Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2005. július 31. vasárnap, 12:59

Tesótanár – kefebajusszal

Kis János írása

Képzeld el – mondja osztályfőnök ismerősöm. – Megkeresett a tesótanár. Azt mondta: Baj van Pistikével. Amikor rákérdeztem, mi a baj, azt mondta, képtelen a Szinteket teljesíteni. És ez szerinte nagy baj… Kérdeztem: Nem szeret mozogni? Azt válaszolta, sokáig szeretett, de most, ha módja van, inkább felmenteti magát. És képzeld, kicsi kefebajusszal rendszeresen felrajzol az öltözőszekrény falára…

IllusztrációBaj van az iskolai testnevelés-oktatással. Ez a baj az esetek nagy részében nem az uszoda vagy a tornaterem hiányából fakad. Másból. Egy jelenségből, amit egyesek Erich Honecker Gladiátorképző Intézetnek neveznek. Ez nem más, mint egy szemlélet, elv, amit a néhai NDK-ból vettek át azok, akik képezték a testnevelő tanárokat annak idején. És e szellemet a tűz sajnos nem égeti meg.

Mit is jelent valójában? Nos azt, hogy az iskolát mint a versenysport bázisát tekintik. Azaz az iskolai testnevelőt olyan edzőnek tekinti, akinek egyetlen feladata van: versenylovakat tenyészteni, azaz versenyzőket tenyészteni. Vagy ha semmilyen kapcsolata sincsen már ezzel a világgal, akkor is: a Teljesítmény és a Szintek az egyetlen mérőszám, ami munkáját méri. Mindenki más kripli, életképtelen csökevény vagy rohadt szimuláns. A mozgás öröme – az, kérem, maradjon a kapukon kívül…

Csodálkozunk, miért van annyi tornából felmentett. Nos ezért. Mert edzők, és nem testneveléstanárok töltik be jobbára az iskolák ezen pozícióját. Ott ugyanis, ahol nem ebből az irányból, hanem mondjuk a gyógytorna vagy éppen a rehabilitáció világából szakadt arra a szerencsétlen, vagy kifogtak a diákok valakit, aki ember is, és példakép. Nincsenek problémák.

IllusztrációJa, megnézzük a képet, így már sok mindent megértünk. Megértjük, Pistikét miért kellett kihozni a strand nagymedencéjéből, pedig úszni tanították. Igen, teljesen szabályosan, feszített víztükrű csodamedencében rótta gyűlölettel a hosszakat, amelyek részidejét soha sem tudta teljesíteni, szabályosan versenyszerűen soha nem tudott úszni. De nem volt vízbiztonsága. Pedig ott állt a tesótanár, kefebajusszal. A Szintet követelve. Ami megfigyelhető: az a sportág megy, amit mint edző végzett a Versenylótenyésztőben a Tanár Úr vagy a Tanítónő…

IllusztrációEgy jelenségről van szó. Nemcsak tesótanár lehet ilyen. Lehet a kornyikatanár is, ha neki a művészképzés a mániája, és mindenáron az ének öröme helyett művészinek mondott produkciót akart kirázni a szerencsétlen tanulóból. Az életben mindkét típussal volt szerencsém. Volt kiváló énektanárom – ebből volt kornyikatártípus is, aki miatt ha kottát látok, a falnak megyek –, de olyan is, aki miatt ma is szeretem a klasszikus zenét, és sok mást, ami a mai fülnek talán nem kellően trendi. De volt sajnos szép kefebajszos tesótanárom, de volt tisztességes tornatanárom is. Sajnos a jók voltak kisebbségben, s úgy tűnik, vannak ma is.

Nem bántani szerettem volna, csak ugyanarra a jelenségre felhívni a figyelmet, amivel annak idején én is kínlódtam a tanulmányaim során. Ma sem bírom nézni a gladiátorképzőkben nevelkedett, a zászló dicsőségét hirdető versenyzőket. Amiért mindenüket, még egészségüket is kockára teszik az üzlet hegyében. Kiveszett a mozgás öröme. Ami még a gyerekek sajátja. De ugyanígy meg lehet szinte minden tárgyat gyűlöltetni. De mi lenne, ha az emberrel és nem a tárggyal foglalkoznánk…?

(Euroastra)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep