Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. április 22. szerda, 5:28
Címkék:

Diákjogok és -kötelességek, fegyelmi eljárás

Diákjogokon a tanulók jogainak összességét értjük. Ezek a jogok minden diákot egyforma mértékben, mindenféle szubjektív korlátozás nélkül megilletnek. Szabályozói mindazok a jogszabályok, a jogszabály felhatalmazásán alapuló iskolai belső szabályok (szervezeti és működési szabályzat, házirend), amelyek a diákok személyével, vagyonával, iskolai tevékenységével kapcsolatosan rendelkeznek, valamint a közoktatási intézmény működésére, dolgozóinak tevékenységére a diákokat érintő tartalommal írnak elő szabályt. Az alábbiakban a Magyarországi Diákönkormányzatok Egyesületének (MODE) a témához kapcsolódó összeállítása olvasható.

Mi a diákok kötelessége?

Az iskolában a diák kötelessége, hogy:

  • részt vegyen a kötelező és a választott foglalkozásokon;
  • eleget tegyen – rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően – tanulmányi kötelezettségének;
  • életkorához és fejlettségéhez, továbbá iskolai és kollégiumi elfoglaltságához igazodva, a házirendben meghatározottak szerint közreműködjön saját környezetének rendben tartásában, a tanítási órák, rendezvények előkészítésében, lezárásában;
  • megtartsa az iskolai tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, az iskola és a kollégium helyiségei és az iskolához, kollégiumhoz tartozó területek használati rendjét;
  • óvja saját és társai testi épségét, egészségét;
  • megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit;
  • az iskola, kollégium vezetői, tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa;
  • megtartsa az iskolai, kollégiumi szervezeti és működési szabályzatban, továbbá a házirendben foglaltakat.

Mihez van joga a diáknak?

A tanulókat megilletik az alapvető emberi jogok, melyeket az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata fektet le, és a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. törvény) is kimond. Ezek tehát minden emberre, tanulóra, pedagógusra, iskolai dolgozóra vonatkoznak:

  • élethez való jog,
  • személyi szabadsághoz való jog,
  • törvény előtti egyenlőséghez való jog,
  • állampolgársághoz való jog,
  • munkához való jog (munkaszerződés, 14 év alatt tilos),
  • szociális biztonsághoz való jog,
  • egészséghez való jog,
  • művelődéshez való jog,
  • egyesülési és békés gyülekezési jog,
  • gyermeki jogok,
  • szülői jogok (kapcsolattartási jog),
  • egészséges környezethez való jog,
  • fogyasztóvédelem,
  • személyes adatok védelme,
  • kollektív büntetés tilalma.

A fentiek alapján, valamint a közoktatási törvény rendelkezései értelmében a tanulókat a következő jogok illetik meg:

  • A tanulónak joga, hogy részére a tanítás során a tájékoztatás és az ismeretek közlése, vallási és világnézeti szempontból el nem kötelezett, semleges oktatásban részesüljön.
  • (…), hogy nemzeti illetőleg etnikai hovatartozásának megfelelő vallási, idegen nyelvű, kéttannyelvű iskolában, kisebbségi oktatásban részesüljön.
  • (…), hogy személyiségét és emberi méltóságát tiszteletben tartsák.
  • (…), hogy véleményét szabadon, mások emberi méltóságának tiszteletben tartásával elmondhassa.
  • (…), hogy gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadságát tiszteletben tartsák.
  • (…), hogy bármilyen szervezet, csoport, kör alapításában, munkájában részt vegyen, függetlenül tanulmányi eredményétől, magatartásától.
  • (…), hogy jogai megsértése esetén jogorvoslatért eljárást indítson.
  • (…), hogy ellene kollektív büntetést ne alkalmazzanak.
  • (…), hogy adatvédelmi szempontból biztonságban érezze magát.
  • A tanulónak joga, hogy kollégiumi lakását, szobáját tiszteletben tartsák (a kollégiumi szoba magánlakásnak minősül).
  • (…), hogy levelezését tiszteletben tartsák.
  • (…), hogy az iskola falai között biztonságban és egészséges körülmények között nevelkedjen.
  • (…), hogy érdekét az általa megbízott személy képviselje, a jogorvoslati eljárásban a tanuló érdekét védje.
  • (…), hogy tanácsaival, ötleteivel szervezett formában befolyásolja az iskola működését.
  • (…), hogy a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról előre tájékoztassák.
  • (…), hogy az iskola eszközeit, könyvtárát, sportlétesítményeit előzetes egyeztetés és felügyelet mellett használja.
  • (…), hogy anyagi nehézségei esetén részletfizetési lehetőséget vagy fizetési mentességet kapjon, ill. szociális ösztöndíjban, támogatásban részesüljön.
  • A tanulónak joga, hogy válasszon a választható foglalkozás, szakkörök, diákkörök munkájában, és a folyó tanév végéig részt vegyen működésükben.
  • (…), hogy másik iskolában vendégtanuló viszonyt létesítsen bizonyos tantárgyak elsajátítására, ill. magántanuló legyen.
  • (…), hogy 11-13 évfolyamon megválassza a kötelező tantárgyakon felül tanulni kívánt tantárgyakat, ill. válasszon az érettségik fajtája és minősége közül.
  • (…), hogy tanulmányait akkor is a megszokott, adott tantervű, szakú, tagozatú évfolyamon folytathassa, ha állandó lakhelyén az ilyen oktatás megszűnik.
  • (…), hogy a gyakorlati képzés kivételével az iskola igazgatója indokolt esetben, részben vagy egészben felmentse a tanulót adott tantárgy tanulása alól.
  • (…), hogy érdemjegyeit és osztályzatait ismerje.
  • (…), hogy munkája, tanulmányi előmenetele miatt ne szégyenítsék meg, továbbá fogyatékosságát, hiányosságát, szintfelmérő dolgozatainak eredményét csak az adott osztály ismerhesse.
  • (…), hogy az iskola, kollégium működéséről, az ott nevelő és oktató pedagógus munkájáról véleményt nyilvánítson.

A tanulói jogok és kötelezettségek a tanulókra külön-külön állnak fenn, azokat egymással összefüggésbe hozni nem lehet. A tanuló jogok a beiratkozástól egészen a tanulói jogviszony megszűnéséig, megszakítás nélkül megilletik a diákot.

A fegyelmi eljárás

Fegyelmi eljárásról akkor beszélünk, ha egy diák kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, és ezért fegyelmi bizottság dönt sorsáról.

A törvény betűje szerint fegyelmi eljárás akkor indítható, ha a tanuló kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegte. Kötelességei azok az írott szabályok, amelyeket a jogszabályok megfogalmaznak számára. Vétkes elkövetésről akkor beszélünk, ha kötelességének megszegését súlyos gondatlansággal vagy szándékosan követi el. Súlyos a tett akkor, ha a tanuló a körülmények alapján mással szemben lényegesen hátrányos dolgot követett el.

A fegyelmi eljárás alapelvei

  • A fegyelmi eljárás során a személyes felelősséget kell vizsgálni.
  • A fegyelmi eljárás során a tanulót meg kell hallgatni, biztosítani kell számára a védekezés lehetőségét, továbbá azt, hogy elmondhassa véleményét, és őt a megbízottja védje az eljárás folyamán.
  • Ha a tanuló kijelenti, hogy vitatja a vétséget, amiért büntetni kívánják, vagyis nem ismeri el a tettét, vagy a tényállás tisztázását indokolja, akkor fegyelmi tárgyalást kell összehívni. A fegyelmi eljárás során bizonyítani kell azt, hogy a diák vétkezett.
  • A tanulót a fegyelmi eljárás keretében csak egy alkalommal, egy intézetben lehet büntetni, és csak egy büntetést lehet kiszabni.
  • A fegyelmi eljárás minden lényeges mozzanatát írásba kell foglalni, és azt írásban a tanulónak meg kell küldeni, a tárgyalás menetét pedig jegyzőkönyvben kell rögzíteni.
  • A diákot megilleti az ártatlanság vélelme.
  • A diák értelmi képességét, belátási képességét vizsgálni kell az eljárás folyamán.
  • A diák által elkövetett vétségnek és a kiszabott fegyelmi büntetésnek egyensúlyban kell lennie.
  • A fegyelmi eljárás során csak olyan büntetést lehet kiszabni, amelyet a közoktatási törvény leír. A büntetési nemek közül pedig csak egyet lehet az eljárás keretében kiróni a tanulóra.
  • A fegyelmi büntetésnek az elkövető nevelését kell szolgálnia, nem pedig a tett megtorlását.

Fegyelmi büntetések

Jogerős döntés alapján az alábbi büntetések adhatók:

  • megrovás,
  • szigorú megrovás,
  • meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása,
  • áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba, iskolába,
  • eltiltás a tanév folytatásától,
  • kizárás az iskolából.

Kollégiumi eljárás során:

  • megrovás,
  • szigorú megrovás,
  • kizárás.

A fegyelmi eljárás során a felsoroltakon kívül egyéb büntetés nem szabható ki!
Nem lehet fegyelmi büntetést kiszabni, ha:

  • nem lehet bizonyítani a tanuló vétkességét;
  • a tanuló nem volt vétkes, vagy tette nem volt súlyos;
  • nem követett el kötelezettségszegést;
  • a kötelezettségszegéstől számítva már 3 hónap eltelt – ekkor eljárás nem indítható.

A fegyelmi eljárás menete

1. A tanuló és a szülő értesítése: itt meg kell jelölni a vétséget is, az eljárás pontos helyét, idejét.

2. Ha a tanuló vitatja a vétséget vagy a körülményeit, fegyelmi tárgyalást kell összehívni, a fegyelmi eljárásról szóló értesítést úgy kell megküldeni a tanulónak és a szülőnek, hogy külön is megkapják legalább egy héttel a fegyelmi tárgyalás előtt.

3. Ha a tanuló vagy képviselője a fegyelmi tárgyaláson második értesítésre sem vesz részt, úgy kell tekinteni, hogy nem él a védekezés lehetőségével, és az eljárás nélküle is lefolytatható.

4. A fegyelmi tárgyalást a nevelőtestület megbízottja vezeti, aki tisztázza a tényállást, ismerteti a tanulóval a vádat és a bizonyítékokat. A fegyelmi tárgyalásra a DÖK képviselőjét is meg kell hívni.

5. A bizonyítékokat egyenként értékelik, minden apró részletre kitérve, ami a tanuló mellett vagy ellene szól.

6. A felsorakoztatott bizonyítékok és az elhangzottak alapján a testület dönt a büntetésről, a határozatot szóban közli a tanulóval, majd egy héten belül írásban is megküldi azt.

7. Az elsőfokú határozat kézhezvételétől 15 napig másodfokú eljárást lehet indíttatni, a kérelmet az elsőfokú döntéshozóhoz kell benyújtani, aki továbbítja a másodfokú szervhez (fenntartó); ez a fellebbezési szakasz.

8. A másodfokú döntést a államigazgatási eljárásra vonatkozó határidők figyelembevételével általában 30 napon belül hozza meg az illetékes.

Magyarországi Diákönkormányzatok Egyesülete

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep