Móra László

Hogyan dolgoztam fel hatodikosokkal a krétakör történetét?

Egy kolozsvári hatodik osztály

A tanulók egymás közötti konfliktusainak kezeléséről végzek kutatást egy lakótelepi iskola 6. osztályában Kolozsvárt. A tanintézetről annyit kell tudni, hogy a 70-es években épült, vegyes tannyelvű iskola (a többségben lévő román diákok mellett van minden évben magyar osztály is). A diákok sokszor románul szólnak egymáshoz. A kutatott osztály délutánonként jár iskolába. Eleven gyerekek, akik között sokszor vannak konfliktusok.
A tanulók szociális és anyagi helyzete jó. 3 gyerek ingázik a közeli faluból (5 km). A tanulmányi helyzet vegyes. Az osztály átlagban jó közepes. Van közöttük egy kitűnő tanuló, illetve 2 tanuló maradt pótvizsgára 2 tantárgyból. A diákok életkora 10 és 12 év között van. A tanárok véleménye szerint az osztály értelmes, de nagyon eleven, sokszor nehéz fegyelmezni őket.

Az előzetes felmérésben a diákok valamennyien azt jelezték, hogy gyakran van konfliktus az osztályukban. Ez inkább a diákok egymás közötti nézeteltéréseit, súrlódásait jelenti, de sokszor a tanárok és diákok között is vannak ütközések. Néhány tanuló sokszor hergeli és hecceli a többieket. Emiatt gyakoriak a nézeteltérések, viták, amelyek sokszor elmérgesednek, eldurvulnak. Kirívó tettlegesség ugyan még nem fordult elő, de kisebb verekedés, lökdösődés igen.

Miután alaposabban megismertem az osztályt, az egyik órán a krétakör történetét dolgoztam fel velük. Célom az volt, hogy nyíljanak meg, és merjenek beszélni, merjenek beleszólni egy konfliktushelyzetbe, illetve keressenek megoldásokat, képzeljék el, ők hogyan rendeznék ezt a helyzetet.

Az óra leírása

Az órát ráhangoló gyakorlattal kezdtem. Egy lapra két tanulónak közösen kellett egy rajzot készítenie úgy, hogy együtt fogták a ceruzát. Bármit rajzolhattak, egy feltétel volt, hogy csak nonverbális kommunikáció lehetett a párok között. Utána röviden arról beszélgettünk, hogy mennyire volt nehéz vagy könnyű a másikat követni. Ki döntötte el, hogy mit rajzolnak? Volt-e olyan pont, amikor mind a kettő vezetni akart, és ha igen, akkor hogyan oldották meg.

Miután ezt befejeztük, elmeséltem a gyerekeknek a krétakör történetét. Ezután a tanulókkal átismételtem a történetet, hogy lássam, megértették-e.

Rajzoltam egy nagy kört a táblára, amibe egy pálcikababa került, és elkezdtünk beszélgetni a történetről. A következő kérdéseket tettem fel:

• Mi volt a két asszony közötti konfliktus forrása?
• Mit érzett az anya, mikor látta, hogy a gyermeke halott?
• Miért nem tudták egymás között rendezni a konfliktust?
• Igazságos volt-e a király?
• Te hogy oldottad volna meg a helyzetet?

Az utolsó kérdésre adott válaszoknál mindent, amit mondtak, beírtam a táblán lévő körbe. Ötletbörzeszerűen jöttek a válaszok. A következőket javasolták:

• Mind a két anya nevelje közösen a gyereket.
• A királynak el kellett volna vennie a gyermeket, hogy ő nevelje fel.
• Kínzással kikényszeríteni a vallomást az anyákból.
• Hárman vigyázzanak a gyermekre, a két anya és a király felügyeljen rájuk, hogy rendesen nevelik.
• A király adja a gyereket másnak, és mikor felnő, a gyerek döntsön további sorsáról.
• A két anya közösen nevelje, és amikor a gyerek felnő, döntsön, hogy kinek a fia akar lenni.

Fenn hagytam a táblán az összes javaslatot.

Ezután szerepjátékot játszottunk. Kellett két anya, a király, mindkét anya mellé egy-egy barátnő, aki tanácsot adhat, illetve a király mellé egy tanácsos. Az osztály többi része bármikor bárkivel szerepet cserélhetett, ha azt gondolta, hogy megoldást tud találni, illetve bármikor kérdést tehet fel bármelyik szereplőnek. Rövid gondolkodás után egyik „anya” sem vállalta a negatív szerepet. A padlóra rajzoltam egy kört, és a kör közepére betettünk egy táskát, ez jelképezte a gyereket. A két anya a körön kívül állt, egymással szemben, mellettük a tanácsadóik. A király is a körön kívül állt, a két anya között, mellette a tanácsadója. Az anyáknak érveket kellett mondaniuk, hogy miért akarják, hogy a gyermek náluk maradjon. Bármikor tanácskozhattak a mellettük levővel. A király kérdéseket intézhetett az anyákhoz, és bármikor tanácskozhatott a „tanácsosával”.

A végén arra a következtetésre jutottak, hogy mindkét asszony lemond a gyermekről a másik javára. A király erre úgy döntött, hogy a gyermeket magához veszi, és ő neveli fel.

Ezután a szerepjátékban felmerült problémákról beszélgettünk a következő kérdések mentén:

• Miért nem akart egyik anya sem „rossz” lenni? (Mit éreztek, amikor a nagatív szerepet kellett volna vállalniuk?)
• Jó döntés, hogy a királyhoz kerüljön a gyermek? Aki hozzászól, indokolja meg a válaszát.
• Miért jutottak el az anyák oda, hogy mindketten lemondanak a gyerekről?
• Hogyan rendeződött végül a konfliktus?

Az óra végére az egyik lány kimondta a végkövetkeztetést: csak úgy lehet rendezni a konfliktusokat, ha megbeszélik a problémákat.

Záró gondolatok

A király szerepét alakító gyerekről valamennyi tanár az mondta, hogy az órán figyelmetlen, nem tanul, semmi érdeklődést nem mutat, és éppen őmiatta vannak konfliktusok az osztályban. Ő maga vállalta a szerepet, nagyon jó kérdéseket tett fel a társainak, beleélte magát a helyzetbe. Mivel nem piszkálta a társait, és nem reagált a többiek beszólásaira, az egész óra rendkívül hatékonyan és jól zajlott le. A másik, szintén problémásnak tartott gyerek vállalta a tanácsadói szerepet a király mellett. Ő is aktív résztvevője volt a gyakorlatnak. Mikor következő órán újra az osztályba mentem, ennek a két gyereknek az volt az első kérdése, hogy „Ugye ma megint játszunk?”.

Megbizonyosodtam róla, hogy alternatív módszerekkel, játékosan sok konfliktust fel lehet dolgozni, rá lehet vezetni a gyerekeket arra, hogy ők maguk találják meg és mondják ki az adott helyzetben a megoldást.