január 5. hétfő, 9:10
Címkék:

Vissza a nádpálcához?

Az esti órákban nem bírtam a gyerekeimmel, de az örökös fegyelmezés helyett jobbnak láttam egy nagy hancúrozásra invitálni őket, hogy kiereszthessék a fáradt gőzt. A hancúrozás után, mintegy levezetésként, viccelődve kérdeztem meg elsős fiamtól, hogy a tanító néni mit tesz veletek, ha nem fogadtok szót, volt-e már sarokba térdepeltetés. Fiam még a kölkös játék hevében derűsen válaszolta, hogy egyszer a Gézának az osztály elé, a sarokba kellett guggolnia.

Lévén a fiam rendkívül élénk fantáziájú gyerek, egy jó darabig nem is hittem el a történetet. Faggatni kezdtem. Nehezen – rá nem jellemző módon –, szinte dadogva mondta el a részleteket, amitől én csak jobban kételkedtem szavaiban, de fokozatosan jöttek elő az emlékek is: milyen színű volt épp akkor a mosdónál a törölköző, milyen színű pulóverben volt a megbüntetett kisfiú. Ekkor hirtelen nekem is beugrottak saját gyerekkori élményeim.

Gyerekként, ha valamit megalázónak, megnyomorítónak és megszégyenítőnek éreztem az iskolában vagy azon kívül, azt a szüleimnek nem, esetleg csak jóval később mondtam el. Már azt is kínosnak éreztem, ha szemtanúja voltam bármi ilyesminek, jobbnak láttam nem beszélni róla, tabu volt és sokszor az is maradt, talán a mai napig. Míg ezt végiggondoltam, fiam egyre csak mondogatni kezdte, hogy ha nem hiszem, járjak utána, és kérdezzem meg osztálytársait is. Majd azt is elmesélte, hogy a többi párhuzamos osztályból is hallott hasonló esetekről.

Gyermekem elbeszélése arra enged következtetni, hogy abban az iskolában, ahova jár, ez a „módszer” bevett és elfogadott szokás. Kezdett elönteni a düh, és megjegyeztem, hogy nektek sem szabad rosszalkodni, zavarni az órát, de ahhoz a tanító néninek sincs joga, hogy bárkit bárhova guggoltasson, vagy bántson titeket. Fiamat szemmel láthatólag felkavarta a dolog, és már könnyeivel küzdve kérte, hogy mindazt, amit neki elmondtam, írjam be az üzenő füzetébe is.

Üzenő füzet helyett billentyűzetet ragadtam.

Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok!

Mielőtt megkérdezhetnék, hogy mennyi ideig guggoltatták a kisfiút, a dolgok közepébe vágok, ugyanis az időtartamnak a világon semmi jelentősége nincs. Kérem, mielőtt bármit mondanának, nézzenek magukba és gondolják végig, hogy voltak-e már Önök olyan helyzetben, amikor nem úgy viselkedtek, ahogy adott szituációban kell, ahogy elvárható. Beszélgetéssel, pusmogással zavartak már meg egy-egy értekezletet? Kisebb-nagyobb hibát követtek-e már el a munkahelyükön? Állította, guggoltatta-e már Önöket sarokba valaki ezért, vagy szégyenítették-e meg érte nyilvánosan Önöket?

Én éppen egy konferenciáról jövök, ahol rangos öltönyös nyakkendős urak és kosztümös hölgyek tanácskoztak. A hallgatóság nem mindig adta meg a kellő tiszteletet a beszélő iránt, zavarva ezzel az előadót és a hallgatóság többi tagját is. Önök szerint mekkora felháborodást keltett volna, ha a tanácskozáson elnöklő magas rangú hölgy nem tiszteletet és figyelmet kér, hanem sarokba guggolásra kényszeríti, vagy bármi más módon megszégyeníti a renitenseket?

Lehet, most megmosolyogják soraimat, pedig ami felnőttek közt megalázó, az éppen olyan megalázó gyerekek között is, és ne felejtsék el, a gyerekek még inkább kiszolgáltatottabbak, védtelenebbek a megalázó büntetésekkel szemben. Az óvodához képest jóval kevésbé megengedő iskolai környezet megszokása nem könnyű feladat egy hat-hét éves számára, az emberi méltósághoz való jog alkotmányos alapjog, és a gyerekeket is megilleti.

A közoktatásról szóló törvény 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és a lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága pedig a kényelmetlen testhelyzetekbe kényszerítést is testi fenyítésként definiálja. A guggolás kényelmetlen testhelyzet. Vagy talán Önöknek nem az?

Tudom, a poroszos gyökerű iskolarendszerben nagyon nehéz az attitűdváltás. Sejtem, azzal fognak védekezni, hogy értsem meg, a pedagógusnak már az összes eszközt kivették a kezéből – és már látom, ahogy a tanárt verő, rugdosó diákokra hivatkoznak –, s nézzem meg, mindez hová vezet. Sokukban felmerülhet a kérdés: és a tanárt ki védi meg? Kedves pedagógusok! Önök is védve vannak, legalábbis jogilag mindenképpen. A hatályos közoktatási törvény az oktatás szereplőinek jogai közt több, az Alkotmányban megjelenő alapvető jogot is rögzít. Az oktatásnak Önök is szereplői. A törvény 19. § (1) bekezdése a) pontja alapján a pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy személyét mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék.

Ez a száraz jogi oldal, és talán a legnehezebben betartható, de közelítsünk másfelől. Tegyék a szívükre a kezüket. Önök szerint egy hatéves elsős gyerek és osztálya mit tanul abból, ha valakit a sarokba guggolásra kényszerítenek? Divatos ma a kompetenciák fejlesztéséről beszélni. Egy-egy ilyen eset hogyan fejleszti a gyerekek szociális kompetenciáját? Ha egy gyerek valamit tanul ebből, az leginkább a félelem. Megtanul félni az iskolában, amit egyébként addig szeretett, és megtanulja, hogyan kell élni a hatalommal, hogyan kell és lehet mások előtt megalázni és megszégyeníteni valakit, de nem tanul meg konfliktusokat kezelni, és ha a fenyítés hatására később viselkedik is, azt félelemből és nem a normarendszer belsővé tétele nyomán teszi. Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy a gyermek agresszív megnyilvánulásai mögött legtöbbször szorongás rejlik. Ha a bizalom kiépítése helyett autoriter eszközökkel szorongást keltünk, az hosszútávon hova vezet?

Tudom, azt is el fogják mondani, hogy vannak olyan gyerekek, akik zavarják a tanóra menetét, és csak a drasztikusabb módszerekből értenek, mert otthon is ezt tanulták. Kérdezem Önöket: nem az iskola mint másodlagos szocializációs színtér volna hivatott arra, hogy azokat a gyerekeket is megtanítsa a konfliktusok békés kezelésére, a társadalmi normáknak megfelelő hatékony kommunikációra, akik nem ezt hozták otthonról?

Hogy milyen felnőttek, kiskamaszok lesznek a gyerekekből, azon is múlik, hogy mi, szülők és pedagógusok, együtt milyen értékeket közvetítünk feléjük. Abban, remélem, egyetértenek velem, hogy a megszégyenítést és a testi fenyítést semmiképp sem tekinthetjük elfogadható értéknek, a nevelés megengedhető eszközének sem az iskolában, sem máshol. A hatalmi szerepből történő megszégyenítésre nem szocializálhatjuk a gyereket. Ezekről hamarosan törvény is születik.

Higgyék el, a bajok gyökere nem a nádpálca elvételében keresendő!

A demokrácia értékeit az iskolában is tudomásul kell venni, a demokrácia kötelezettségekkel és jogokkal egyaránt jár. Az iskola a demokratikus berendezkedés közepette nem maradhat egy maximálisan autokratikus berendezkedésű társadalmi alrendszer. A mai viszonyok között felnövő diák többé nem alattvaló, és a tekintély sem önmagában a pedagógus hivatás gyakorlásából ered. Ki kell vívni. Bizalommal, odafigyeléssel, a gyerekek szeretetével és szaktudással egyaránt. Meggyőződésem, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló biztonságos légkörben a tudás átadása is hatékonyabb.

Kedves Tanítók! A leírtak ellenére minden elismerésem az Önöké. Első osztály végére harminc vakarózó gyerekből olvasni, írni, számolni tudó kisiskolást faragnak. Tudom, nehéz a munkájuk, senki nem mondta, hogy a pedagógusi pálya könnyű feladat. Szeretném az Önök iránti tiszteletre nevelni a gyermekeimet, de ehhez az kell, hogy Önök is tiszteljék a gyermekeket és a jogaikat!

S. N.

(A szerző kétgyermekes gyakorló anya, okleveles igazgatásszervező, okleveles szociális munkás. Diplomamunkáját az iskolai szociális munka témakörében írta.)

20 üzenet

  1. nana szerint:

    Teljesen ledöbbent ez az elvakultság, butaság! Én is több okleveles ez-az, és emellett több gyermekes anyuka is vagyok. Teljesen butaságnak tartok egy felnőtt értekezletet összehasonlítani egy iskolai osztállyal, hiszen egy értekezlet nem a pusmogó felnőttek neveléséről szól. Egyébként pedig az egész cikk egy lufi, ami megoldást nem mutat, annál inkább felháborodott hangvételű. Ezt perszer az édesanya megteheti. De a pedagógus nem háborodhat fel, nem szólhat… Az a bosszantó, hogy mindenki kritizál, mindenki jobban tudja, de nem "bemutatja". Egyébként megértem a problémáját a levél írójának, de ez a mód, ahogyan ír, nem gondolom, hogy értelmes dolog. Kár, hogy ilyen írás megjelenhet nyilvánosan 🙁

  2. tmice szerint:

    Tisztelt Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete!

    Indítványozom a Vissza a nádpálcához? c. cikk internetről történő eltávolítását!
    Ez az osztályfőnökök, és a pedagógusok nyilvános megalázása! Amellett, hogy más a véleményem, hogyan lehet, hogy egy ilyen fontos fórumon, mint az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, lehetőséget kap valaki, és az ici-pici tekintélyét is a pedagógusnak megnyírbálja. Tulajdonképpen kinek az érdekeit képviseli ez a honlap? Legalább mi, pedagógusok, fogjunk össze! Honnan lehetne várni máshonnan megértést, támogatást? Nyilvánvaló, hogy a cikk írója egyoldalúan kiragadott egy helyzetet, amit nem is tudott, nem járt utána, és ebből egy teóriát gyártott. Mi lesz így a szakmánkkal, ha már ezt is megengedhetjük magunknak? Köszönettel: egy aggódó több diplomás pedagógus

  3. A szerk. szerint:

    Kedves "nana" és "tmice"! Nagyon örülünk, hogy rá akadtatok a honlapunkra. Az elmarasztalt írás már január óta fenn van, s akadtak már többen is, akik kritikával illették. Mindig nagyon örülünk, ha vita bontakozik ki a nálunk megjelent gondolatok körül, mert célunk, hogy – amennyire lehet – pezsgésbe hozzuk a pedagógiai közélet állóvizét. Reméljük nem veszitek zokon, de nem tartjuk indokoltnak, hogy eltávolítsuk az írást a honlapról. Nem hisszük ugyanis, hogy szakmánk presztízse az ehhez hasonló írásokon múlna.

  4. itgy szerint:

    Bizony a büntetés megalázó. És? Tán nem az a célja? Nem az, hogy egyértelműen, ha kell, keményen jelezze a megbüntetettnek, hogy amit tett, helytelen? A börtön talán nem megalázó? Vagy a felnőtteket meg lehet alázni a cél érdekében, a gyerekeket pedig nem? Milyen logika vezeti a "humanitás" harcosait? Tán csak nem az a cél, hogy elérjük az amerikai normákat, ahol a gyerek azt tesz a felnőttekkel, amit akar? Remek irány, nosza! Már nem sok híja van, és elérjük! Én bizony nem voltam jó gyerek, sokszor elbeszélgetett velem egy-egy tanárnőm a szertárban négyszemközt, eredményesen. A húgaimmal nem kellett, ők mások voltak. Tessék rábízni a pedagógusra és a szülőre, milyen módszert alkalmaz, mert nincs két egyforma gyerek. Van, akinek jó szó kell, van, akinek pálca. Nincsenek és soha nem is lesznek egyen-módszerek. De a "testi fenyítést soha" elvet szajkózók mégis ezt szeretnék. Jó, legyen, de akkor ne várjanak mást, mint amit kapnak: káoszt, bűnözést, félelmet, ahol nem a gyerek, hanem a felnőtt fog rettegni. Ha ez kell, hát a legjobb úton haladunk felé.

  5. Juli szerint:

    Kedves Itgy!

    Nem értek egyet a véleményével: a büntetés célja semmi szín alatt nem lehet a megalázás. Fontos persze, hogy legyen visszatartó ereje, létezzenek olyan hiteles szabályok, amelyeket mindenki elfogad, betart. Ha valaki vét az ilyen szabályok ellen, az szankcióval jár(hat), fontos tehát a határok pontos kijelölése, és tiszteletük következetes érvényesítése. Nyilván nem tartható, hogy a gyerek azt tehesse a felnőttel, amit akar, de jelenleg sem ez a helyzet. S ha mégis, akkor ott nagy bajok vannak, és a bajok gyökere nem a nevelő korlátozása a méltó büntetés kiszabásában.

    A felnőtt dolga, hogy a gyereket életkorának, érettségének megfelelő módon segítse és korlátozza, ha kell. Erre léteznek módszerek, akár "büntetések" is, de a testi fenyítés engedélyezése a szellem kieresztése lenne a palackból, ami beláthatatlan következményekkel jár. Képzelje el, hogy ha a tanító vagy tanár minden feszültségét korlátok nélkül vezethetné le a neki kiszolgáltatott diákon! A megalázó büntetés, a tettlegesség nem feltétlenül rettent vissza, a gyerekek egy részéből viszont ellenállást, dacot vált ki, másokat lelkileg visel meg. Minden esetben fokozza a bizalmatlanságot, aláássa a kapcsolatot, ugyanakkor egy fikarcnyit sem járul hozzá a nevelői célok megvalósulásához.

    Minél inkbb keményedik körülöttünk a világ, annál nagyobb szükség lenne a határozott, világos és következetesen érvényesített szabályokra, biztonságos életkeretekre az iskolában (és persze otthon is). Ezek viszont csak akkor alakulhatnak ki, és válnak életképessé, ha minél több olyan nevelő akad, aki belső stabilitással, önbizalommal rendelkezik, és az erő mellett biztonságot is képes sugározni, bizalmat tud kelteni maga iránt.

    Kedves Itgy!

    Az Ön levele kétségbeesést, keserűséget, tehetetlenséget és némi bosszúvágyat tükröz. Biztos benne, hogy megoldást jelentene, ha néhány nyaklevest lekeverhetne annak az ádáz kölyöknek, esetleg nyilvánosan el is tángálhatná?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.07.31.
Hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől az iskolákban
A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.07.31.
A család és a nemzet értékeire épít a tananyag
A család, a nemzet és a szülőföld fontosságáról tanulhatnak a diákok az új kerettantervhez igazodó kötelező olvasmányokon keresztül. Az ötödikesek számára előírt irodalmi művekben...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.07.31.
Újabb nemzetközi siker: most a kémia diákolimpián szereztek érmeket a magyar diákok
A koronavírus-járvány miatt idén online rendezték meg a versenyt, így elméletre szorítkozó dolgozat alapján hirdették ki a nyerteseket. A dolgozatot a diákok személyes tanári felügyelet...
(Forrás: eduline)
--
2020.07.26.
A kormány elmagyarázza, miért nagyszerű hír, hogy 20 éve nem jelentkeztek ilyen kevesen egyetemre
A számok mögött súlyos tendencia van: mintegy 20 ezerrel kevesebben jelentkezett felsőoktatási intézménybe, ez 19 éve nem látott negatív rekord, ráadásul a felvettek száma is durván cs...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.07.26.
Segítsen az állam a közös digitális oktatási platform kialakításában!
Azért kell közös platform, hogy minden tanár ugyanazzal dolgozzon – mondta Kunhalmi Ágnes, hozzátéve: „Legyen mindenhol eszköz, legyen mindenhol laptop, (…) ne a zsebből fizesse a pedag...
(Forrás: mszp.hu)
--
2020.07.26.
Kálmán László: Mi a fenét akarnak tőlünk az iskolában, amikor valamit elemezni kell?
Az irodalmi művekhez persze egészen másképpen kell közelítenünk, mint mondjuk természeti jelenségekhez (vegyük most ide a nyelvi mondatokat is) vagy a matematikai problémákhoz, ezért nyilv...
(Forrás: Qubit)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep