Gidipacal és dragonyos zubbony

avagy mit üzen két iskolaregény?

Honlapunkon már többször esett szó a tanárok és diákok közötti, olykor erőszakos formát is öltő problémákról, gyakran megoldhatatlannak bizonyuló konfliktusokról, amelyekkel szemben a pedagógusok általában eszköztelennek érzik magukat.

E problémák értelmezését, enyhítését, sőt a megoldáshoz való út megtalálását segítheti Bessenyei István izgalmas tanulmánya (Új Pedagógiai Szemle, 2009/4.). A két népszerű „iskolaregény”, Ottlik Géza: Iskola a határon és Szabó Magda: Für Elise szereplőinek élethelyzetein keresztül bizonyítja többek között azt, hogy a tekintélyelvű, hierarchikus intézményekben már a múlt század első felében is nehéz sorsra juthattak az autonómiára vágyó, a szigorú szabályokkal szembeszegülő tizenévesek.

A serdülő életkorból eredő sajátossága, hogy lázadozva próbál ellenállni minden normázásnak, hiszen még minden utat nyitottnak képzel. Főként az érettebben és kreatívabban gondolkodókat gyötri folyamatosan a döntés lehetősége, a választás kényszere. A felnőttekkel, a pedagógusokkal szembeni öröknek tekinthető kamaszlázadás egyik alapvető oka, hogy a hagyományos tanári lét szükségszerűen „sorozatgyártó, normázó jellegű”.

Napjainkra a tekintélyelv megrendülésével nemhogy enyhültek volna, inkább súlyosbodtak a feszültségek. Az elmúlt század évtizedeiben (nálunk egészen a rendszerváltásig) kategorikus imperativusként jelent meg egy meghatározott magatartásforma vagy ideológia. Ehhez viszonyítva – a hatalom egyértelmű nyomásának hatására – az egyénnek (legyen szó akár tanárról, akár diákról) igazolnia kellett konformizmusát. Az elemzett két regény főhősei a szabadság nevében lázadnak a „konformizáló terror” ellen.

Napjaink serdülője azonban már egészen más körülmények között szocializálódik és lázad.
Bessenyei Heller Ágnest idézve mutat rá az aktuális változás egy fontos elemére: „A gyermekek által berendezett világ már nem követi a szülők világát. Most a szülők, a nevelők azok, aki másodszor is »világba vetetté« válnak. Az idős ember idegen lesz, nem ismer rá saját világára, mivel a tegnap világa romokban hever, töredezetté válik, és elvész.”
A felvetődő probléma egyik magyarázata tehát az idősebb generáció elbizonytalanodása, talajvesztése.

„A mai idősebb tanárnemzedék fiatalkorában lényegében nem élte át a maihoz hasonló erősségű individualizálódást, a választási lehetőségek sokféleségéből fakadó döntési helyzetek örömeit és kínjait. Napjainkra sajátos ellentmondásrendszer keletkezett az iskolában egymás mellé került a nemzedék, amely a virtuális tudáshálók, kommunikációs rendszerek globalizált világában nőtt fel, és naponta éli át azt, hogy személyiségének építése közben a legkülönfélébb magatartásbeli, fogyasztásbeli, ideológiai, vallási minták – és információs adatbázisok közül választhat. Az így szocializálódó nemzedékkel szemben ott van a tanártársadalomnak az a szelete, amelytől idegen a net-generáció új, nyitottabb, sokszínű kultúrája, melynek szocializációja a mai fiatalokétól merőben eltérő erőtérben, más típusú külső meghatározottságokban zajlott. Két beállítódás, két különböző nyelvezet, jelrendszer és befogadási stílus került így egymás mellé.

Az Iskola a határon és a Für Elise serdülőinek szabadságharca még egy olyan jelrendszeren belül zajlik, amely többé-kevésbé minden szereplő által egységesen értelmezhető. A tanárok világa még nem különbözött lényegesen a diákokétól. A gyermekek és fiatalok örök emberi (gyermeki) lázadása azonban mára egy specializálódott, új ifjúsági tömegkultúra kódrendszerében, a technológia által teremtett új hálózatban, virtuális, zárt kortárscsoportokban zajlik, olyan közegben, amely az idősebb (tanár)nemzedék jó része számára nem hozzáférhető. A gyermekek által »berendezett« világ közege egy negyedik dimenzió: a globalizált, határ nélküli (!)virtuális) tér. E világnak a nyelvét a tanárok nagy része (életkori, szocializációs okokból) nem beszéli. A kortárscsoport tagjai viszont nagyon hatásosan tanítják egymást az új kultúrára. A technológiai és s kereskedelmi lobbi pedig hatásos eszközökkel használja ki ezt a potenciált. Ez nemcsak negatív jelenségekhez (elmagányosodáshoz, függőséghez, befolyásoltsághoz) vezet, hanem sok-sok érvényes tudás, életmódminta hálózatba szervezéséhez is, Ha eddig érvényes volt, hogy a kortárscsoportok értékátadó és értékrögzítő szerepe jelentősebb, mint az iskolai tudásvilág, ez sokszorosan érvényes lehet a digitális térben kialakult új szubkultúrákra. Aki ebből kimarad, elveszti a fonalat.”

Iskoláinkban gyakran „digitális bennszülöttek” állnak szemben az őket értetlenül, sőt gyanakodva figyelő kívülállókkal. Osztjuk Fűzfa Balázs zárómondatként idézett véleményét, amely szerint: ha ezen a területen nem történik változás, akkor a közeljövőben nem az lesz a probléma, hogy mivel motiválja egy tanár tanulásra a diákot, hanem az, hogy a diákok meg sem értik azt a jelrendszert, amelyet a tanár a motivációs kísérletben használ (Gócza Anita interjúja Fűzfa Balázzsal a Gondolat-jel 2009. január 18-i adásában).

SZJ