Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. május 19. kedd, 6:34

Török Ildikó

Az osztálykirándulás jó dolog, de…

Nem kell magyaráznom senkinek, hogy mit is jelent a diákként kiszakadni a családból, és az osztálytársakkal, tanárokkal egy-két-három napot eltölteni valahol máshol és másképp, mint ahogyan megszoktuk. Hosszú évek múltán is szívesen emlegetjük fel a sátorozást, bográcsozást, az éjszakai bátorságpróbát vagy a nagy beszélgetéseket, röhögéseket. Jó elővenni a Halászbástyán vagy a Balatonnál készült fotókat, feleleveníteni a sümegi lovagi tornát, a barlangfürdőzést vagy egy kellemes biciklis túrát a közeli tóhoz…

Az utóbbi években megváltoztak a feltételek: az osztálykirándulás önköltséges, tehát a szülők fizetik a kiadásokat, ezért nem is lehet kötelezővé tenni a tanulók számára a részvételt. A hiányzást a szülő igazolhatja. Az iskolák egy vagy két napot csatolnak általában valamelyik őszi vagy tavaszi hétvégéhez, így akár három- vagy négynaposra is bővíthető a program. Tanulmányi kirándulásról – elvileg – csak akkor lehet szó, ha az iskola pedagógiai programjában meghatározott tanulmányi feladatok teljesítése a cél. (Például hazánk nagy tájainak megismerése – és erről a kirándulásról történelmi, irodalmi, földrajzi vagy más szempontú beszámoló is készül.)

Az osztályfőnök, illetve a nevelőtestület is dönthet úgy, hogy egy vagy több tanulót kizár a kirándulás lehetőségéből – általában magatartási problémák miatt. A felnőttek (az osztályfőnök és a kísérő) átveszik a szülői ház felelősségét a kirándulás időtartamára, ez hosszabb kirándulás esetén többször huszonnégy órás szolgálatot jelent. Érthető, hogy csak azokat a diákokat viszik el, akikért valóban felelősséget tudnak vállalni.

Néhány éve tapasztaltam egy ifjúsági szálláshelyen, hogy három aprócska női tanerő hogyan próbál megfékezni és a faházakba terelni harminc erősen ittas szakközépiskolást az éjszaka közepén… Nem sikerült, így még négy másik csoport hallgathatta hajnalig „mulatozásukat”. Amikor kérdőre vontuk a kísérő pedagógusokat, azt mondták, hogy a vezetőség kötelezővé tette tanár és diák számára is a kirándulást. Szerencsére ma már ennek nem kell(ene) előfordulnia.

Ez a pár nap lehet kellemes emlék, életre szóló élmény, de rossz, kellemetlen történet is. Sok mindenen múlik, hogyan sikerül. Elsősorban a szervezésen és néhány alapvető szabály kialakításán és betartásán. Természetesen a legtökéletesebb előkészítés ellenére is adódhat váratlan helyzet. Csak saját élményeimből merítve: vakbélgyulladás az első napon mentővel, kórházzal; el nem állíthatónak tűnő orrvérzés az erdő közepén; háromnapos országos eső és jeges szél a faházas kempingben a Balaton partján; esetleg az osztályfőnök (vagyis a szerző) bénázása miatt lekésett busz; a feltartóztatott visegrádi hajó: az osztály fele a hajón, fele még a lefelé vezető lépcsőkön az ofővel és a jegyek árával… De nem is sorolom, mert valahogy mindent megoldottunk, hol sírva, hol nevetve. Ilyenkor jó, ha a kétségbeesett pedagógus megőrzi hidegvérét, és alkalmazkodik a helyzethez. Előfordult, hogy nagyobb tekintélyt vívtam ki egy törésgyanús kar szabályszerű sínbe tételével, mint korábbi irodalomóráimmal.

És mindenképpen legyen B tervünk is. A háromnapos esőt a vetélkedővel, kártyázással, activityvel, beszélgetéssel és egy jól sikerült jelmezbemutatóval éltük túl. Minden kiránduláson van nálunk elsősegélycsomag, és ma már nemcsak telefont, de GPS-t is vihetünk magunkkal.

Szerencsére a legtöbb kirándulást megússzuk hasonló helyzetek nélkül, viszont nem árt néhány közösen megfogalmazott, elfogadott, netán mindenki által aláírt, úti szerződést készíteni. Nem kell mindent szabályozni: legyen kevés, de fontos és betartható szabály. Íme néhány példa ezek közül:

  • A tömegközlekedési eszközökön csendesen és udvariasan viselkedünk, és erre társainkat is figyelmeztetjük.
  • Az erdőben vendégek vagyunk, ezért annak lakóit (növények, állatok) nem zavarjuk és nem bántjuk. Csendesen közlekedünk.
  • Nem szemetelünk! (Mindig viszünk magunkkal zacskókat, amelyekbe a szemetet gyűjtjük.)
  • Engedély nélkül nem hagyjuk el a szálláshely területét.
  • Senki nem ronthatja el a többiek jókedvét (azaz nincs hisztizés, veszekedés, undokoskodás, verekedés stb.)! Felelősek vagyunk egymásért!

A szeszesitalra és a dohányzásra vonatkozó tiltásokat természetesen csak azokban az osztályokban kell megfogalmazni, ahol ezek egyáltalán megjelenhetnek.

Az osztálykirándulást szervezhetjük már egészen kicsikkel is projektként. Részt vehetnek a hely, az utazás, a programok, a látnivalók kiválasztásában. Felkészülhetnek idegenvezetéssel, játékos vetélkedővel. A jelszó: röviden és érdekesen! Figyeljünk arra, hogy a túl sok látnivaló épp olyan unalmas lehet, mint a túl sok szabadidő.

Szülőként mindig örültem, ha gyerekeim fáradtan a nyakamba borultak, és már mesélték is a kirándulás jobbnál jobb élményeit, és én is részesülhettem a két-három kalandos és vidám nap minden eseményében. Pedagógusként pedig az osztálytalálkozókon tapasztalom, hogy egy-egy jól sikerült kirándulásra milyen pontosan emlékeznek volt tanítványaim akár tizenöt-húsz év múlva is. Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy ezeken a kirándulásokon nem feltétlenül ismeretbővítésre, mint inkább a közös élményekre, közösségformálásra van különleges lehetőségünk.

Tehát: Osztály! Kirándulás!

Török Ildikó

3 üzenet

  1. shadebox szerint:

    Csak egy tipp osztálykirándulások, tanulmányi kirándulások szervezéséhez: október 14-15-én a budapesti SYMA csarnokban intézményi látogatókat is várnak olcsó szálláshelyekkel, rendezvényhelyszínekkel. A belépés ingyenes: http://www.businesstravelshow.hu

  2. Orbán szerint:

    nem jó ! roszzs!

  3. Szabóné P. M. szerint:

    Sajnos az osztálykirándulások már általános iskolában is botrányosak lehetnek. Az alkohol a randalírozás már 6. 7. osztályban előfordul.
    Hiába állítunk fel szabályokat, nem hajlandóak betartani. Hiába volt alaposan szervezett, hiába próbáltam a kedvük szerint szervezni.
    Én is keserű szájízzel fejeztem be a tanévet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.03.06.
Az óvodákban és iskolákban is lesz hétfőtől gyermekfelügyelet
Hétfőtől április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárnak az óvodák, az iskolák pedig online oktatásra térnek át. A kormány mindenkit arra kér, hogy ha van erre módja, akkor otthon oldja...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
A már meghirdetett felvételiket nem törlik a középiskolákban, kollégiumban az érettségizők maradhatnak
A kollégiumokból nem kell mindenkinek kiköltöznie a következő egy hónapban, az intézményvezető az idén érettségizőknek bennlakást, és méltányossági kérelem alapján ezt az arra rá...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Maruzsa digitális oktatást jelent be, a kormány rendkívüli iskolai szünetről posztol
Miután Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár pénteken bejelentette, hogy hétfőtől az óvodákban rendkívüli szünet lesz, az iskolák pedig tantermen kívüli, digitális munkarendre...
(Forrás: telex)
--
2021.03.05.
Ercse Kriszta: A tanárok a kormányzat elhanyagolt, veszélyeztetett és bántalmazott gyerekei
Nem kérdezik meg őket soha semmiről. A körülöttük kialakított szabályozási környezet tökéletesen ellehetetleníti, hogy autonóm, kreatív, felelős szakemberként, hivatásukhoz méltó...
(Forrás: g7.hu)
--
2021.03.05.
„Miért? Digitális oktatás lesz? Jaj, de jó, egész nap biciklizhetek az utcán!”
Majdnem pontosan egy évre a hirtelen bejelentett iskolabezárás után most újra tantermen kívüli digitális munkarendre állnak át az iskolák. A lépés várható volt, de nem sokkal felkészü...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.03.03.
Irodalom és cancel culture: Nyáry Krisztián a kötelezőkről és a vitakultúráról
Az író úgy véli, hogy a tananyagban, kánonban szereplő műveket reflektálatlanul semmiképpen nem kell a gyerekek kezébe adni. Nyáry a legnagyobb problémának a kronologikus irodalomoktatást...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep