Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. január 14. csütörtök, 13:19
Címkék:

Magyarország gyerekszemmel

A Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. „Ország-város-fiú-lány” című pályázatának segítségével a 3-4. osztályos tanulóknak most lehetőségük nyílik arra, hogy osztálykirándulás keretében eljussanak egy általuk megálmodott magyarországi helyszínre. Ehhez mindössze egy kis fantáziára és egy jó pályázatra van szükség.

A Nemzeti Tankönyvkiadó által kiírt verseny lényege, hogy a diákok megtervezzenek egy magyarországi osztálykirándulást. A pályázatban pontos tervet kell készíteni az útvonalról, a látnivalókról, a költségvetésről és a programokról, ahova együtt szeretnének eljutni a tanulók. A prezentációnak tartalmaznia kell egy tesztfüzet tervét is, mellyel később az utazás során szerzett ismereteket és élményeket idézhetik fel a gyerekek.

A 2010. március 28-ig beküldött munkákat szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai elsősorban olyan szempontokat vesznek majd alapul, hogy mennyire kidolgozott és megvalósítható az elképzelés, illetve a programok sokszínűségére és egyediségére is nagy hangsúlyt fektetnek. A döntőn a legjobb 10 pályázó osztály 3-3 fős csapata mutathatja be tervét a megálmodott osztálykirándulásról. Az első három helyezett 200, 100, illetve 50 ezer forintot kap az elképzelés megvalósítására. A részletes pályázati kiírás a www.ntk.hu weboldalon olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.01.
400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr...
(Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep