Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. augusztus 31. hétfő, 5:04
Címkék:

Török Ildikó

Évnyitó helyett

Végignézek a seregen, és csodálkozom, hogy még ennyien vagyunk.

A kisebb, öregebb lovakat egyszerűen elvitték, ezért néhány erősebb ménen hárman is ülnek. Hogy fognak így harcolni? Pedig valamit hallottam a tábornoki parancsról, hogy differenciálni kell. Szóval, hogy csata közben, tömegben, lőporfüstben is a megfelelő egyéni taktikát kell alkalmazni az ellenséggel szemben. Na, de ez így nem fog menni! Ott hátul meg csak szamarakat látok, és egyre több a gyalogos. A szomszéd csapattestet egyszerűen elküldték, mondván: csak lógatják a lábukat, meg túl sokan vannak. Hiányos a felszerelés, elvették a puskákat, se pénz, se posztó. De lám, azoknak ott elöl csak úgy csillog-villog a mentéjükön a sok pityke, új szerszám a lovakon. (Azért tolták őket előre, mivel az udvari festők meg a médiákok a hátsó sorokra nemigen kíváncsiak. És a vezérkar is csak velük dicsekedhet.)

„Pályázzatok, akkor ti is kaptok! – kiált felém egy sebhelyes arcú, sokat próbált strázsamester – Csak ügyesen helyezkedjetek ám!”

Pályáztunk mi, de azt üzenték, rossz a papírosunk, meg aztán felénk olyan kevés az ellenség, hogy ló helyett elég a mezítláb is. Nekünk még a kenyeret meg a hagymát is magunknak kell megtermelni, mert különben éhen halunk a háború közepette.

És így várnak győzelmet!

Tapasztaltunk mi már eleget, végigharcoltunk sok-sok évet. Társaink közül százával tudnék felsorolni olyanokat, akik az ellenség leveréséért, a küzdelem kedvéért vannak köztünk, és nem a zsoldért. Számtalan csatát megnyert már ez a viharvert sereg.

Az idén sem várnak mást tőlünk, mint életünket és vérünket (a zabunkról nem is szólva…).

A vezérek állandóan tanácskoznak a sátorban. Alig látjuk őket. Nem bízom az újabb haditervükben, néha az az érzésem, hogy fogalmuk sincs a stratégiáról. A taktikát meg nem is ismerik, hiszen akad olyan köztük, aki utoljára siheder korában látott belülről hadsereget, még az ellenséget sem ismeri fel, ezért néha minket is annak néz.

Pár nap, és indulunk. (Akit elküldtek, bizony most örülne egy nyamvadt bicsaknak is, csak harcolhatna.) De hát az a dolgunk – nekünk, maradéknak –, hogy szablyáinkat kipucoljuk, és szeptember 1-jén kezdődhet a „mulatság”. Teljesítjük a parancsot. (?)

Harcostársak! Lelkesítő köszöntőt, csatadalt ne várjon senki, de zárjuk sorainkat! Együtt könnyebb lesz.

És ha valaki rosszra gondol a fentieket olvasván: az ellenség nem a padokban ül, hanem a fejekben. A neve: butaság.

Egy üzenet

  1. Tengődi, de nem a jobbszélső szerint:

    Stimmt. Két zárójelhéj között egy kérdő. Amikor elég nagyra nő a kérdőjel, szétfeszíti a zárójelet. Én csak annyit szeretnék kérni, hogy a repeszek akkor majd jó irányba repüljenek. Bocsánat.

Hozzászólás a(z) Tengődi, de nem a jobbszélső bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.05.20.
Palkovics Lászlótól Csák Jánoshoz került a Fudan Egyetem
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter által benyújtott, a kormány új szerkezetével összefüggő módosításokat tartalmazó salátatörvényben az állt, hogy a Fudan továbbra...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.05.20.
Nem is az önálló minisztérium hiányzik legjobban a közoktatás megmentéséhez, hanem a politikai szándék
„Ha végignézzük az oktatást, akkor volt már pap, aki próbálkozott vele, volt mérnök, aki próbálkozott vele, volt onkológus, aki próbálkozott vele, most pedig egy rendőr fog vele prób...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.05.20.
Pedagógusok Szakszervezete: Nem hagyjuk szó nélkül, hogy elvegyék a jogainkat!
\"Semmiképpen sem hagyjuk szó nélkül ezt, de amíg az új kormány nem alakul meg, nincs kinek benyújtani a sztrájkkövetelésünket. A sztrájktárgyalásokat sem tudjuk folytatni addig, amíg...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2022.05.20.
Závecz: Az ellenzékiek inkább kötnék iskolázottsághoz a szavazati jogot, mint a fideszesek
A konkrét nyomásgyakorlást érzékelők relatíve magas aránya egybevághat azokkal az értelmezésekkel, amelyek a szegény és tanulatlan emberek befolyásolásában, adott esetben „megvásárl...
(Forrás: telex)
--
2022.05.20.
„Másként kellene tanítani a fiúkat és a lányokat, hogy vonzóbb legyen nekik a fizika és a kémia”
Jelenleg a diákok tömegei nincsenek birtokában alapszintű természettudományi kompetenciának – ezt mondta Németh Szilvia oktatáskutató, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ...
(Forrás: telex)
--
2022.05.20.
PSZ: a tanárok megfélemlítésével és a jogaik elvételével kezdődhet az újabb kormányzati ciklus
A PSZ különösen barátságtalannak tartja a parlament Törvényalkotási bizottsága elé került kormánypárti törvénymódosító javaslatot, amely állandóan fenntartaná az oktatásban dolgoz...
(Forrás: Infostart)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep