Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2009. december 3. csütörtök, 6:19
Címkék:

Két Egér Könyvesbolt

Megnyílt a Két Egér Könyvesbolt Budapesten, a Lónyay utcában. Hogyan kerül ide ez a hír? A boltot az OFOE régi partnere, az Aula.info nyitotta. Ráadásul ez az a hely, ahol az OFOE-tagoknak 10% kedvezmény jár!

Két Egér Könyvesbolt, Lónyay u. 42/a

Két Egér Könyvesbolt

A közkeletű vélekedés szerint az egerek apró, szürke, kártékony lények; létezésük egyetlen értelme az emberek bosszantása. Ebből a nézőpontból az egér-problematika egyszerű rágcsálóirtási kérdés. A gyerekkönyvek egérképe azonban egész más: ha megvizsgáljuk a könyveket Az elvarázsolt egérkisasszonytól a Ruminiig, szabályos egérkultusz látszik kirajzolódni. És ezen a ponton kell szólnunk a Múzeumi Egérről és unokatestvéréről (akikről korábban is írtunk itt és itt), akik példás tudásszomjukkal igyekeznek kiemelkedni az egerek közül: róluk kapta a nevét a Két Egér Könyvesbolt.

Egérinvázió

Gyapjúegér-invázió

– A bolt alapításának miértjét firtató kérdésekre azt szoktuk válaszolni, hogy szerettünk volna egy olyan helyet, ahol végre a főhelyre kerülhetnek saját könyveink, azaz a Két egér kalandjai sorozat – válaszolja a bolt alapításának miértjét firtató kérdésünkre Szatmáry Nóra, az üzlet egyik tulajdonosa. (Aki nem mellesleg hét éve az Osztályfőnök.hu szerkesztője). Nóra meghatározása szerint a Két Egér alapvetően gyerekkönyvesbolt, ahol a válogatott könyvek mellett (a válogatás fő szempontja az igényesség) különleges játékok is kaphatók. A választékot kézműves és iparművészeti alkotások teszik teljessé (gyapjúegerek, űrnyúl, üveg hűtőmágnes stb.).

Könyvkészítés

Szombat délelőtti könyvkészítő foglalkozás az üzletben

Visszatérve a könyvekre: Szatmáry Nóra szerint azzal indokolható a bolt profilja, hogy az utóbbi évtizedben olyan fellendülés tapasztalható a magyar gyerekkönyvkiadásban, mely lehetővé teszi, hogy ne kelljen kínos kompromisszumokat kötni a választék kialakításakor. Szintén lelkesítő az elődök (Pozsonyi Pagony, Anno Mesebolt) sikere. Nóráék remélik, hogy a városban elfér még egy hasonló profilú üzlet.

A Két Egér Könyvesbolt deklaráltan foglalkozni kíván pedagógiai szakkönyvekkel is, itt azonban a válogatás nehezebb feladat. Ezért jelenleg ezeknek a könyveknek a választéka kicsit még kezdetleges. Nóra úgy gondolja, hogy az ünnepi roham csillapodtával, januárban több lehetőség lesz ezzel foglalkozni. A kínálat kialakításában a Két Egér természetesen számít az OFOE szakmai segítségére.

A Két Egér Könyvesboltban az OFOE tagjainak a könyvek árából 10, a játékok árából pedig 5% kedvezmény jár.

OFOE

Két Egér Könyvesbolt
1093 Budapest, Lónyay u. 42/a
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 10–19; szombaton: 10–14
http://keteger.hu

Egy üzenet

  1. IZs szerint:

    Még időben szóltatok, karácsonyi-könyvvásárlás elött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep