Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. január 5. kedd, 8:54
Címkék:

Pályázat pedagógiai esettanulmány írására

Az OFOE honlapján mindig is fontosnak tartottuk a szakszerű és közvetlen pedagógiai párbeszéd segítését és ápolását – olyannyira, hogy a párbeszéd jegyében most magukat a látogatókat csábítjuk írásra: pályázatot hirdetünk pedagógiai esettanulmányok készítésére.

Az Osztályfőnök.hu szerkesztői pályázatot hirdetnek pedagógiai esettanulmányok készítésére.
Olyan, 3-5 oldalas szövegeket várunk, melyben az eset gazdája bemutatja egy pedagógiai probléma tudatos és tervezett megoldását, illetve egy nevelési koncepció megvalósítását.

Terveink szerint az esettanulmányok alkalmasak lesznek arra, hogy a hozzájuk fűzött kommentárokban virtuális esetmegbeszélés alakuljon ki a bemutatott problémákról. S hogy a szakmai elemzés se maradjon el, a megjelenő esettanulmányokhoz az OFOE és a Mindennapi Pszichológia szakértői fűznek majd észrevételeket.

A pályázat részletei

A pályázatok benyújtásának határideje 2010. március 31., de a folyamatos közlés reményében már januártól várjuk a pályaműveket. A közlésről az Osztályfőnök.hu szerkesztőbizottsága, Szekszárdi Júlia, Földes Petra és Szatmáry Nóra dönt. Valamennyi megjelenésre érdemes pályamű beküldője egyéves előfizetést nyer a Mindennapi Pszichológia című lapra.

A pályaműveket az osztalyfonokok[kukac]gmail[pont]com címre várjuk, a levél tárgyában kérjük feltüntetni: „esettanulmány-pályázat”.

Valamennyi pályázónak jó munkát kíván az OFOE és a Mindennapi Pszichológia szerkesztősége!

Egy üzenet

  1. OFOE szerint:

    Kedves Kollégák! Mivel sorra érkeznek még az érdekesebbnél érdekesebb esettanulmányok, szeretnénk folytatni ezek fogadását és megjelentését. Ezért meghosszabbítjuk a pályázat határidejét május 31-ig. Továbbra is várjuk az írásokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep