Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. október 16. péntek, 6:35

Országos vizsgálat az iskolai erőszakról

Az elmúlt tanév iskoláinkban és a közbeszédben is az agresszió kezelésének jegyében telt, mára azonban a kedélyek megnyugodni látszanak. Vajon az agresszióellenes kampány hatása eltűnik a múlt tanévvel együtt, vagy számíthatunk fenntartható eredményekre is?

Egy, a Kölöknet által szervezett kutatócsoport fel kívánta tárni az egyes erőszakos viselkedésformák előfordulását, és rákérdezett arra is, hogy az ezek kezelésére szolgáló különböző eljárásokra milyen igényt és fogadókészséget mutatnak az iskolák. (A kutatás beszámolóját Földes Petra és Lannert Judit készítette el.)

A 480 intézményvezető válaszain alapuló elemzés igazolta, hogy az agresszív viselkedések messze nem egyenletesen érintik az iskolákat. A legsúlyosabb helyzetben a szakiskolák, ezen belül is a nagyvárosi (megyeszékhelyen, fővárosban működő) intézmények vannak. Valamivel kevésbé érintettek az általános iskolák, de itt is találhatunk jelentős különbségeket: míg a kelet-magyarországi helyzet sok tekintetben a szakiskolákéval vetekszik, Közép- és Nyugat-Magyarországon sokkal békésebb a helyzet. Az iskolai agresszió szempontjából a legnyugodtabb helynek országszerte az érettségit adó középiskolák számítanak.

Vagyis az iskolai agresszió tükrében is ugyanazt tapasztaljuk, mint az iskolai eredményesség terén: közoktatásunk működésére markánsan rányomja bélyegét a szelekció és a szegregáció. Az agresszív viselkedések a többnyire rossz társadalmi körülmények közül érkező szakiskolások körében jellemzőek, az általános iskolások érintettsége pedig leképezi a gazdasági fejlettség országrészek szerinti eltéréseit.

Áttekintve, hogy mit üzennek számunkra az iskolai agresszióval kapcsolatban eddig lezárult kutatások, könnyű meglátni: valójában nem történt más, mint hogy egy sajátos társadalmi érzékenységet kiváltó jelenség kapcsán újra rátaláltunk a közoktatás alapvető problémáira. Ilyen a szakiskolák helyzete, a szélsőséges szelekciós hatások, a hatékony működéshez szükséges pénz, idő, szakemberek és szolgáltatások hiányosságai, a megtörtént fejlesztések hasznosulásának elmaradása.

Földes Petrának a témáról szóló cikke teljes terjedelmében olvasható a Kölökneten.

SZJ

2 üzenet

  1. csilla szerint:

    A mérés eredménye szerintem teljesen valós. Köszönet a munkáért. Reméljük a szakmaközi ( oktatás-szociális) konferencia is így látja és már van rá megoldási javaslata.

  2. A szerk. szerint:

    A szerzőnek és Lannert Juditnak ezen a héten jelent meg a kutatásról szóló cikke a Magyar Narancsban. Érdemes azt is elolvasni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep