Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. szeptember 2. szerda, 8:59

Tanítani a taníthatatlant

Beszámoló egy élménypedagógiai továbbképzésről

Agostyán. 2009. augusztus 13-16. Tikkasztó meleg, szöcskék nem legelésznek, valahova elbújtak. Az energiadomb tetején kis csapat felnőtt ember nagyokat nevetgél, küzd, játszik – nem foglalkoznak semmi mással, csak azzal, hogy átjussanak a nutella-folyón (hogy miért ez a neve, annak külön oka van, de azt csak mi tudjuk, akik ott voltunk).

Arrébb tőlük a képzés vezetői (Rózsa Mónika, Kubicskó Sándor pszichológusok) figyelik a csoportot, az együttműködést, a kommunikációt, a reakciókat. De figyelik azt a társunkat is, aki épp a gyakorlatot vezeti, mert itt a gyakorlatszerzés a fontos. Az elméleti alapokat szépen csepegtetve az egész képzés során kapjuk, itt nincsenek unalmas „jegyzetelős” foglalkozások.

Megoldjuk a gyakorlatot, és miután – még izgatottan a szerzett élményektől – körbeülünk az árnyékban, spontán (most már tudjuk, hogy jól irányított) megbeszélés következik. Ki mit élt át, mit profitált, mit tapasztalt, mit érzett.

Közben a facilitátorok munkája nyomán kialakul egy nagyon jó közösség, mely remekül tud együttdolgozni, odafigyel a másikra, vigyáz rá, segíti, megérti.

Ez az élménypedagógia.

Olyan tapasztalati, cselekvésen keresztüli tanulást elősegítő eljárások, gyakorlatok sora, melyeket a facilitátor a csoport összetételét, fejlettségét, dinamikáját figyelembe véve állít össze annak érdekében, hogy a tanulási folyamatokat megkönnyítse, és a csoport a lehető legnagyobb mértékű tudást és fejlődést szerezze meg. Ennek érdekében a gyakorlatok után reflektáló feldolgozást alkalmaz.

Gyökerei John Dewey oktatásfilozófus-pedagógus munkásságáig nyúlnak vissza. Dewey úgy vélte, hogy a tanulási-tanítási folyamatok középpontjában a tanulók saját élményeinek kell állniuk. Nézeteinek terjedésével megjelentek az első outward, outdoor programok, majd hamarosan megalakult az első erre épülő iskola, amelynek fő célkitűzése, hogy a serdülőkorú veszélyeztetett, bűnelkövető fiatalok személyiségük fejlesztése révén visszailleszkedjenek a társadalomba. Jelenleg három intézményben folyik az alapítvány segítségével az élménypedagógiára módszereire is építő Pressley Ridge Oktatási Modell bevezetése és kipróbálása. Készen áll egy élménypedagógiai oktatási segédanyag, mely elérhető iskolák és gyermekvédelmi intézmények számára is. Az alapítvány ezek mellett akkreditált krízis- és agressziókezelési, csoportban nevelési képzést, illetve multikulturális és menedzsmentképzést, tanácsadást, csapatépítést is kínál pedagógusoknak.

Van-e helye az élménypedagógiának a tanteremben?

Ha nem elég motiváltak a tanítványaid, olyan viselkedésformákkal találkozol az osztályodban, amelyek gátolják, nehezítik az eredményes munkát, gyakran ellehetetlenítik a tanulási folyamatokat. Ha megjelent a te osztálytermedben, iskoládban is az agresszió, nem megfelelően alakul osztályod közössége. Akkor lehet, hogy neked is érdemes lenne megismerkedni az élménypedagógia alapjaival! Ezt a célt szolgálta az augusztusban Agostyánban, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány által szervezett, „Tanítani a taníthatatlant” – Bevezetés az élménypedagógiába című, négynapos akkreditált pedagógus-továbbképzés.

Végre egy olyan képzés, amelyet nyugodt szívvel ajánlhatok pedagógusoknak, iskoláknak.

Leiner Károly

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep