Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. február 12. csütörtök, 5:54

Zöld békák a Sorstársakban

12 éves pedagógiai munka és eredménye lesz látható 2008. február 18-án 15.05-kor az MTV2, február 20-án 12.20-kor az MTV1 Sorstársak című műsorában. A riportfilm a Zöld Béka Baráti Körről szól, és arról a tevékenységről, mely ebben a formában szinte egyedülálló a civil és hivatalos szervezetek között.

Érdekes kísérletnek indult évekkel ezelőtt ép és fogyatékkal élő gyermekeket és fiatal felnőtteket összehozni egy-egy programra a hétvégeken. A kezdeti „egyszerű” kirándulások az igényeknek megfelelően egyre komplexebb programokká váltak: a természetjárás kiegészült kézműves tevékenységekkel, kulturális előadásokkal, kalandpedagógiás és közösségi játékokkal, sporttal, környezetvédelemmel. Mindezek a résztvevők igényein túl igyekeztek fejleszteni a fogyatékkal élők praktikus és kognitív képességeit, önálló életvitelük megkönnyítését szolgálták. A tájékozódási játék például, melyet már 13. alkalommal rendeztünk meg Gödöllőn, többek között a térkép használatával a tájékozódási képességet is fejlesztette a sporton, játékon túl. A játékban a csapatoknak, csoportoknak együtt kell működniük, minden tájékozódási pontot együtt kell megtalálniuk. Az épek pedig tanulhattak a sérültektől: megismerve és együttműködve velük fejlődött toleranciájuk, empatikus készségük. Megtanultak együtt élni és dolgozni a fogyatékkal élő fiatalokkal, megtanulták a segítségnyújtás módját, helyét és idejét.

Bár nem vagyunk bejegyzett szervezet, így nem pályázhatunk támogatásokra, mégis évente 30-40 programot tudunk támogatóinknak köszönhetően a résztvevőknek biztosítani a csillebérci kalandpályától a Cuha-pataki túrától a Kolompos együttes zenés műsorán át a Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállításáig. Valamennyi programunk ingyenes és nyilvános, így bárki részt vehet rajta. Egyedül azt kérjük, hogy nagyobb „vendégcsoport” esetén a kísérők értesítsenek minket, szervezőket, jövetelükről, hogy gondoskodni tudjunk róluk.

Minden program azt bizonyítja, hogy óriási szükség van olyan közösségekre, amelyekben mindenki megtalálhatja a helyét, megvalósíthatja magát. Az évek alatt társaságunk szülőkkel, barátokkal bővült. Közösségünkben teljes elfogadás a jellemző: megtalálható köztünk ép és fogyatékkal élő, gyermek és felnőtt, óvodás és nagymama, roma és más nemzetiség. Egyik békánk, egy halmozottan sérült kislány, így foglalta össze a lényeget: „Olyanok vagyunk, mint egy nagy család!”.

Leiner Károly (Zöld Béka tanár úr)

9 üzenet

  1. meseszép szerint:

    hajrá Béka! a te utad járható út, és nemes a cél, mely felé haladtok.

  2. Anya szerint:

    Szerintem pénteken ismétlik a szerdai adást. Bizonyára elírtad Béka!
    Egyébként gratulálok a munkádhoz is, az eredményeitekhez is, a példamutatásotokhoz is!
    Budaörsön találkoztunk, bár te bizonyára nem emlékszel. Már akkor megfogott az a báj, ahogyan együtt éltek, lélegeztek, viselkedtek! Egyenpólókban üldögéltetek a kápolna mellett és papírsárkányokat készítettetek. Egyet az én unokámnak is! És utána mekkora röptetés volt!
    Örülök a díjadnak, megérdemled, valóban megérdemled!

  3. Katalin szerint:

    Ha itt ilyen jól működik az integráció és ehhez "csak" egy remek pedagógus kell és szándék és elhivatottság és szakmai tudás, akkor az iskolákban miért mond csődöt?

    Gratulálok Tanár úr!

  4. zoldbeka szerint:

    Köszönöm Anya az infót, tényleg elírtam: hétfő helyett pénteken adják ismétlésként a műsort.

    Katalin: vannak iskolák, ahol az integráció írott és íratlan szabályait betartva integrálnak, itt működik is – két tanárral (egyikük gyógypedagógus), eszközökkel, pénzzel, ja és persze legfeljebb 2-3 valóban integrálható fogyatékossággal élő gyerekkel. Így lehet. Ahogy a többség csinálja, úgy nem szabad(na).

  5. Katalin szerint:

    Megnéztem a műsort. Megérte. Amit Zöldbéka tanár úr csinál, az példamutató minden pedagógus számára. Különösen most, hogy itt is olvashatók Benjámin sztorijai. Példamutató, mert tiszteli a diákjait. Tiszteli a vele együttélő gyerekeket és felnőtteket. És szereti őket. És óriási szakmai tudással kell rendelkeznie, hogy ennyi programot ilyen szintem meg tudjon valósítani.
    Kedves Zöldbéka tanár úr! Kalapot emelek Ön és az önhöz hasonló Pedagógusok előtt!

  6. Anya szerint:

    Láttam a műsort. Meg kell szólalnom. Szerintem egy igazi Mester és tanítványai voltak a képernyőn! Kár, hogy csak egy negyed óráig és kár, hogy nem főműsor időben!
    Kedves Tanár úr! Szívből gratulálok!
    És gratulálok a pedagógusoknak is, hogy még vannak Önök között igazi nevelők is!
    Jó volna, ha a médiákban egyre több ilyen hír látna napvilágot, egy-egy ilyen Pedagógus mutatkozna meg!

  7. silentb szerint:

    nem értem mit kell itt ömlengeni! Csak annyi ez, mint bárki másé.

  8. Juli szerint:

    Kedves SILENTB! Nem értem, hogy mit nem ért. Szó sincs itt ömlengésről. Igenis nagyszerű, hogy ebben a kaotikus, elanyagiasodott, bizalomvesztett világban még léteznek olyan pedagógusok, akik önzetlenül és hatékonyan tesznek a gyerekekért. 12 éven át hétvégi kirándulásokat, vonzó programokat szervezni sérült gyerekek számára nem munkaköri kötelességként, nem anyagi ellenszolgáltatás reményben, hanem egy önként felvállalt ügy szolgálatában, elismerésre méltó teljesítmény. Ha nagy ritkán a televízióban is hírt adnak egy ilyen pedagógusról,annak örülünk, és az örömnek hangot is adunk. Nem értjük, hogy ez miért zavarja Önt.

  9. meseszép szerint:

    meg kell szólalnom.
    ha olyan természetes, mindennapi amit béka csinál, akkor miért ilyen a közoktatás helyzete, mint amilyen? ha természetes ami csinál, és minden tanár teszi ugyanezt, akkor miért van a béka (nem ZÖLDBÉKA) feneke alatt a megítélésünk?
    talán azért, mert a sárga irigység könnyebben megélhető, mint ez a fajta munka, amit béka végez.
    igenis hála neki és köszönet.
    kedves silentb, vitatkozz velem. érvekre tudok érveket találni, amit írtál, nem vitaalap.

Hozzászólás a(z) Anya bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep