Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. április 6. hétfő, 21:52
Címkék:

Életmód és testkultúra

Kutatási tapasztalatok a mai tinédzserek szokás- és értékrendjéről

A Fanta TrendRiport a magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgáló sorozat, melyet Ságvári Bence szociológus szerkeszt. A Fanta TrendRiport első, 2008. április 23-án nyilvánosságra hozott jelentése a digitális technológiák, a digitális kultúra és a tinédzserek viszonyát vizsgálta (Földes Petra: Digitális bennszülöttek). A sorozat második része azt vette górcső alá, hogy milyen a fiatalok kapcsolata a divattal és a legújabb öltözködési trendekkel, foglalkozott a zenehallgatás, illetve a zenélés, zenekészítés szerepével a tinik életében, valamint röviden kitekintett a nyári (zenei) fesztiválokra is. A harmadik TrendRiport a fiatalok jövőképét és hosszú távú terveit vizsgálta. A közelmúltban nyilvánosságra hozott negyedik jelentés a fiatalok életmóddal és testkultúrával kapcsolatos szokásaival és véleményeivel foglalkozik. Ebből közlünk a tizenévesek gondolkodását jellemző néhány részletet.

Természetes(?) tinik

A 21. századi fiatalok a környezeti kockázatoktól, veszélyektől hangos világban nőnek fel, és mindez meg is teszi a hatását. A társadalmi szemléletváltozáshoz is jó alapot szolgáltathatnak a kutatás biztató adatai, mely szerint a magyar fiatalok csaknem fele – saját bevallása szerint – szelektíven gyűjti a hulladékot, s hasonló arányban törekednek a vízzel és az árammal való takarékoskodásra is.

A természetesség a megjelenés és a testkultúra szempontjából is fontos számukra. Ennek azonban ellentmond, hogy a tetoválások, testékszerek és plasztikai műtétek egyre elfogadottabbá válnak körükben.

Alakjukkal és testsúlyukkal sokan elégedetlenek: a lányok közel fele tartozik ebbe a csoportba. Ezzel összefüggésben széles körben elfogadottá váltak a plasztikai beavatkozások. Így a vélt vagy valós megoldást nyújtó mellműtétet a fiatalok több mint 40%-a tartja elfogadhatónak.

A női szőrtelenítés teljes elfogadottságára már senki sem kapja fel a fejét. Új jelenség viszont a fiúk szőrtelenítése, bár ennek természetességével kapcsolatban még jócskán megoszlanak a vélemények (az ötfokú „természetességi skálán” 2,9 pontot kapott a férfiak szőrtelenítése). Bár nem általános jelenség, figyelemre méltó, hogy a fiatalokkal folytatott beszélgetések során többször szóba került a fiúk külsőségekben tetten érhető elnőiesedése.

A kutatást bemutató sajtóbeszélgetésen György Ábel stylist hozzáfűzte: nem szabad összekeverni az igényes férfi és a metroszexualitás* fogalmát, s úgy tűnik, a tinik is különbséget tesznek az ápoltság és a túlzott külsőségek között.

Meglepő módon a tetoválás viszont már nem csak a férfiak kiváltsága – legalábbis a fiatalok körében. Míg a lányok 8, addig a fiúk csak 6 százalékának van tetoválása. A 14-19 éves lányoknak közel a fele (44%), a 20-25 éveseknek pedig bő kétharmada (67%) festi a haját, s mindkét korosztály legalább a harmada napi rendszerességgel sminkel.

Életmód, szokások

A magyar tinik negyede soha nem sportol, egy komoly csoport azonban éppen a versenysportban kíván bizonyítani. A tinik harmada iszik és/vagy dohányzik, imádja a csokoládét, ugyanakkor többségük rendszeresen fogyaszt zöldséget és főleg gyümölcsöt – legtöbben azért, mert édesanyjuk főztjét fogyasztják.

A Fanta TrendRiport eredményei szerint a rossz szokások begyűrűztek a fiatalok hétköznapjaiba. A 15-19 évesek 35, míg a 20-25 évesek 44 százaléka dohányzik, és a rendszeres alkoholfogyasztók aránya 28 százalék. A 14-19 évesek negyede, míg a 20-25 évesek több mint 40%-a saját elmondása szerint soha sem sportol.

Ugyanakkor – talán a nemzetközi sportsikerek hatására – a középiskolások élen járnak a versenysportban: míg e korosztály 13 százaléka sportol versenyszerűen, addig a valamivel idősebbek között csupán elvétve találkozhatunk ilyen fiatalokkal. A legnépszerűbb sportok a kerékpározás, a futás-kocogás és a foci. A testépítés értelemszerűen a fiúk, míg a fitness és az aerobik a lányok körében elterjedt. A hagyományos sportok mellett új mozgásformák is divatba jönnek: bár jóval kevésbé elterjedtek, több olyan fiatallal is találkoztunk, akik jógáznak, táncolnak vagy éppen squash-olnak.

A fiatalok harmada rendszeresen, vagyis legalább hetente egyszer fogyaszt valamilyen alkoholos italt: a legnépszerűbb a sör, de nem sokkal maradnak le a bor és a különböző röviditalok sem. A fiatalabbak 35, míg az idősebbek 44 százaléka dohányzik. Az előző csoportban 9, míg az utóbbiban 15 százalék azok aránya, akik már (legalábbis egyelőre) felhagytak e szokásukkal.

A ma már hagyományosnak számító gyorséttermek mellett egyre népszerűbbek az urbánus gasztrokultúra ma már sztenderd kellékei, a török és olasz gyorséttermek is: ezt jelzi a pizza népszerűsége, amihez lassan a gyros is felzárkózik. Míg gyakori vagy rendszeres pizzaevőnek a fiatalok összesen 41 százaléka számít, addig a gyros esetében ez az arány 19 százalék.

Ami az egyéb ételeket illeti, a kép vegyes. Némiképpen ellentmondva a kólán és pizzán élő fiatal sztereotip képének, a megkérdezettek 70 százaléka legalább hetente eszik gyümölcsöt, és csupán 7 százaléknyian vannak azok, akiknek életéből ez teljes mértékben hiányzik. Zöldséget is 50 százalék gyakran, míg további 34 százalék rendszeresen eszik. Ezenkívül népszerűek még a sajtok és a különböző tésztából készült ételek is.

Jegyzet

* Metroszexualitás: A metroszexualitás fogalma Mark Simpson brit szatíraírótól ered, és a metropolisz-nagyváros kifejezésből származik. Azokat az utóbbi években, elit nagyvárosi körökben megjelent férfiakat jelöli, akik rendszeresen foglalkoznak a kinézetükkel, sokat költenek fodrászra, kozmetikumokra (illetve kozmetikusra), márkás ruhákra. Így biztosítják jó közérzetüket, és ezzel fejezik ki igényességüket. A metroszexuális férfi mindezt nem tartja „nőiesnek”, és szexuálisan a nőkhöz vonzódik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.01.22.
Covid-teszt: Ott lehetnek a káosz nyomai a mai középiskolai felvételiken
Az iskolák vezetésének egyébként nem sok beleszólása van abba, mi történjen Covid-gyanú esetén. A karanténba kerülőkről a népegészségügyi hatóság dönt, egy teljes osztály vagy ak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.01.22.
„Évről évre több tízezer gyereket lökünk bele ebbe a végtelenül rossz gépezetbe”
Káros a társadalomra, az oktatásra, megviseli a gyerekeket, sőt még a szülőket is – mondja a középiskolai felvételiről az Eduline által megkérdezett oktatáskutató. Árulkodó tény, hogy...
(Forrás: Eduline)
--
2022.01.22.
A szekuláris oktatás feltétele a demokráciának – válasz Radó Péternek
Szekularizáció hiányában a Fidesz átmenti a hatalmát az egyházi intézményrendszerbe, melynek beláthatatlan következményei lesznek. Nem ismételhetjük meg a rendszerváltás kudarcát, amikor...
(Forrás: Milenna)
--
2022.01.22.
Bréking: egyetlen magyar iskolában sincs hivatalos zárás a tomboló omikron-hullám közepette
Miután a kormányzat nem rendelt el rendkívüli szünetet a középiskolai felvételi (ami holnap lesz) hetében, hogy a hétvégére minél kevesebb megbetegedés legyen a gyermekek körében, így...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2022.01.22.
Pedagógus-krízis: harmadannyi pályakezdő, nagy lemorzsolódás, idősödő tanárkar
Pár napja közölte ellenzéki képviselői kérésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pályakezdő pedagógusok számát: a 2020/2021-es, vagyis a legutóbbi tanévben összesen 2095 tanár...
(Forrás: g7.hu)
--
2022.01.22.
Arca van annak, akit tehetetlennek gondolsz – holnap indulnak a BIDF 2022 vetítései!
A Mércén rengeteget foglalkozunk nemzetközi politikával, igyekszünk saját életünk, társadalmunk kihívásait minél szélesebb kontextusban bemutatni, és értelmezni. Akik szintén szeretnek...
(Forrás: Mérce)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep