Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. április 3. péntek, 5:19

Peer Krisztina

Korrepetítortúra

Lutz Hübner: Kikatt (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)

Fordította: Kovács Kristóf

Rendező: Scherer Péter

Szereplők: Pelsőczy Réka, Szanitter Dávid

A Kikatt egy olyan darab, ahol a tanulói padokban ülő néző „félelem, harag, agresszió”, szorongással teli megbocsátás, visszafojtott nevetés, gyávaság és merészség, elbukás és az újbóli elbukás szemtanúja.

A darab színházi környezetben eleveníti meg az osztálytermet. Célja mindannak a megjelenítése, ami egy osztálytermi helyzetben előfordul. A napjainkban oly felkapott, már-már idegesítően túllihegett iskolai agresszió a darab témája, de olyan aspektusból megközelítve, ahogy alig találkozunk vele.

Egy földrajzból bukásra álló diák könyörög a jobb jegyért, hogy egyáltalán lehetősége legyen megpróbálni az érettségit. Persze tenni nem tesz érte semmit és családi körülményei folytán nem is tud. Amikor a kissé kiégett, ám lelkesen tanítani, a „tananyagot leadni” próbáló tanárnőt megkörnyékezi, biztosítva számára a tanév hátralevő óráiban a nyugalmat és a tanítás lehetőségét, váratlan fordulat következik. A tanár felháborodva tagadja meg a jobb jegyet (mondván, eddig sem tett a diák semmit azért, hogy a helyzet változzon), elcsattan egy pofon, majd még egy, aztán Stöhr tanárnő a földre zuhan. Szólhatna, de nem szól. Ordíthatna „segítséget”, de nem ordít. Helyette eltűnik egy időre a színről, majd amikor monoklisan újult erővel visszatér, segítségét ajánlja fel. Félelemből, tehetetlenségből, hatalomvágyból, elkötelezettségből.

Most ő diktál. Az ő szabályai szerint kell játszani. A diák kezdetben szorong (hisz nincs az az isten, hogy nem derül ki, ami történt), majd visszatér belé az a magabiztosság, aminek rövid ideig ugyan, de híján volt. Stöhr felajánlja a lusta diáknak, hogy korrepetálja egy kávézóban minden délután. Ez már-már túlmegy a tanár-diák legális kapcsolaton, titkos segítő viszony, ami már-már a vonzalomba hajlik. A háttérben időnként megjelenő agresszor apa és tehetetlen anya még inkább a segítőt hívja elő a tanárnőből, aki a felmutatott semmire mégis megadja a hármast. A diák meg nem érti. Ambivalens ez az öröm, és végül az előre elrendelt úton haladva tragédiába fullad.

A karakterek felépítése és a hiteles színészi alakítás csak segíti a nézőt (pedagógust és diákot egyaránt) az azonosulás folyamatában. Ettől lesz torokszorítóan katartikus az élmény.

Az osztálytermi előadás után lehetőség nyílik a téma megvitatására színházpedagógusok vezetésével és természetesen a színészek részvételével. A beszélgetések során a kamaszok maguk keresik a válaszokat, megoldási lehetőségeket a darab által felvetett problémákra, jelenségekre. Az előadás segítheti a kényesebb tabutémákról való nyílt és őszinte diskurzust a pedagógusok, diákok és szülők között.

(A fotó forrása: Port.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep