A demokrácia fontos, de veszélyes fegyver

3 üzenet

1. Benjamin szerint:

   2009.02.16. 18:14

   A demokrácia témával kapcsolatban csak egy rövid történetet mesélnék.
   Az iskolám vezetősége kitalált egy etikai kódexet a diákoknak. Olyanokat tartalmaz, mint például idézek: Az iskolában minden tanárnak kötelező köszönni (ezt nevetségesnek tartom, ugyanis én pl. minden tanárnak köszönök, viszont ők nem nagyon köszönnek vissza), az iskolában tilos túlzott sminket hordani (hogy mi a túlzott az nincs megszabva, vagyis minden tanár kénye kedve szerint rendelkezhet), Iskolához méltó viseletben kell megjelenni (de mi az iskolához méltó? Ez annyira nem konkrét, hogy akár még egyenruhát is adhatnak ránk ezentúl), stb. Elméletileg ez a lista a diákok egymás iránti elvárásait fogalmazza meg, és semmilyen szankció nem jár, ha valaki nem tartja be. Hozzátenném, hogy a tanulók ötleteit a listával kapcsolatban egytől egyig elvetették. A listát minden diáknak alá (hangsúlyozom)kell írni. Kérdem én: Milyen álságos dolog aláírással azt a látszatot kelteni, hogy önszántunkból elfogadtuk a listát? Egy szó, mint száz: nincs választási lehetőségünk. Az osztály a javaslatot egyhangúan leszavazta (ez azt jelenti, hogy szó szerint mindenki a nemre szavazott). Tehát az, hogy a diákok egymástól elvárják, hogy pl. ne sminkeljenek és ne hordjanak kivágott ruhákat, nem igaz. Akkor ki is várja el? A tanárok. Kell nekünk etikai kódex? Nem. Ennek ellenére lesz és a tanárok által kitalált dolgokat fogja tartalmazni? Igen.

   Megemlíteném még, hogy az iskola vezetősége minden évben összehívja a DÖK-öt (én is tag vagyok), és a diákok javaslatokat nyújthatnak be a házirend módosítására. Ezidáig egyetlen javaslat sem váltott ki semmilyen változást a házirendben. Ennyit a demokráciáról.

   Az igazgatóhoz nem fordulhatok, mert nem csinál semmit. Az osztályfőnök nemrég kijelentette, hogy nem foglalkozik velünk mert nincs ideje. A szülők tehetetlenek.

   Válasz
2. csilla szerint:

   2009.02.16. 20:58

   1. A tanulói demokráciáról:
   Az a tanuló tud a jogaival élni, aki ismeri is a jogait. Aki ismeri a jogait, van rálátása a törvényességi szabályozás tól-ig határára, az nem középiskolai diák, hanem egyetemi hallgató a jogi karon.
   Aki ismeri a jogait és élni is kíván a jogaival, az már nem általános iskolás, és az osztályfőnöke, valószínűleg ismeri és használja is a közoktatási törvény és a Házirend passzusait. Következésképpen el is magyarázta a 14-17 éves diákjianak, a jogok és kötelezettségek című fejezetet. De valószínűleg azzal is tisztában van, hogy a Házirend egyes fejezetei nem jogi, hanem szokásrendi kérdések, amit a tantestület javasolt és jóváhagyott. Idekacsolódik az Szmk, iskolaszék.
   2. A szülői demokráciáról
   Az az iskola, amely nem formális demokráciát valósítja meg a szülők körében, hanem igyekszik minél szélesebb körét megkérdezni a szülőknek a Házirenddel kapcsolatban: Szmk-ülésen, iskolaszék ülésen, összevont szülőiértekezletek alkalmával, valószínűleg értetlenül olvassa ezt a hozzászólást. De: az én lányom iskolájában maga az igazgató sem volt tisztában azzal a jogi kifejezéssel, hogy ÁMK igazgatói tanács ülésen vagy iskolaszéki ülésen vesz részt. Kicsit morbidnak tűnik, de így esett. Szóval, az ilyen igazgató igazgatása alatt álló nevelőtestület, milyen koordinálás alatt áll. Mennyie fontos számára az , hogy a szülők, vagy vezető társait informálja, milyen formában, milyen hatékonysággal: kikhez szól, rögtönöz, vagy felkészült? Kiknek küldte ki a meghívót? Mit vár el akkor diákjaitól, ha azt sem tudja, hogy hol van?
   3. Benjamin demokráciájához:
   Ha minden gyermek ilyen információkkal rendelkezni a demokráciáról, mint ami neked van, talán nem tartana itt a magyar közoktatás. Mert akkor minden szinten mehetne az érdekérvényesítés!
   4. A pedagógiai demokráciáról:
   Kedves pedagógus társaim: higyjétek el, sokan közülünk sem a kjt-t, sem a közoktatási törvényt sem ismerik. Úgy akarnak érdeket képviseltetni, hogy meg sem szólalnak nevelőtestületi értekezleteken, a szülőknek úgy ismertetik a Házirendet, mint egy tőle független bizottság hoztt határozatát.
   Ki kellene őket magunk közül lögdösnünk, akkor talán foglalkozhatnánk a diákjogokkal és kötelezettségekkel is.
   utolsó előttiként:
   Etikai Kódex:
   kell, nagyon kell. Nagyon kellene, de csak egy papír lesz, ha nem vénából fakad. Ha nem itatja át nappalunkat és éjjelünket. Úgy, mint Vatai Évának, aki elgondolkodik, belát, kritikát hallgat, gondolkodik.
   Örülök, kedves Benjamin a cikkednek: egyszerre szól szülőnek, tanárnak és pedagógusnak. Remélem többen is megszólalnak.
   Bár csak egyszer egy intézményigazgató is bevallaná, hogy ő igazgató és nála így és így mennek a dolgok….
   Végezetül:
   igazolatlan hiányzások témakör:
   2008. december 8-val módosult a közoktatási törvény, mely arról rendelkezik, hogy mennyi igazolatlan óraszám elérése után kit és milyen formában kell az osztályfőnöknek, ifjúsági felelősnek, igazgatónak értesíteni. Immár családgondozóként miért a 20-30-40-50. óra után kapok értesítést először a diák hiányzásairól? Ha a diákot kötelezi a Házirend a pedagógust is kötelezi a saját minisztériuma rendelkezése.

   Válasz
3. Vatai Éva szerint:

   2009.02.16. 23:03

   Kedves Benjámin! Ha a szülők is tehetetlenek, és nem működnek a demokrácia fórumai, akkor az nagy baj. Ha egy 17 éves diák nem hisz a demokráciában, akkor az még nagyobb baj. Elkeseredettnek tűnsz. Miért van ez? Mint mondtam, soha még ennyi lehetőségetek nem volt, hogy érvényesítsétek jogaitokat.
   Ne nyugodjatok bele! Én nem akarom itt szítani a feszültséget, de azért az mégsem normális dolog, hogy megtaposott lelkű, roggyant gerincű lakáj szerepében lépj fel ott, ahol a lánglelkű ifjú szerepe juthatna neked. Én mégis egy jobb alakítást ajánlok neked: a jogaiért bátran fellépő 17 évesét. De ehhez kellene az a tudat is, hogy a tanárok neked nem ellenségeid, hanem munkatársaid. A szellemi épülésedért felelős beosztottak, teljes munkaidős társszerzők, nem pedig kövér, ostorcsattogtatós kényurak.
   Én az ő oldalukon harcolok – nem ellenetek, hanem értetek – s tudom, hogy milyen nehéz a helyzetük. Engem is sok lépésem előtt lassított le a félelem (Jaj, mit szól majd az igazgatóm? Mit ártok vele más kollegáknak, akik végül is sorstársaim?), de mégis azt hiszem, a következményektől való rettegés a legnagyobb méreg – úgy hat, mint egy bénító injekció.

   Válasz