Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. március 2. hétfő, 16:01

Egy demokrata álma

Olvastam Benjámin üzenetét. Fájt nagyon! A megalázás. Amit oly sok diákregényben olvashattunk (Ottlik – kötelező olvasmány, de nem olvassák el a tizenkettedikesek… A légy jó mindhalálig musical változatát még ismerik, talán…. Az Abigélt jobban ismerik, mert filmen is megvan…) Hát lenne miről beszélgetni osztályfőnöki óráimon! Az biztos, hogy levetíteném nekik Kosztolányi remekbe sikerült Aranysárkányának filmadaptációját, Mensáros László kitűnő alakításában.

Ezen töprengve azt álmodtam, hogy egy valódi demokratikus társadalomban élek. Ahol a lelki beteg tanárt a kollégái kérik meg, hogy a gyerekek további megalázása helyett menjen el betegszabadságra. Ahol a diákok a többi tanártól kérnek tanácsot, tudván tudva, hogy aki velük megalázó vicceket enged meg, az nem népszerű a tanáriban sem…és a többi tanár szolidaritásból sem vállal közösséget a hanyag, műveletlen, szadista, alkoholista kollégával… (Megfelelő rész törlendő!)

Olyan társadalomban éltem (álmomban), ahol a panaszkodó diák véleményét a többiek kontroll alá vetik, mielőtt ítélkeznek: vajon csakugyan nem viccel, hanem megaláz a kollégájuk? Vajon minden osztályának ilyen lesújtó véleménye van a stílusáról? Vajon a szülők már szóltak neki arról, hogy ez félreérthető? Vajon az igazgató már behivatta a tények megvizsgálása céljából? Vajon a DÖK hogy látta, kell – e jelezni az esetet az iskolafenntartónak, eszemkának és így tovább! Ebben az álombéli országban a megalázott diák nem(csak) az OFOE-honlapon sírhatta el bánatát, mert az osztály kiállt mellette, aki megfogalmazta és előadta, feltárta mindennapi életérzésüket… És pont e bátor kiállása okán ő lett a diákbizalmi (DÖK-elnök) tizenkettedikben.

És a tanárok bólogattak a választáskor, hogy lám, ilyen egy igazi demokrata mentalitása: előbb csapatot toboroz, és csak ezek után akarja megváltoztatni a fennálló viszonyokat…. És az osztályfőnök nagy jövőt jósolt Benjáminnak, aki igazi közéleti ember lehet, ha felnő, hiszen segített neki összekovácsolni az osztályközösséget…

És álmomban a kollégák kipihentek és divatosan öltözöttek voltak, a diákok felnéztek rájuk „trendi” cuccaik miatt, sőt sokan meg is kérdezték a fiatalabb tanárokat, hogy hol szerezték be ezt a jó „szerkót”! És az ifjú tanárok válaszoltak ugyan, de nem haverkodva, mert nem tévesztették össze a demokráciát az anarchiával, az olcsó népszerűséget a tekintéllyel. És a diákok álmomban azért versengtek, hogy kinek lesz különb a kiselőadása, mert a tanárok nem voltak szerelmesek saját hangjukba, és még az idősebbek is gyakran adták át a katedrát a tizenegyedikes, tizenkettedikes diákjaiknak, és rang volt szerepelni az órán, és senki nem stréberezte le azt az osztálytársát, aki jelentkezett a szakórákon.

És álmomban nem kellett a 17 éves suhancoktól elvárni, hogy önfegyelemből és önkorlátozásból példát mutassanak a saját középiskolai tanáraiknak, mert akinek nem volt önfegyelme, az eleve be sem jutott a pedagógust képző intézményekbe, ugyanis a felvételi első lépcsőfoka a pszichológiai alkalmassági vizsgálat volt. És álmomban minden évfolyam kitűnő tanulói tülekedtek ezeken a felvételiken, mert az ifjúság nevelőit az egész társadalom tisztelte, felnézett rájuk és különben is nekik volt a diplomások között a legmagasabb a fizetésük…

És álmomban senki nem tévesztette össze a gyerekeket egy memóriagéppel, és nem akarta a tanterv beléjük önteni minden új elméleti ismeretét, hanem „játszva, kísérletezve” kellett megszerettetni a diákokkal a kémiától a nyelvtanig valamennyi tárgyat az általánosban, és a középfokon már minden tanítvány önismeretét odáig fejlesztettük, hogy tudta, melyik tárgyból tehetséges és ének vagy matek „faktra” érdemes specializálódnia. És a szülők megbíztak a tanárok értékelésében, annál is inkább, mivel rengeteg szakórán volt alkalmuk vendégeskedni, és az igazgatóság rendszeresen tájékoztatta őket az új pedagógiai módszerekről is, nemcsak arról, ki ellen kellett fegyelmit indítani kábítószerezés miatt.

És álmomban nem tánctanár vagy agrármérnök volt ebben a boldog országban a magyar, történelem és matematika tanterveket jóváhagyó és kidolgozó személy, hanem egy olyan pedagógus team, amelynek tanítványai minimum egy évtizedig nagyon jól helyt tudtak állni az érettségin, és éppen ezért ezeknek a tehetséges tanároknak egyetlen társuk sem keltette irigységből sem a rossz hírét, hanem bejártak az óráikra hospitálni, mert minden pedagógust az ÜGY érdekelte a legjobban, nevezetesen, hogy utódaik legyenek, lehessenek különbek, mint ők voltak diákkorukban, anno… Mert tudták, hogy az igazi demokrata nem fél semmitől. Még attól sem, hogy mások nála népszerűbbek a diákok és szülők körében. Mert egyetlen demokratikus észjárású pedagógust sem alázott a kor, amelyben élni adatott neki a szeretet koldusává.

Az álomlátó: Domokos Zsuzsa, ex-osztályfőnök, állítólag sikeres volt tanár

2 üzenet

  1. CSILLA szerint:

    volt orosz tanárnőm mélyen megharagudott rám, amikor meghallotta 1986-ben, hogy óvónőnek jelentkeztem, mondván oda minden hülyét felvesznek. Miért akarSZ Te, ezekhez tartozni?
    Most már 43 évesen tudom miről beszélt nekem. Évtizedeken keresztül azt hittem, hogy megfordíthatok egy folyamatot: az értékteremtés, motiválatlanság, hátrányos régió, egzisztenciateremtés, megalkuvás, behódolás: kiégés: NYANYÁ-sodás. Kortól független ez! Csak stációk jelzik. Ki veszi ÉSZRE?

  2. csilla szerint:

    Javítható lenne cikkhez:
    Ványa bácsit tudnám idézni: igaz, igaz!!!!!
    Drága Ax! Te, ezt ne fordítsd magadra!%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep