Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. november 18. csütörtök, 15:26

Az OFOE szekciója a Digitális Tér konferencián

Az ELTE PPK és a Tempus Közalapítvány közös szervezésében 2021-ben is megrendezésre kerül a Digitális Tér konferencia. A rendezvényről, illetve  az erre történő regisztráció módjáról  a rendezvény honlapján található részletes tájékoztatás. 

Az alábbiakban az egyesületünk által szervezett szekciót szeretnénk beharangozni, amelyre a konferencia második napján (11. 26-án) 15.00 és 16.30 között kerül sor.

 

Oktatási vízióink kultúraváltás idején

Az évtizedek óta formálódó kultúraváltást ugrásszerűen felgyorsította a pandémiás helyzet. A távolléti oktatás tükröt tartott a jelen iskolájának és exponált formában mutatta meg a jövő kihívásait. Úgy tűnik azonban, hogy a hatalmas és meglehetősen lomhán mozduló oktatási rendszer minderről kevéssé vesz tudomást.

Ha csak a tanári pályát, a tanári szerepet érő kihívásokra tekintünk, világviszonylatban megfigyelhető, hogy az önmagukban álló ismeretek leértékelődnek, sőt akár hatalmas információmennyiség birtoklása sem váltható sikerre, ha az összefüggések valós értelmezése akadályokba ütközik. A tanári pálya az ismeretközpontú tudáskoncepcióval együtt értékét vesztette, és egyre kevesebben teszik az életüket az oktatásra, mert nem látják már benne a saját jövőjüket, miközben sok, régebben pályán lévő kolléga kétségbeesetten keresi – és egyre kevésbé találja – a kapcsolódást a fiatalokhoz, gyerekekhez.

Azt gondoljuk: ahhoz, hogy ez a kapcsolódás újra létrejöjjön, mindnyájunknak új oktatási vízióra van szüksége, amiért fejben és a gyakorlatban – az oktatás terei mellett az intézményrendszerben és a kormányzás, irányítás rendszereiben is – meg kell küzdeni.

A beszélgetést a következő kérdések mentén tervezzük:

  • Milyen oktatási rendszerre lenne szüksége a jövőnek?
  • Vannak-e előttünk jó példák, és ha vannak, számunkra ezek követendők, követhetők? Működhetne vajon az északi vagy a keleti modell nálunk?
  • Milyen strukturális változás volna szükséges, hogy a méltányosságot és a társadalmi mobilitást biztosítani tudja az oktatás?
  • Mi hozná a pályára, és mi tartaná a pályán a tanárokat?
  • Szükség lesz-e a jövőben tanárra, illetve tanárra lesz-e szükség? Mi lesz a gépi tanulástámogatás szerepe az oktatásban?
  • Mit tegyen és mit ne tegyen az osztályteremben a kultúraváltásra reflektálni kívánó tanár?

Ez csupán néhány kérdés azok közül, amelyeket körüljárunk a különböző generációkból érkező beszélgetőtársakkal, oktatási szakemberekkel, hogy megtudjuk, kinek milyen víziói vannak a jövő iskolájáról.

93b10235-a169-4375-b8f5-f5a95450d258

Moderátor: Antaliné Miss Lilla, magyar-történelem szakos tanár a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában, a Neteducatio szakmai vezetője

Beszélgetőpartnerek:

  • Knausz Imre, történelem szakos középiskolai tanár, volt egyetemi docens, jelenleg pedagógiai szakértő a Van Helyed Alapítványnál, a Taní-tani Online főszerkesztője.
  • Lannert Juditoktatáskutató, a T-Tudok Oktatáskutató intézet senior munkatársa és alapítója. A 2010-ig rendszeresen megjelenő Jelentés a magyar közoktatásról kötetek egyik alapító szerkesztője. A 2007 óta létező Kölöknet közösségi szülői portál elindítója, a Tanulópénz blog szerzője.
  • Tarné Éder Marianna, tanító az, Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, könyvtár informatikus, mentortanár
  • Béndek Ábris, a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete (Sciences Po.) diákja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep